Belepték a konyhát a muslicák? Ezekkel a módszerekkel ingyen is megszabadulhatsz tőlük

HelloVidék   
  Megosztom
Belepték a konyhát a muslicák? Ezekkel a módszerekkel ingyen is megszabadulhatsz tőlük

Nyáron még jobban oda kell figyelnünk a konyhánk állapotára. Ha sokáig tároljuk a gyümölcsöket a pulton azok édes húsa és leve könnyen bevonzza a muslicákat. De ugyan így megjelennek, ha kilöttyen valami édes innivaló vagy nem visszük le időben a szemetet. Egy kis odafigyeléssel könnyen megelőzhetjük, a megjelenésüket. De van néhány tippünk arra is, mit lehet tenni, ha már ellepték a konyhánkat a kéretlen látogatók. Mutatjuk, hogyan.

Nem kell rendetlennek lenni ahhoz, hogy a muslicák felbukkanjanak a lakásban. Elég hozzá egy ütődött gyümölcs, maradék szörp vagy bármilyen édes ital a pohár alján. Ahogy korábban abban próbáltunk segíteni, hogyan űzzük el a hangyákat, most annak jártunk utána, mit tehetünk a muslicák ellen.

A legtöbben ilyenkor sorra lecsapkodják a kellemetlen látogatókat, ahogy megjelennek az első muslica csapatok. Viszont mivel nem állhatunk csatasorban egész nap, próbáltunk összegyűjteni néhány olyan trükköt, amit bármikor bevethetünk és nem kell hozzá a személyes jelenlét. Nézzük, milyen módszerekkel léphetünk fel a muslicák ellen.

Flakonos megoldások:

Az egyik opció, amivel próbálkozhatunk, hogy előveszünk egy műanyag flakont, beletöltjük a csalogatásra szánt levet majd a kilyukaszott kupakot rácsavarjuk. Így a nagyobb lyukakon a bemászhatnak a muslicák, kifelé viszont nem tudnak repülni. Ugyan bejutni nem biztos, hogy az összes állat képes, de amik berepültek, biztosan nem másznak ki többet.

A másik opció, ha kettévágjuk a flakont és így öntjük bele a folyadékot. Vagy épp csak a flakon alját tartjuk meg és abba öntjük a keverékekekt. Így több esély van arra, hogy a túlélők elröppennek, de több muslica jut a teljes folyadékhoz, és több ragadhat a szirupos levekbe is.

A flakon belsejébe sokféle folyadékot tölthetünk, ami talán bevonnza a muslicákat. Tölthetünk az edénybe:

  • bort
  • élesztős-cukros tejet
  • szörpöt
  • gyümölcslevet
  • vagy akár magát a gyümölcsöt, például a szőlőt nagyon szeretik.

Ha ilyen csapdával próbálkozunk, arra figyeljünk, hogy a flakon aljába megfelelő mennyiségű folyadékot töltsünk. Borból eglég egy fél pohárnyi az üvegbe. Ha cukros tejet készítünk, fél pohár tejbe szórjunk egy-két csipet élesztőt és 2-3 teáskanál cukrot. Az, aki szörppel próbálkozik, ne higítsa fel vízzel, hiszen úgy töményebb lehet a csapdánk. Gyümölcslé esetén szintén elég egy fél pohárnyi folyadék, az almalevet kifejezetten kedvelik. Ha egész gyümölcsöt tennénk a flkonba, elég egy-két szelet gyümölcshús.

Befőttesüveg csapda:

Ez népszerűbb praktika, mint a műanyag flakonos változat, de nagyon hasonlóan működik. Amire szükséged lehet az

  • egy befőttes üveg és fedele,
  • alufólia,
  • méz
  • és olaj.

A módszer egyszerű, de hatékony: kend be nagyon vékonyan az üveg belső falát olajjal, majd csurgass néhány csepp mézet az edény aljára. A méz vonzza a muslicákat, az olajba viszont könnyen bele tudnak ragadni. Fontos, hogy az üveget fedjük be. Ehhez vagy a saját kupakját lyukasszuk ki, vagy fóliával fedjük be, amire szintán vágunk lyukakat. A logika hasonló mint a flakonos verziónál: a lyukakon bemásznak, de már kirepülni nem tudnak a kellemetlen kis szárnyasok.

DIY muslicapapír:

Ez a módszer a légypapírok működésén alapul és ezzel is tehetünk egy próbát, ha már nagyon unjuk a muslicákat a konyhában. Nem kell bonyolult dologra számítani, nem is kell hozzá más, mint

  • sárga, vagy fehér színű papír
  • méz
  • papírragasztó

A képlet egyszerű: kend be a méretre vágott papírlapot ragasztóval, majd mézzel és helyezd el a konyha olyan szegletére, ahol kisállat vagy gyerek nem fér hozzá. A muslicák megtalálják majd az illata miatt, emiatt nem kell aggódni. Ha bevált a módszer, érdemes többször megismételni a ragacs kihelyezését, egészen addig, míg el nem tűnik az összes bogár.

Amikkel nem érdmes kísérletezni:

Rengetegen próbálkoznak, több féle módon kiírtani a muslicákat az otthonaikból, így számos olyan trükk is van, ami sokszor nem is használ semmit. Ilyen például a cukros kávé, a teafa olaj vagy a zselés gyertya. A kávét annyira nem kedveli a muslicák, a teafa olaj illata sem vonzó számukra, a zselés gyertya pedig, ha vonzza is őket a fénye miatt, csak nagyon kevés példányt tud csapdába ejteni.

Ettől nem térnek vissza?

Sokan esküsznek arra, hogy, ha levendulát szárítunk a konyhába az távol tartja a muslicákat és más szárnyas rovarokat, bogarakat is. Érdemes megpróbálkozni vele, hiszen amellett hogy kellemes illatot áraszta a levendula, lehet, hogy a muslicák ellen is kiváló védelmet biztosít. Az illatokkal való riasztást sokan azért kedvelik, mert nem csak környezetbarát, de kíméletes megoldások is. A levendula mellett érdemes még eukaliptusszal és citrommal is próbálkozni. Érdemes kipróbálni a fenyő illóolajat is, ezt főként az ablakokban vagy azok közelében érdemes használni.

Ha biztosra akarsz menni:

A kulcsszó: a takarítás! Persze mindenkivel előfordul, hogy nincs ideje minden nap ugyan úgy feltakarítani a konyhát. A hosszú é s fárasztó napokon csak a szokásos mosogatás, sepregetés felmosás köröket futjuk. Nyáron viszont érdemes egy picivel jobban résen lenni és nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy minden étel - beleértve a gyümölcsöket és zöldségeket is - el legyen pakolva a hűtőbe vagy kamrába. Ez azért fontos, mert ezek a szárnyas állatok ezeknek a terményeknek az illatára, levére érkeznek otthonunkba. Fontos még, hogy olyan kukát válasszunk, aminek fedele van és zárható. A nyitott kuka csalogató lehet a muslicák számára. Érdemes mindig kitakarítani, átmosni a kukát, ha levittük a szemetet, hiszen a mosószerek illata nem vonzó a bogarak, rovarok számára.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

muslica

konyha

muslica csapda

konyhapult

gyümölcs

csapda

muslica irtás

irtás