Gyászol a tiszafüredi gimnázium: koronavírus-fertőzés miatt hunyt el egyik tanáruk
A 37 éve házas Zsóka néni Kunhegyesen élt a családjával, mindennap onnan buszozott át Tiszafüredre, komolyan vette a veszélyt, az utazásnál mindig felvette a maszkot - számolt be róla a Blikk.
Zsóka fáradtságra panaszkodott az utóbbi időben, ezért is vártuk az őszi szünetet. Eszébe sem jutott, hogy a vírus támadta meg. Igazságtalan a sorstól, hogy négy nap alatt meghalt. A férje, Gyula is testnevelő tanár, mellette kézilabda edző, a csapattal mérkőzésekre is jár. Bár most sincs tünete, mégis emészti magát, lehet, hogy épp tőle kapta el a vírust
- nyilatkozta a lapnak az egyik családtag.
Mint írják, ahogy gyanússá vált, hogy az asszony beteg lehet, férje hívni akarta a mentőt, de a tanárnő azt kérte, várjanak még egy kicsit. Zsóka viszont rettentő rosszul lett két nap múlva. Ezután hívták a mentőket, de az általuk elvégzett teszt nem mutatta ki egyértelműen, hogy koronavírus-fertőzéssel állnak szemben. Karcagról rohamkocsi jött érte, annak személyzete pedig elrohant Zsókával a debreceni kórházba.
A legközelebbi hír másnap érkezett, akkor tudta meg Gyula, hogy a nejénél igazolták a vírust, így ő azonnal karanténba került. Tudott beszélni feleségével is, akinek addigra kétoldali tüdőgyulladása lett, ezért lélegeztetőgépre rakták. Zsóka és a férje is tudta, hogy kétesélyes a gyógyulás, hiszen majd’ minden második ember, aki lélegeztetőgépre kerül, az meghal. Sajnos Zsóka nem a szerencsések közé tartozott: vasárnap már csak a halálhíre érkezett karanténban sínylődő férjéhez, aki azóta sem tért magához, hogy aki 37 éve az élete párja volt, többé nem jön haza
- számolt be róla a portál.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)