Egy jurtában nem csak lakni lehet: így lett pazar terápiás helyszín a városszéli erdei farm

Aki az Erdőszéli Lélekfarmra jön – az általában a Kéktúra útvonalán, gyalogosan érkezik. Maga a megérkezés is már a foglakozás felvezető, ráhangoló része, ezért sem mindegy, hová is épülhetett meg a jurta. Ez ugyanis szinte az utolsó érinetlen területe a szombathelyi parkerdőnek. Körben mindenütt faházak és veteményesek, ahová tavasztól őszig a fél város kijár füvet nyírni vagy piknikezni. Rita előbb álmodta meg az Erdőszéli Lélekfarmot, csak azután találta meg hozzá a megfelelő területet: mit ad Isten, épp az Erdőszél utcában!

Évekkel ezelőtt már felmerült bennem az, hogy egy erdőszéli helyen szeretném kialakítani a saját terápiás munkahelyem. Ugyanis nap mint nap tapasztaltam, hogy a városi embereknek mekkora igényük van a természet közelségére. Bármikor, ha a foglakozáson megkérdezem, ki miért rajong, az állatok és a természet nem hiányozhat a felsorolásból. Másrészt azt is gondolom, hogy nem kell feltétlenül az Őrségig utazni ahhoz, hogy egy ilyenfajta élményt kapjunk, ezért is ragaszkodtam inkább a város közelségéhez.

- meséli Rita, aki nem egyedül vágott bele az új vállalkozásba: legfőbb segítője férje és Tünde lánya, aki most múlt 18 éves, még gimnazista, de kortárs segítőként aktívan közreműködik.

A Covid-19 neki most kapóra jött, az online oktatás mellett a farmon aktívan kiveszi a részét a feladatokból, többek között ő az állatok gondozója. Tündi elég tudatos – meséli – pszichológusnak készül, és idővel az állatokkal asszisztált terápiák szakértője szeretne lenni.

Nem könnyű év van a család mögött

Amit a farmon most látunk – közli Rita, az egy év munkája. Tavaly március 1-én köszönt el előző munkahelyétől. Addig a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Pszichiátriai és Szenvedélybeteg Nappali Ellátójának, Hársfa-Háznak volt a vezetője. Alig vágtak bele az erdőszéli projektbe, március 14-én lezárták az országot:

Itt a farmon akkor még semmi sem volt, a telket megvettük, épp nekiálltunk volna a területet rendezni, amikor beütött a járvány, ami rendesen keresztül húzta az előzetes számításainkat. Az állatok már le voltak foglalva, ki kellett fizetni őket, de szinte mindent újra kellett terveznünk. Leült a család, és azt mondtuk, nézzük meg, mire van pénzünk, energiánk, lehetőségünk, és mire nincs. Felállítottunk egy sorrendet: ami tolható volt, azt toltuk, egy időre a lovunk is bértartásba került. Időnk az volt, így amikor csak tehettük, kijártunk, és amit lehetett, magunk csináltunk meg. Nagyon nagy segítségünkre volt és van a Szombathy család, ők hatalmas szövetségeseink, a két család karöltve próbálkozik az itteni feladatok megoldásával.

Amíg a koronavírus járvány első hulláma tartott, szénatárolót, kerítéseket építettek, veteményest készítettek, oszlopokat festettek, minden percét kihasználták az időnek.

Így, mihelyst májustól jött egy kis lazítás, már előkészítettek mindent annyira, hogy megérkezhettek az állatok. Ősszel újra egy nehezebb időszak következett, ráadásul ekkor még tréningeket sem tudtak tartani:

Most is még ott tartunk, hogy már adottak a körülmények, az első próba-tréningjeinket meg is tartottuk, de közben elindult a harmadik hullám. Mihelyst a járványügyi szabályok megengedik, folytatjuk, kinyit a jurta, és kezdődhetnek a tavaszi tréningek.

Rita, annyi idősen, mint most lánya, színésznőnek készült

Az élet azonban más pályára állította – meséli nevetve – Törőcsik Mari ugyanis kidobta a színművészeti felvételijén, az utolsó rostán. Az utóbbi 5-6 évben visszatért az életébe a színház, a pszichiátriai és szenvedélybetegeket segítő Hársfa-házban megalapították a Mirákulum színjátszó kört. Az elmúlt években nagy sikereket értek el darabjaikkal, sokan el se akarták hinni, hogy a társulatban nem profi színészek, hanem Hársfa ház tagja játszanak. Itt a Lélekfarmon is épül egy színpad, nem is véletlenül…

Szinte a kezdetektől fogva, elég tudatosan építettem a karrierem. Mindig is szerettem olyan területekkel foglalkozni, ami járatlan útnak számít, valami olyat kitalálni, megfogni, amire még nem volt példa.

– így lett szociális munkás, amikor itthon még hallani sem lehetett igazán erről a szakmáról.

Friss diplomásként az első „szakmai gyakorlatát” a délszláv háború idején szerezte, a déli határ mellett önkénteskedett:

Nagyatádon egy volt katonai laktanyát alakítottak át erre a célra, ott fogadtuk a menekülteket. Hallottuk a gépfegyverek zaját, láttuk a sérülteket, együtt sírtunk azokkal, akik elmesélték, hogy azért maradtak életben, mert elbújtak az ágyneműtartókban, és onnan nézték végig, ahogy kivégzik a családtagjaikat. Mindezt húsz évesen megélni… akkor éreztem először, hogy ezzel nekem dolgom van, hogy az emberek közötti békéltetés kell, hogy legyen a fő hivatásom…

Sokfelé tanult aztán, az ELTÉ-n, mediátorként majd egy szenvedélybetegekkel foglalkozó intézményhez került:

Az első három évemet ott töltöttem, de annyi sikerélményem volt, hogy nem akartam elhinni! Az első öt ember, aki eljött hozzám, mind alkoholproblémákkal küzdött, és nemhogy felgyógyultak, mind a mai napig az alkoholellenes mozgalmak vezetői lettek. A titok annyi, hogy időt kell szánni a másikra, oda kell figyelni, és meg kell találni azt módszert, amivel képesek vagyunk megnyitni és megszólítani őket. Mert mindannyian vágyunk arra, hogy többek legyünk, változzunk és fejlődjünk.

Felsorolni is nehéz, az elmúlt húsz évben hol mindenhol szerzett még szakmai tapasztalatot. Szombathely mentálhigiénés kutatását koordinálta, Budapesten a Családügyi Minisztérium főosztályvezetője volt, kislánya légzőszervi betegsége miatt azonban visszaköltöztek Szombathelyre. Ő és csapata részt vett egy modell program megvalósításában: a büntetés-végrehajtási intézetekből szabaduló elítéltek társadalmi beilleszkedését segítették elő. Az elmúlt években, ahogy írtuk már, Rita a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Hársfa házának vezetője volt, de emellett körülbelül 600-700 embernek tartott szakmai vagy egyénre szabott tréningeket.

Ahogy meséli, élete egyik legszebb időszaka ért véget azzal, hogy tavaly márciusban elköszönt mert, ahogy fogalmaz: a csúcson kellett abbahagyni:

Egy idő után azt láttam, hogy egyre többen kerestek meg azzal, hogy ugyan nem pszichiátriai vagy szenvedélybetegek, de szeretnének ők is csatlakozni a foglalkozásainkhoz. Sokan érezzük, hogy merül le a belső akkumulátorunk, nem érezzük úgy az ízeket és az illatokat, és ez nem a Covid miatt van így.

18 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni drogfogyasztókkal, mind a mai napig hozzá küldik elterelésre azokat a fiatalokat, akiknek drog miatt rendőrségi ügyük van. Ahogy meséli, az évek alatt rengeteg pozitív tapasztalata lett velük is:

Annyi, de annyi fiatallal tartom a mai napig a kapcsolatot, és annyi csodálatos élmény és találkozás kötődik hozzájuk! Minden egyes elterelés egy nagy lehetőség! Olyan, mint amikor eléd tesznek egy tál magot, amiből kedvedre válogathatsz. Annyit markolsz ki belőle, amennyit csak akarsz, annyit viszel el magaddal, amennyit csak szeretnél. Valaki üres kézzel megy el, mert az mondja, nem érdekli, van, aki csak egy magot visz el. De egy maggal még nem fog tudni jól lakni, meg kell tanulni azt elültetni, öntözni, gondozni, napfényre kitenni. Ezek azok a technikák, amik bárki számára megtanulhatók, akár az elterelésen, akár itt a tréningeken is. Azt, hogyan is tudom aztán a magokat elültetni, megöntözgetni, nevelgetni és bizony, ha kell, kigazolni is.

De, hogy jött mind ehhez a jurta?

Valahogy így lett a lélekfarm immár egy éve Rita és lánya, Tündi munkahelye. De a család nem él kint, nem laknak életvitelszerűen a jurában, csak csoportfoglalkozások és tréningek helyszíne lett. De miért pont jurtát építettek?

Rita bevallja, korábban ő sem hallott még jurtaterápiáról, és ezt ő álmodta ilyenre. A jurta voltaképpen egy sátor, amit két nap alatt össze lehet csomagolni, és tetszőleges helyszínen fel lehet építeni – ez az egyik fő előnye, mert bármikor áthelyezhető.

Másrészt a jurta jóval több annál, mint egy fedett tér, jelképezi magát a teremtést, a természetet, a születést és a halált, a természet örök körforgását. Elég csak bemenni, olyan aurája, lelke van a belső terének:

Rengeteg helyen tartottam már tréningeket, tantermektől kezdve irodákig, a természet közelsége és a jurta azonban valami egészen új élmény, más alapokra helyezi ezeket az önismereti foglalkozásokat! Segít a megérkezésben, tudatosabban tudunk itt befelé figyelni, és megélni a pillanatokat.

A jurtát is maga kereste Rita – azt, hogy milyen is legyen. A véletlen pedig úgy hozta, hogy egy olyan jurtakészítő vette fel elsőre a telefont, aki, mint később kiderült szintén szombathelyi, nagycsaládos, és állami gondozott fiatalokkal együtt készíti.

De a Lélekfarmon nemcsak jurtában zajló terápiákat, hanem családoknak speciális élményórákat is terveznek illetve közösségi szolgálatot is teljesíthetnek a középiskolás fiatalok. Mihelyst a korlátozások megengedik, a hozzájuk kilátogatóknak személyre szabott foglakozásokat tartanak, az állatsimogatáson túl a felnőtteknek és a gyerekeknek fejlesztő játékokkal készülnek. Tervek vannak, jó időben épül már a színpad, ahol 50 felettieknek szeretnének foglalkozásokat tartani, azoknak, akiket, hajt valahol legbelül egy még ki nem élt önkifejezési vágy.

Címlapkép, fotók: Pais-H. Szilvia