Elképesztő adatok: rengeteg magyart sodort függőségbe a járvány

Pénzcentrum   
  Megosztom
Elképesztő adatok: rengeteg magyart sodort függőségbe a járvány

Várható volt, de mostanra bebizonyosodott: a járvány és az ehhez kapcsolódó bezártság hatására több alkoholt fogyasztunk, nem csak itthon, világszerte. Ugyanakkor mi, magyarok a függőkkel dolgozó szakemberek szerint az átlagnál jóval többet iszunk, becslések szerint a világátlag kétszeresét öntjük magunkba. Ugyanakkor a pandémia csak ürügy az ivásra, egy olyan körülmény amire rá lehet fogni, az esti sörözést, vagy borozást, legalább addig sem kell foglalkoznunk felnőtt életünk komoly kihívásaival.

Ahogy a Pénzcentrum írja, az alkohol értékesítése világszerte 291 százalékkal nőtt a világjárvány idején – ezek döbbenetes számok, főleg nekünk, magyaroknak, akik a világ élvonalában vagyunk, ha az ivásról van szó. Nem tudni pontosan, hogy hány alkoholista van Magyarországon, a KSH által megadott 380 ezer még közel sincs a valós adathoz, Zacher Gábor 800 ezerről beszélt, de a WHO pár éve már 900 ezret mért. Függő nemzet vagyunk?

Az, hogy a magyar egy függő nemzet azért egy rendkívül erős és sarkos kijelentés, talán úgy érdemes árnyalni, hogy alkoholfogyasztás vonatkozásában az európai élmezőnyben vagyunk: nagyjából a hatodik-nyolcadik helyen helyezkedünk el az egy főre eső tömény szeszre átszámított fogyasztásában

– mondta el a portálnak Nagy Zsolt, Phd, addiktológiai konzultáns.

Nagyjából 13,2 litert jelent – ez a legális mennyiség. Ehhez óvatos becslések szerint 2, míg erősebb becslések szerint akár 4-5 liter további szesz is hozzáadható, így a pesszimista becslések szerint tehát minden egyes magyar polgár, csecsemőtől az aggastyánig 15 liter tömény szeszt fogyaszt el egy évben átlagosan. Ezzel valóban az élvonalban vagyunk, mivel a világátlag 6 liter körül van.

Búsulva vigad a magyar

Ilyen módon valóban mondhatjuk, hogy hajlamos a magyar nemzet a tudatmódosító szerek használatára, ugyanakkor a drogok vonatkozásában az európai mezőnynek inkább az alsó harmadában vagy inkább a legvégén helyezkedünk el.

Annak a jelenségnek, hogy a magyarok ilyen töméntelen mennyiségben isznak, a szakember szerint főleg szociokulturális, történelmi, és „néplélekbeli” háttere van. Arról nem is beszélve, hogy a magyar kultúrába nagyon markánsan beleivódott az alkoholfogyasztás, mint a társas helyzetek szükségszerű kísérője, és velejárója évszázadok óta: jelen volt a paraszti kultúrában, és átkerült a városi kultúrába is. A másik oka talán a magyar történelemnek kacskaringós mivolta: hányattatásainkat szokás felemlegetni ilyenkor.

Elég különböző ivási mintázatok vannak, gondoljunk csak a dél-európai, mediterrán, vagy a skandináv ivási szokásokra: nagyon más meginni az ebédhez egy pohár rozét mint péntek este egy üveg vodkát egyedül otthon. És úgy tűnik, hogy mi valahol félúton megrekedtünk, úgy értve, hogy mind a két minta jelen van a magyar kultúrában, de valamiféleképpen a kettő hátrányait egyesíti.

Pont az a gond, hogy nincs meg a kulturált ivási mintázatunk: a magyarok önpusztító módon isznak, és egyáltalán nincs a helyén az alkohol a társas helyzetekben. Főleg a fiatalok esetében látom, hogy virtusból, erőből, vagánykodásból, dühből és kifejezetten ártó szándékkal, önpusztító módon fogyasztják az alkoholt, vagy a drogokat

– magyarázza Nagy Zsolt, majd hozzáteszi, nem tanultuk meg jól használni ezeket a szereket, és úgy tűnik, ez elsősorban az elmúlt 50 év során alakult így.

Nem ok, csak kifogás a pandémia?

Sokan isznak a valóságból való kilépés, a stresszoldás, a konfliktusok elől való menekülés szándékával, vagy akár az érzéstelenítés miatt. Mások olyan problémák miatt, melyek a felnövést, a megküzdést, az érett személyiség működésmódját kérnék.

Ezt a tendenciát én egyértelműen rosszabbnak látom az utolsó másfél évben, akár csak a hozzám történő bejelentkezések számában, akár a kollégákkal való beszélgetésben, ahol mindenki arról számol be, nemhogy megállt volna, hanem jelentősen növekszik az alkoholfogyasztás és az alkoholhasználat a magyar népesség körében a járvány kezdete óra. Én azt gondolom, hogy a pandémia egy körülmény csupán, ami megkönnyíti azt, hogy ürügyet találjunk a fokozott alkoholfogyasztásra

– mondja a szakember. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a népesség egy jelentős része egészen új élethelyzetbe került, és ezek nem feltétlenül kedvező változások:

  • munkahelyvesztés,
  • home office,
  • családi összezártság,
  • mozgástér beszűkülése,
  • és sokaknak ráadásul még betegséggel, kórházi tartózkodással, családtagok elvesztésével is szembe kellett néznie.

Ezek mind nagyon komoly stresszfaktorok külön-külön is, de így együtt koncentráltan mutathatnak a könnyű, fájdalommentes és kéznél lévő megoldás, az alkohol felé. Úgy tűnik, hogy ez a probléma egyre súlyosabbá kezd válni, és nagyon nem látjuk még a végét, hosszan tartó utóhatása lesz a mostani eseményeknek. Mint az köztudott, a szenvedélybetegség lassan alakul ki, de ha megvan, akkor elég hosszú a felépülési folyamat is.

A cikk ide kattintva olvasható tovább.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pénzcentrum

függőség

alkohol

koronavírus

koronavírus-járvány