Extrém színű, brutális halszörnyet fogott ki a kis-balatoni horgász: ilyet még senki sem látott
"Ennyire piros színű busát még soha nem láttam" – közölte a meglepett horgász, Harka Ákos, aki pedig már rengeteg különleges halat foghatott a kezében. Mintha vérvörös festékkel festették volna be a kapitális halat, de nem!
Hihetetlen extrém színű, hatalmas busát akasztott egy ikervári horgász a Kis-Balatonnál - írja a Pecaverzum. Az 54 kilós halnak annyira különleges a kinézete, hogy még a Magyar Haltani Társaság elnöke is meglepődött rajta, és azt mondta, ilyet még sohasem látott. A szerencsés horgász ruhástul ment be a vízbe a halért, amelynek a horog a szájába akadt.
Viszonylag gyorsan kijött a hal, tíz percig fárasztottam, nagyon nagy ellenállást nem tanúsított. Ezen a szakaszon a vízpart olyan sekély, hogy megszákolni nem is tudtuk a busát, be kellett mennem érte a vízbe
– mesélte a lapnak a horgász.
A szerencsés horgász, Csejtei Endre, élete első busáját fogta ki, ahogy meséli, nem is gondolta, hogy a Kis-Balatonban is él ez a halfaj. A kapitális méretű busa egyébként 54 kilót nyomott, a hossza pedig 135 centiméter volt. Ez a hal fajában csúcsközeli példánynak számít.
Mintha pirosra festették volna a kapitális halat, de nem!
A Magyar Haltani Társaság elnöke szerint a busák nagyon könnyen bevérezhetnek – akár fárasztás közben is sérülhetnek –, és ez gyakori dolog. „Szinte nem is lehet olyan nagyméretű busát találni, ami nem vérzett volna be” – mondta, de még egyszer hangsúlyozta, ennyire extrém színű planktonevővel még egyszer sem találkozott.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)