Nem semmi ötlet: madárcsicsergés várja az utazókat ezeken a vidéki villamosokon

MTI   
  Megosztom
Nem semmi ötlet: madárcsicsergés várja az utazókat ezeken a vidéki villamosokon

Madárcsicsergés várja az utazókat hétfőn, a madarak és fák napján a debreceni villamosokon. A hangszóróból hallható madárhangok mellett az állatok képei és nevei is megjelennek a monitorokon.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a villamosokon Debrecen környékén élő madarakat láthatnak és hallhatnak majd az utasok, a cél az, hogy a madarak és fák napján minél több madarat megismerhessenek az emberek.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetettek rá, hogy a Nagyerdő Magyarország első természetvédelmi területe, számos védett fajnak ad otthont.

Debrecen folyamatosan zöldül: idén a LIFE programnak köszönhetően 635 kisfából álló véderdőt ültettek a Vértessy-kúriánál, és 90 kisfából, valamint 20 ezer erdészeti csemetéből álló zöldfolyosót alakítottak ki a Tócó-patak mentén. A városrészi faültetések során pedig kétezer kisfát ültettek - mutatott rá a polgármester, megjegyezve, hogy 2021-ben minden eddiginél nagyobb összeget fordítanak a zöldterületek fejlesztésére és karbantartására a nehéz járványügyi helyzet ellenére.

2020-ban új környezetpolitikát hirdettek meg, ennek köszönhetően az elmúlt két évben 3200 fát ültettek, tavaly 50 innovatív zöld buszvárót alakítottak ki, idén pedig tovább folytatják a 10 ezer fát Debrecenbe programot.

A fásítás, a zöld felületek növelése mellett Debrecenben folyamatosan kiemelt figyelmet kap a környezetbarát tömegközlekedés. A Zöld Busz program keretében 12 új elektromos autóbusz beszerzését indították el az önkormányzattal, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen. Tizenkét év után teljesen lecserélik a helyi járatú autóbuszflottát: összesen 119 új Mercedes busz áll majd forgalomba 2024 októberéig. Az új járművek 17 százalékkal kevesebb szén-dioxidot fognak kibocsátani Debrecen levegőjébe - idézi a közlemény Nagy Attilát, a DKV Közlekedési Zrt. vezérigazgatóját.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

madárcsicsergés

villamos

debrecen