Te is gyújtasz mécseseket halottak napján? Milliós károkat okozhat az, aki nem figyelsz
A hosszú hétvégén a temetőben, vagy akár otthon is sokan gyertyát gyújtanak, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Ilyenkor megnő a tűzesetek száma, többnyire a figyelmetlenség miatt.
Tavaly október utolsó és november első napjaiban a váci, az albertirsai, a földesi és a sándorfalvi temetőben keletkezett tűz. Hat lakásban pedig azért volt tűz, mert a kegyeleti gyertyákat magára hagyták.
Ha méltó módon szeretnénk megemlékezni néhai hozzátartozóinkról és barátainkról, érdemes néhány apróságra odafigyelni, hogy se a temetőben, se az otthonunkban ne okozzunk tüzet - hívta fel a figyelmetett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.
Így előzhetjük meg a bajt:
- A sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat takarítsuk el.
- A gyertyákat, mécseseket úgy helyezzük a sírhoz, hogy ne legyen a közelükben semmi, amit meg tudnak gyújtani.
- Csak mécsestartóban lévő gyertyát és mécsest gyújtsunk meg.
- Látványos, amikor este több száz gyertyaláng ég a temetőben, azonban ez tűzvédelmi szempontból veszélyes. Mielőtt távozunk a sírtól, fújjuk el a gyertyák, mécsesek lángját.
- Ha otthon gyújtunk gyertyát, figyeljünk arra, hogy se mellette, se fölötte ne legyen éghető anyag.
- A gyertyát mindig egy tűzálló tálra tegyük.
- Egyetlen percre se hagyjuk ellenőrizetlenül az égő gyertyákat. Idén már 5620 lakástűz volt, a legtöbb éppen nyílt láng, például gyertya, mécses, öngyújtó és gyufa használata miatt keletkezett.
- Érdemes beszerezni otthonra egy füstérzékelőt.
Október végén, november elején sokan készítenek halloweeni dekorációt, töklámpást. Ha a töklámpásba mécsest teszünk, ne legyen a közelében semmilyen éghető anyag. Olyan helyre tegyük a lámpást, ahol nem tud elborulni. Ha elemes LED mécsest választunk, biztosan nem okozunk tüzet vele.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)