Szülők, figyelem, ebből nagy baj lehet! Minden tinédzsert érint a probléma
Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a tinédzserek körében a Magyar Alvás Szövetség. Míg a gyermekkori alvás szokásokat képesek a szülők kordában tartani, a felnőtt korba történő átmenet időszakában, a már nem gyerek, de még nem felnőtt korukat élő fiatalok körében csökken az alvásra fordított idő. A szövetség orvosi intézetének, a Budapesti Alvásközpontnak a tapasztalatai alapján számos tinédzser jóval kevesebbet alszik, mint amennyire szükség lenne. A nemzetközi ajánlások, így a National Sleep Foundation és az American Academy of Sleep Medicine szerint ennek a korosztálynak naponta 8-10 óra pihentető alvásra van szükségük az egészségük megőrzése érdekében.
Az alváshiány álmossághoz, figyelemhiányhoz vezet, és befolyásolja a tanulmányi teljesítményt. A tinédzserek nem megfelelő alvása összefüggésbe hozható a depresszió és a viselkedési problémák, valamint a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának a fokozott kockázatával, és negatív hatással van a sportteljesítményre is.
Ez részben a cirkadián ritmusuk természetes eltolódásának köszönhető, ami megnehezíti számukra a 23 óra előtti elalvást.Természetes hajlamuk van arra, hogy késő éjszaka fent maradjanak, és reggel tovább aludjanak. Az alvásproblémákhoz hozzájáruló egyéb tényezők közé tartozik a korai iskolakezdés, a házi feladatok és délutáni kötelezettségek megnövekedett terhelése, a mozgalmas társasági élet, és az elektronikus eszközök túlzott használata.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)