Figyelem, erről minden szülőnek tudni kell: szeptember 12-ig kérhető ez az oltás a gyerekeknek

MTI   
  Megosztom
Figyelem, erről minden szülőnek tudni kell: szeptember 12-ig kérhető ez az oltás a gyerekeknek

Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK).

Az oltás beadásához szükséges szülői beleegyező nyilatkozatot szeptember 12-ig kell leadni az iskolában. Az NNK közleményében azt írta:

a védőoltást - a korábbi tanévekhez hasonlóan - idén is iskolai kampányoltás keretében adják be. Az első dózist idén októberben, a másodikat jövő év áprilisában.

A kampányoltás keretében a kapott vakcina a HPV 9 típusa ellen alakít ki védettséget és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrákesetek körülbelül 90 százalékát okozzák. A védőoltással megelőzhető továbbá a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is.

Felidézték a 7. évfolyamos lányok számára már a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően térítésmentesen elérhető a HPV elleni védőoltás, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig már a fiúk is kérhetik a beadását.

A HPV elleni védőoltást az adott korosztályban a lányok 80 százaléka kérte, míg az első évben a fiúk több mint 70 százaléka vette igénybe az ingyenes oltást. Felhívták a figyelmet, hogy a HPV okozta megbetegedésekkel szemben a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás a leghatékonyabb. A védőoltási program célja a HPV vírus okozta daganatos megbetegedések és halálesetek számának csökkentése, ezért javasolják a védőoltást, és kérik a szülőket, éljenek a lehetőséggel.

Az NNK közölte azt is, hogy a hazai HPV elleni védőoltási programban elért eredmények nemzetközi összehasonlításban is elismerésre méltók. Az európai szinten is jó eredmény egyfelől a szülők felelős döntésének, másrészt az iskolavédőnők és iskolaorvosok odaadó szervező munkájának is köszönhető - fogalmaztak.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

hpv

oltás

gyerekek oltása

nemzeti népegészségügyi központ

iskola

szülők