Kiadta a figyelmeztetést a NÉBIH: szennyezett élelmiszerek útján terjed az alattomos baktérium

MTI   
  Megosztom
Kiadta a figyelmeztetést a NÉBIH: szennyezett élelmiszerek útján terjed az alattomos baktérium

Egész évben, így az őszi-téli ünnepek idején is érdemes odafigyelni az élelmiszerek tárolására és a higiéniára, hiszen a Listeria baktériumok elszaporodása nem szezonális jellegű probléma - hívta fel a figyelmet Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az MTI-nek nyilatkozva.


 


 

Kiemelte: egyre nagyobb figyelmet fordítanak a Listeria vizsgálatára, ennek is köszönhető, hogy idén már hat alkalommal hívtak vissza élelmiszereket ilyen szennyezettség miatt; 2018 óta nyolc esetben történt termékvisszahívás Listeria kockázata miatt. A fokozott figyelemnek köszönhetően egyre több olyan komolyabb megbetegedésre, esetleg elhalálozásra derül fény, amelyet Listeria-fertőzésre lehet visszavezetni - tette hozzá.

Figyelmeztetett arra, hogy a baktérium a hűtők 4-10 fokos hőmérsékletén is képes elszaporodni, ezért fokozott elővigyázatosságra intette azokat a kockázati csoportokat, amelyek érzékenyebbek a baktériumra. Ide sorolta a terhes nőket, az újszülötteket, az időseket és a valamilyen okból kifolyólag gyenge immunitású felnőtteket is.

Hangsúlyozta: egészséges embereknél a Listeria-fertőzés általában tünetmentesen lezajlik. Azoknál az eseteknél azonban, amikor tünetek jelennek meg, 20 százalék körüli a halálozási arány, ami rendkívül magasnak más hasonló megbetegedésekhez képest - emelte ki.

Nagyon fontos a megfelelő személyes higiénia mellett - hiszen a baktériumot kézzel is bevihetjük a szervezetbe - az élelmiszerek körültekintő tárolása. A felbontott, nem hőkezelt, fogyasztásra kész élelmiszereket érdemes két napon belül felhasználni a hűtőből. Kerülni kell a nyers hús és a tej, valamint az ezekből készült termékek fogyasztását; a hőkezelés megoldás a baktérium elpusztítására - összegezte a javaslatokat.

Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem tudják garantálni a Listeria-mentességet, kötelezően fel kell tüntetniük a termékeiken, hogy ezek hőkezelés után fogyaszthatók - tért ki rá. Külön kockázatot rejtenek például a szeletelőgépek, szállítószalagok, ezek felületén is képes ugyanis elszaporodni a baktérium. Ebben az esetben is a megfelelő higiénia veheti elejét a problémáknak - fűzte hozzá.

A megbetegedés tünetei lehetnek enyhe emésztőszervi vagy légúti panaszok, enyhe láz, de súlyos esetben akár agyhártyagyulladás is felléphet - mondta.

Felidézte azt a 2018-as esetet is, amikor egy hazai vállalkozás fagyasztott kukoricája okozott komolyabb járványt Európa-szerte. Elsősorban olyan országokban regisztráltak megbetegedéseket, ahol a terméket nyersen fogyasztották. Magyarországon - ahol a fagyasztott kukoricát jellemzően hőkezelés után eszik az emberek - nem történt megbetegedés - jelezte az élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgató.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

egészség

egészséges életmód

élemiszerek