Kiderült az igazság: hiába szálltak el az árak, megőrülnek ezekért a termékekért a vidéki magyarok

A Vasvárhoz közeli 600 fős kis faluban, Oszkóban vinotékát, illetve helyi termék boltot üzemeltetnek, Szombathelyen pedig termelői piacot és bevásárló közösségeket szerveznek. Alapításkori céljuk a Nyugat-Magyarországon fellelhető mezőgazdasági és kézműipari termékek összegyűjtése, a hatékonyabb előállításuk lehetővé tétele, valamint a termelők közvetlen segítése volt. Ennek keretében segítik a piacra jutást, és az egységes arculat kialakítását is. Nonprofit szervezetként az elsők között karolták fel a helyi termékek ügyét az országban. 16 szervezettel (népművészeti egyesületek, falusi turizmus szövetségek, vidékfejlesztési civil szervezetek, önkormányzatok, önkormányzati társulások) közösen létrehozták a Pannon Helyi Termék Klasztert.

Mára már több mint félszáz tagot számlálnak: vannak köztük hagyományos élelmiszereket előállítók, mezőgazdasági termelők, kézművesek. Mennyire népszerűek manapság a helyi termékek, hogyan sikerül – energiaválság közepette, magas inflációs környezetben - a termelői piacokat működtetni? Többek között erről is kérdezte a HelloVidék a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft vezetőjét, Kovács Istvánt. De beszélgettünk a kezdetekről, és arról is, miért fontos, hogy minél többen felismerjék: a helyi termék mekkora értékkel bírhat.

Zsúpfedés, munkahely-teremtés és a népi építészet – így indultak

Mindennek az alapja – mesélte Kovács István – az Oszkói Hegypásztor Kör volt, amely Vas megye leghátrányosabb térségében még 1985-ben alakult. Helyi fiatalok hozták létre, hogy a falu melletti szőlőhegy düledező, lebontásra ítélt zsúpfedeles, boronafalú présházait az utolsó utáni pillanatban megmentsék.

Az első vagy a második számon bejegyzett helyi civil szervezet voltunk Vas megyében. Én nem tartozom az alapítók közé, ’87-88 táján kapcsolódtam csak be, amikor a nyári táborok szervezése is elkezdődött. Akkoriban került egy régi, romos pince az egyesület tulajdonába, és annak a felújítására egy tábor szerveződött – ahová az ország különböző pontjairól egyetemisták is jöttek. Így indult el az egyesület működése. A nyári táborok alatt a fiatalok megtanulták a kézi aratást, cséplést, zsúpkészítést, tetőfedést. Mindent, ami kellett a roskadozó pincék megmentéséhez.

Az oszkói pincét azonban, hiába újították fel a fiatalok, 1990-ben, az első önkormányzati választás hajnalán felgyújtották. Újra kellett építeni:

Már voltak kisebb pályázatok, kaptunk támogatást, így egy év alatt sikerült megújítani az épületet. Akkoriban én is inkább azzal foglalkoztam, hogy szerveztük Oszkón a falunapokat, meg a színjátszó kört és a néptánccsoportot. 1996 után a második generációs hegypásztoros fiatalok közül ketten helyben maradtunk, Zágorhidi Ákossal próbáltuk továbbvinni az egyesületet. Sok mindenbe belekezdtünk. Akkoriban Vas megye leghátrányosabb térsége volt a Vasi Hegyhát, hatalmas volt a munkanélküliség, és minket is az mozgatott, hogy hogyan lehet lehetőséget teremteni a fiataloknak. Elkezdtünk azon is gondolkodni, hogyan lehetne turizmust fejleszteni a szőlőhegyi- és falusi értékeinkre építve.. 2000-ben teleházat indítottunk a szociális otthon egyik helyiségében, ami egy ifjúsági közösségi színtér lett, akkor nagyon erősen a fiatalokra koncentráltunk. A 2000-es évek elejétől - az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány programjához kapcsolódva - tartós munkanélküli fiatalok munkahelyteremtésével kezdtünk el foglalkozni. Arra gondoltunk, hogy amit mi hagyományőrzésként a zsúpfedeles házakkal csináltunk, arra nonprofit keretek között alapítsunk egy munkahelyteremtő kisvállalkozást. Hat fiatalt kezdtünk el foglalkoztatni, megtanítani nekik a zsúpkötést, skanzeneknek dolgoztunk be, Ausztriába adtuk el a zsúpot. Ez a folyamat a mai napig tart. Erre aztán ráépült egy komplexebb népi építészeti kivitelezés, de megmaradt a zsúpkészítés is

- mesélte a kezdeteket Kovács István.

Az Oszkói Hegypásztor kör az elmúlt évtizedekben sok mindenen keresztülment, voltak évek, amikor a szombathelyi hajléktalanellátóval közösen szerveztek aratás után feldolgozási munkákat, és a hajléktalanokat is próbálták bevonni. Időközben több fiatal is megtanulta náluk a zsúpfedést, és saját vállalkozást alapított. A nép építészetből elindulva egy idő után a természetes alapú építészettel is elkezdtek foglalkozni. 2014-ben a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kereti között egy „Nagyapám háza” nevű program elindításában is közreműködtek:

Ez egy mester-inas program volt, ahol a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatelnöksége megfogalmazott egy felhívást, hogy azok a fiatalok, akiket érdekel a nép építészet, adjanak be dolgozatot, hogy ők hogyan újítanának meg egy régi épületet. Erre főleg építészhallgatók jelentkeztek, és 12 fiatal nyert egy hónapos nyári inasmunkát népi építészeti beruházásokon. Oszkóba is kerültek ketten, az egyikük tartósan bent is maradt a folyamatokban, ő Bihari Ádám, aki azóta a Környezettudatos Építők Szervezetének alapító elnöke lett. (Vele a HelloVidék itt beszélgetett. Ez a kezdeményezés azóta is életképes, sok olyan táborhelyszín létezik már, ahol ebben a szellemben szervezik és várják a fiatalokat, akiket érdekel a vidék, a nép építészet, hogy megtanulva ezeket a fogásokat alkossanak valami kézzel foghatót. Létrehoztunk egy céget, a Hagyományos Házépítő Kft.-t, hogy legyen arra is mód, hogy a népi építészeti beruházások mögött legyen egy jól működő szervezeti háttér.

A népi építészet után más helyi, adott vidékre jellemző produktumok következtek

A zsúpfedeles pincék mentésétől aztán hosszú és rögös út vezetett a termelői piacokig – és addig a felismerésig, hogy nemcsak a kihalás szélére jutott kézműves értékeket, hanem a helyben, minőségi termékeket előállító termelőket is segíteni kell:

A 2000-es években, amikor mi ezt elkezdtük, még nem úgy működött a helyi termék ügy, mint később. Azt láttuk, hogy akik helyi élelmiszert vagy kézműves terméket készítenek, kihalásra ítélt utolsó mohikánok, akiket segíteni kellene, hogy értékesítési lehetőséghez juthassanak.

Az induló évhez volt pályázati forrásuk is egy régiós alapból, és 80-100 termelővel csináltak interjúkat, felméréseket végeztek Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében. Majd elkezdtek úgy foglalkozni a helyi termékes üggyel, hogy

közös vásári pavilonokat készítettek, megcsinálták helyi szinten is a Pannon helyi termék arculatot, a védjegyet le is védették.

Akkoriban, amikor mi elkezdtük, még a vidéki fesztiváloknál is az volt jellemző, hogy jelen voltak kézművesek, sok helyről jöttek kiállítók, de általában az ország más részeiről, és elég vegyes volt a felhozatal. Ez a tendencia 2010 után fordult át, amikor egyre több vásárló kezdett a helyi termékek felé fordulni, egyre inkább közügy is lett ez, hogy vidéken megmaradjanak a termelők. Az utóbbi 10-12 évben mi is rengeteget tettünk ennek érdekében. Jellemzően valahogy mindig előbb próbáltunk megcsinálni dolgokat, mint ahogy megérett volna rá a helyzet. Pl. 2011-12-ben volt már olyan szlovén-magyar együttműködés, amibe 20 magyar és 20 szlovén éttermet és szállodát vontunk be, hogy a helyi termékeket, a helyi gasztronómiát megjelenítsük. Létrehoztunk helyi termék sarkokat, polcokat csináltattunk, azokon megjelentek az áruk. Séfekkel kezdtünk együtt dolgozni, hogy a helyi receptúrákat vigyük be az étlapokba. Kb. 8 éve kezdtük el szervezni a szombathelyi termelői piacot, és abban az évben már működtettünk bevásárló közösséget is

- tette hozzá Kovács István.

10-15 éve egyre fontosabb érték a helyi termék

Kovács István szerint az elmúlt 10-15 évben egyre nagyobb az igény a helyi termékekre. Manapság pedig jellemzően nem az a probléma, hogy a termelő hol adja el a terméket, hanem az, hogy egyáltalán legyen eladható termék és termelő.

A korösszetétel sem jó, pedig egyre nagyobb a kereslet.

A mindennapi élet mára vidéken is felgyorsult, a városokban pedig még inkább. E miatt viszont az emberek keresik a lehetőséget a lelassulásra, a természetességre, létező igény van az ökológiailag tudatosabb életre. .

De közben még mindig minimális az, amit az őstermelők állítanak elő, a kereslet viszont egyre inkább nő. Bár jellemzően drágábbak ezek a termékek, de már nem csak az akciósat és a nagyáruházak polcain megtalálható élelmiszereket keresik az emberek. Amikor mi kezdtünk, akkor alaptétel volt, hogy ha egy termelő többet el akar adni, akkor be kell jutnia szupermarketek polcaira. Mi is tárgyaltunk annak idején a CBA-val meg a Mollal is. Később a Tesco, az Interspar is felismerte ennek a fontosságát, ők is létrehozzák a kis polcaikat, de leginkább még csak marketingcélzattal.

Kovács István szerint azért jellemzően minél nagyobb egy település, annál nagyobb az igény a termelői piacokra:

Ha azt nézzük, hogy ezeket a termékeket kik és hol vásárolják meg, akkor azt látjuk, hogy a településmérettel arányosan nő a vásárlók száma és a részaránya is. A városban élők többet megengedhetnek maguknak, mert magasabb az átlagbér. Talán az is benne van, hogy a nagyobb városokban válik először élhetetlenné az élet. A covid időszakában ugrásszerűen felgyorsultak ezek a folyamatok, és egyre többen kezdtek el a városokban kenyeret sütni, kertészkedni, utat keresni a természetesebb élet felé.

Oszkóban létrehoztak egy kis cukrászműhelyt, ahol az volt az első kihívás, hogy a feldolgozott termék is helyi alapanyagokból készüljön. Ez most is működik. Nyolc éve egy közösségi gyümölcsfeldolgozót is elindítottak. Az országban több hasonló kezdeményezés indult, azonban Kovács István szerint nagyon sok ezek közül mostanra már nem működik. A probléma leginkább az, hogy nem elég létrehozni valamit, azt működtetni is tudni kell, és ezekhez a kezdeményezésekhez nagyon nehéz a megfelelő humán hátteret hosszú távon is fenntartani:

Minden kezdeményezéshez kell egy gyújtóponti ember - vagy több. Akik elkezdik, végigviszik, aztán fenntartják. Ezek azok a struktúrák, amik önmagában attól, hogy rendelkezésre áll egy tér vagy egy épület, még nem működnek.

Szombathelyen épp most zár be a Cekker – az első helyi termék bolt

Ahogy Kovács István elmondta, még az előző Vidékfejlesztési programban volt egy olyan fejezet, amely a rövid ellátási láncok kiépítését szorgalmazta. A rövid ellátási lánc azt jelenti, hogy a termék – legnagyobb részben az élelmiszer – minél rövidebb úton jusson el a gazdaságból a vásárlóhoz. Van ennek egy olyan definíciója is, hogy közvetlenül, amikor a termelő maga adja el, vagy maximum egy közvetítő csatornán keresztül. Ebbe illeszkednek bele a termelői piacok és a civil bevásárlókörök mozgalma is.

Az elmúlt években a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. is többféle kezdeményezés élére állt, amelyek mind azt szorgalmazták, hogy a helyi termelőknek helyi felvevőpiacot találjanak.

A szombathelyi Kőszegi utcában elindult a Kilences kávézó, oda is megpróbáltak sok helyi alapanyagot bevinni. Még egy kísérletük volt, a szombathelyi piacon tavaly decemberben megnyitották a Cekkert, egy helyi termék boltot, amit most végül bezárnak. Az indok egyszerű, a növekvő költségek miatt nem tudják tovább fenntartani. A Cekker így összebútorozik a Kilences kávézóval, a helyi termékek egy kisebb szelete így eztán ott fog megjelenni.

Évek óta termelői piacot is szerveznek Szombathelyen. Először a szombathelyi MMIK-nál (megyei művelődési központ) kínálták portékáikat a helyi termelők, aztán a vásárcsarnok felújítása után átköltöztek oda. Ennek sok termelő azonban nem örült:

A termelőink kezdetben sem akartak átmenni az MMIK-ból a vásárcsarnokba, de ott is egyre nehezebb lett a helyzet, egyre rosszabb állapotú lett a tér. Jött a hír, hogy az MMIK-t nemsokára bezárják, mert felújítás lesz. Akkor átköltözött a piac. De teljesen azóta sem tért vissza a korábbi élet…

Országosan is próbálkoznak a piacok a helyi termékekkel

Ahogy Kovács István mesélte, hogy közelmúltban részt vett a szombathelyi termelői piac képviseletében egy találkozón, amit a szombathelyi vásárcsarnok szervezett, és jelen volt több nagyvárosi piac szervezője, működtetője is, többek között Budapestről, Győrből, Székesfehérvárról, Veszprémből, Pécsről, Zalaegerszegről. Szinte mindenki azt mondta, hogy túl azon, hogy a vidéki piacok küzdenek azzal, hogy hogyan lehet kifűteni a nagy tereket, mindenütt próbálnak megfelelni a helyi termékek iránti megnövekedett igényeknek is. Egyrészt, hogy magukhoz vonzzanak ilyen vásárlókat, a másik oldalról pedig a termelőket is bekapcsolják a helyi vérkeringésbe. Vidéken azonban jellemzően ahány piac, annyiféleképpen állnak hozzá a kérdéshez. Régen persze a piac éppen arról szólt, hogy a városok környékén élő termelők vitték ki a portékájukat. Egy idő után azonban többségében a kereskedők uralták már a standokat, és csak elvétve lehetett találni az árusok között őstermelőket. Így alakulhatott ki, hogy a termelői piacok sorra a vásárcsarnokok mellett szerveződnek:

Ha Vas megyét nézzük, Bükön nagyon jól megy a termelői piac. Ezt szeptemberben általában bezárják, de most az volt a kérés, hadd folytassák. Alakult termelői piac Szentgotthárdon, Rábapatyon, Vasváron is. Nagyon jól működik a nádasdi piac, ott a művelődési ház mellett építettek egy nagy pajtaépületet. Nagyon sok kulturális program van, kóstolók, események. Egy termelői piac nagyon komplex tud lenni, nemcsak egy tér, ahol megvesszük a terméket, hanem emellett nagyon sok tudás, élmény is koncentrálható oda. Mi a szombathelyi vásárcsarnoknál is sok olyan programot szerveztünk, ahol volt gasztrobemutató, előadások a termeléssel, életmóddal kapcsolatban, és emellett voltak meghirdetett gazdaságlátogatások is.

Amikor a vásárlóból helyi termelő lesz…

A termelői piacok – emelte ki Kovács István - az élmény és a termék mellett sokszor tudást is közvetítenek:

Lantos Tamás nevéhez fűződik az a modell, amely szerint az igazán jó evolúciós termelővé válási történet úgy kezdődik, hogy valaki legalább részben saját felhasználásra előállít valamit. Amikor feleslege van, elajándékozza a szomszédnak, barátoknak. Amikor már ezen is túl van, akkor kilép a piacra, hogy eladja. Azonban ez nem mindig ilyen egyszerű. Gyakran tapasztalható ugyanis a kezdő termelőknél, hogy nincs mögöttük az a tudás és tapasztalat, de városból vidékre költözve egyből megjelennek a termékeikkel a piacokon. Korábban többször is hoztak így szörpöket, lekvárokat, egyéb termékeket minősíteni. Megkóstoltuk, de hát… Nagyon sok tennivaló akad ezen a téren is, hogy ezek a lelkes kezdő termelők is minél több szakmai segítséget is megkaphassanak.

Ezért is indítottak el olyan 20-30 órás tudásátadó alkalmakat (pl. biokertész workshop, permakultúra-tervezés, élménygazdaképzés stb), ahol a kezdő termelők szakmai ismereteket is kaphatnak.

Kovács István úgy látja,

egyre több minőségi termékeket előállító helyi termelőre lenne szükség.

Hiszen egyértelműen látszik a trendeken, hogy még a válság és az infláció mellett is nő az ilyen irányú fogyasztás. A bevásárlóközösségek egyre jobban működnek, a Vasi Zöld Kosár vásárlói közössége is folyamatosan bővül. A megnövekedett élelmiszerárak miatt a helyi termékek és a szupermarketek polcain található élelmiszer-árak közötti különbség is csökkent az elmúlt hónapokban, ez is többeket arra sarkalhat, hogy ha ez is az is drága, inkább a minőséget válasszák.

De nagyon összetett, hogy a vásárlók mit vásárolnak, mennyit vásárolnak, a fogyasztás-visszaesésből mennyi az, amit kompenzál az élelmiszer-pazarlás csökkenése. De az is jellemző, hogy a helyi termékeket korábban sem azok vásárolták jellemzően, akik csak az olcsóbb élelmiszereket engedhetik meg maguknak. Úgy tűnik, az ebbe a vásárlói szegmensbe tartozók egyelőre nem változtatnak a szokásaikon.

Ami még egyértelműen látszik, hogy egyre több helyi termelőre lenne szükség - nincs például annyi tojás a termelői piacokon, amit el ne lehetne adni. Ugyanez igaz a zöldségesekre is – nagyon kelendőek a minőségi, kiskerti termények. A legtöbb helyi termelő - ezt is megtudtuk – a mézesekből van, de egyre többen foglalkoznak tejtermékekkel, süteményekkel, lekvárral és szörpökkel is.

Címlapfotó, képek: Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft.