Vadászattal jótékonykodnak országszerte: 50 ezerbe kerül fejenként ez az extra úri huncutság

HelloVidék   
  Megosztom
Vadászattal jótékonykodnak országszerte: 50 ezerbe kerül fejenként ez az extra úri huncutság

Százával hullanak majd országszerte a fácánok december 27-én, ezen a napon mind a 19 megyében vadászatot rendez egy magas szintű kormányzati támogatással bíró cég - írta a 24.hu.


 


 

A 2019-ben alapított Országos Jótékonysági Vadászat (OJV) Közhasznú Nonprofit Kft., amelynek védnöki nyilatkozatát a Karmelita kolostorban írták alá, az elmúlt években nagyon rákapcsolt, hogy javítson a hobbivadászat társadalmi megítélésén, és természetesen azért, hogy szalonképes alkalmakat biztosítson a fizetőképes érdeklődők számára a sörétes puskák használatához - írta a 24.hu.

Az OJV Kft. létrehozása mögött az az ötlet húzódik, hogy a vadászatot nemes társadalmi céllal kapcsolják össze: a cég a vadászatok bevételeiből rendszeresen adományoz milliós pénzösszegeket gyermekgyógyászati célokra, a jótékonykodásról pedig igyekeznek minél több helyen hírt adni a sajtóban, ami a cég által felkért ismert emberek, az úgynevezett „márkanagykövetek” feladata. A cég feletti védnökséget a kormányzat közismerten szenvedélyes vadászai, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kovács Zoltán kommunikációs és Zambó Péter agrárminisztériumi államtitkár látják el.

A kft. honlapja szerint az idei rendezvény után az 50 ezer forintos részvételi díjakból és az összegyűjtött adományokból „hiánypótló orvosi eszközöket” vásárolnak a megyék egy-egy kiválasztott kórháza számára. Összesítésük szerint az elmúlt években összesen 142 millió forinttal támogatták a kórházakat, igaz, ebbe beleszámolták a cégalapítást megelőző hat év Fejér megyei pénzgyűjtéseit is.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vadászat

fácán

jótékonykodás