Elkeserítő: egyre jobban terjed az erőszak az iskolákban, cselekedni kell!

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Elkeserítő: egyre jobban terjed az erőszak az iskolákban, cselekedni kell!

Nagy diák bűnmegelőzési teszt néven online játékot indított a DUE Médiahálózat a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával azzal a céllal, hogy gátat szabjanak az iskolai erőszaknak - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. Azt írták, hogy egyre aggasztóbb méreteket ölt Magyarországon is a fiatalok közötti internetes zaklatás. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megállapította, hogy az erőszaktevőket sok esetben hősnek állítja be környezetük, és az áldozatot hibáztatják.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megállapította, hogy az erőszaktevőket sok esetben hősnek állítja be környezetük, és az áldozatot hibáztatják.

Trendként figyelhető meg, tették hozzá, hogy az online és az offline esetek összefüggenek. Ha például egy fiatalt sérelem ér az iskolában, akkor a neten oszt meg ócsároló információkat arról, aki megbántotta. Jellemző az is, hogy ha valakit az interneten piszkálnak, fizikailag vesz elégtételt.

Komoly problémának nevezték, hogy a fiatalok között online terjedő, menőnek számító kihívások egyre inkább eldurvulnak. Példaként említették a "koponya challenge-et", amikor valakinek kirántják a lábát és tompítás nélkül kell földet érnie.

A legszörnyűbbek között említették a Black out challange-et, amikor eszméletlenségig kell fojtogatniuk önmagukat a résztvevőknek. Nemrégiben élő videóban így ölte meg magát egy Pest vármegyei fiatal

- idézték fel.

A DUE Médiahálózat hatodik alkalommal elindított tesztsorozatának ezúttal is az a célja, hogy megtudják a fiatalok: ismerik-e a rájuk leselkedő veszélyeket, tudják-e, mi a különbség a csíny és a bűncselekmény között, és el tudják-e kerülni azt, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak egy-egy helyzetben.

A vetélkedősorozat három fordulóból áll. Első szakasza online zajlik a bunmegelozesiteszt.hu oldalon május 11-ig. A játékosok a Nagy Diák Tesztek(C) applikáció segítségével is bekapcsolódhatnak a játékba. Az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A középdöntőt és a döntőt a 30. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon tartják, május 25-én Budapesten.

A vetélkedő fődíja egy értékes laptop vagy mobiltelefon - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

iskolai erőszak

internetes zaklatás

megelőzés

bűnmegelőzés

due

erőszak

diákok