Sokkoló videókon: így bántalmazták és alázták meg társaikat a miskolci tinilányok

HelloVidék   
  Megosztom
Sokkoló videókon: így bántalmazták és alázták meg társaikat a miskolci tinilányok

Döbbenetes videók láttak napvilágot, amelyeken az látszik, hogy fiatal, vélhetően középiskolás lányok hogyan bántalmazzák, illetve alázzák meg társaikat. Mindkét felvétel Miskolcon készült, az egyik a Miskolc Pláza parkolóházában, a másik pedig annak a tetején. A boon.hu-hoz eljutott felvételeken jól látszik, a diákok célja a sértett megalázása és bántalmazása volt.

Egészen elképesztő felvételek jutottak a boon.hu birtokába, amelyeket továbbadtak a rendőrségnek is.

Az első, tetőn készült videón egy lány megalázása látszik. Több társa veszi fenyegető módon körbe, miközben a videót készítő biztatja őket:

Pofozd meg, fejeld meg

– kiabálja oda.

Az egyik lány végül megüti a fenyegetett társát, aki ennek hatására „meghunyászkodik” és letérdel támadói előtt. A videón még hallatszik, hogy egy másik lány elképedve azt mondja:

Most kajak g**i ennyire megalázzátok egymást?

A másik felvételen a parkolóházban másik társaság szerepel, szintén többen fenyegetnek egy lányt, kiabálva vele, majd meg is ütik, miközben a videót készítő elképedve, „Úh g**i…” káromkodással csodálkozik rá az esetre.

Ahogy a lap írja, a felvételek nem csak arra bizonyítékok, hogy a középiskolás lányok között is dívik egymás bántalmazása és megalázása, hanem arra is, hogy továbbra is készülnek az ilyen esetekről is felvételek, amelyek körbeküldözése, nyilvánossá tétele további megalázást jelent annak, aki a bántalmazást elszenvedni. Nem utolsó sorban arra is, hogy milyen csúnyán beszélnek a mai tinik.

Utóbbi nem számít bűncselekménynek, ellentétben a bántalmazással, a megalázással, terrorizálással, a felvételek készítésével és közzétételével. A két videót a lap eljuttatta a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol vizsgálják őket.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bántalmazás

miskolc

gyermekbántalmazás

megalázás

bűncselekmény

fiatalkorú