Újabb ársapás rezsiről döntött a kormány: ennyit lehet legfeljebb kérni az áramért
Rendkívüli időpontban tart kormányinfót Gulyás Gergely. Bejelentette: jön az új gazdaságvédelmi akcióterv amelyek keretein belül árplafont vezetnek be a cégek rezsijére, és a SZÉP-kártyákkal is újra lehet majd élelmiszert venni - írta a Pénzcentrum.
A háborús helyzet nem könnyebb, hanem nehezebb lesz- mondta a kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszter arról beszélt, a legfontosabb, hogy legyen 2024-re elfogadott költségvetés. Elegendő a forrás ahhoz, hogy a NATO-vállalásoknak is megfeleljünk a honvédelemre fordított GDP-arányos összeg 2 százalék - írta a Pénzcentrum.
A kormány hangsúlyozza, hogy az országnak az jelenti a legnagyobb segítséget, ha valaki kincstárjegyben, állampapírban tartja megtakarításait. A többi befektetésekre kivetett adó ideiglenes, a háború végéig tart
- mondta.
Bejelentette, hogy elfogadták az új gazdaságvédelmi akciótervet, amely a vállallkozásoknak nyújt segítséget. A vállalkozások legnagyobb problémája az energia, ezen belül is az áram ára. Sokan tavaly hosszabb távú, rögzített áras szerződést köt, magas árakon. Árplafont vezettek be: 200 euró per megawatt nettó áron kaphatják legfeljeb baz áramot a feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatásban és a raktározásban száálításban tevékenykedő cégekben.
Cserébe azt várjuk, hogy növeljék a gyártási kapacitásukat és ne emeljék az áraikat
- tette hozzá Gulyás Gergely.
Új pont, hogy augusztus 1-től december 31-ig hidegélelemre is fel lehet használni a SZÉP-kártyákon lévő összegeket, és a keretet is további 200 ezer forinttal meg lehet emelni a munkáltatóknak.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)