Halálos verés a szombathelyi börtönben: döbbenet, mi miatt vesztek össze a rabok

HelloVidék   
  Megosztom
Halálos verés a szombathelyi börtönben: döbbenet, mi miatt vesztek össze a rabok

Halálra vertek egy rabot a szombathelyi börtönben. Úgy tudni, hogy a tévézés miatt veszett össze két rab, a vita azonban halálos bántalmazásig fajult. Az ügynek jelenleg egy vádlottja van, a meghalt férfi apja szerint azonban többen támadhattak a fiára. Az ügy most a bíróságon folytatódott - a tragikus ügy tárgyalásáról a Tények tudósított.


 


 

Szeretném őszinte részvétemet nyilvánítani, elmondani azt, hogy én igazából nem akartam verekedni. Igazából csak védekeztem, és nagyon sajnálom ezt az egészet, hogy így történt

– így kért bocsánatot az előkészítő ülésen a halálra vert rab édesapjától a vádlott - számolt be róla a Tények.

Az érintett édesapa azt mondta, ő maga tett feljelentést fia megverése miatt. Utoljára a kórházban látta a gyerekét. Ahogy a tényeknek mesélte:

A nyaktól lefele lebénult gyerek kikötve, kibilincselve keze-lába, nem engedték, hogy beszéljek vele. Abba a pillanatba, hogy elaltatták, már odamehettem hozzá.

A verekedőt a halált okozó testi sértéssel vádolják, amit azonban ő maga tagad, azt mondja, önvédelemből verekedett.

A vádlott a bíróságon elmondta, hogy a cellában 4-en voltak, mikor az egyik januári napon összekaptak tévézés közben. A halálra vert rab ugyanis egy másik csatornára váltott, ez nem tetszett a vádlottnak. Majd ezután történt a vád szerint a végzetes bántalmazás. A vádlott fojtófogással befogta a bal könyökhajlatába a sértett nyakát, majd jobb kezével több alkalommal megütötte a fejét. Ezután a földre zuhantak mindketten, közben a később meghalt rab beütötte a fejét a vaságyba.
Akkor egy harmadik társuk vetett véget a bántalmazásnak, ami után a megvert férfit kórházba kellett vinni.

A gyászoló apa máig nem hiszi, hogy a nagytermetű fiát egyedül verte halálra a vádlott. Szerinte többen támadtak rá. Az ügy a Tények beszámolója szerint a többi cellatárs meghallgatásával folytatódik.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tények

szombathelyi börtön

fogvatartott

bántalmazás

gyilkosság