Jogerősen elítélték az osztálytásuk szájába homokot és követ tömő fiatalkorúakat

MTI   
  Megosztom
Jogerősen elítélték az osztálytásuk szájába homokot és követ tömő fiatalkorúakat

A Miskolci Törvényszék előkészítő ülésen elítélte azt a két fiatalkorút, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. A történtekről korábban beszámoltunk mi is.

Homa-Hajdu Eszter tájékoztatása szerint az első- és másodrendű vádlottak tavaly márciusban egy borsodi kistelepülés iskolájának udvarán két oldalról lefogták a kiskorú sértettet. A földre fektették, majd a szájába a gyermekkorú társuk füvet, kavicsot és homokot tömött, amelyet a sértett le is nyelt. Ezután elengedték a sértettet, majd távoztak a helyszínről. A gyermek a vele történtekről senkinek nem számolt be, azonban a következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, így szülei orvoshoz vitték. Végül kórházba került, ahol megműtötték. A lenyelt idegen anyag a szervezetében bélelzáródást okozott, így a gyermek közvetlenül életveszélyes állapotba került - írta a sajtószóvivő.

A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségégüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Őket a törvényszék társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek. Mindkettejüket 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta, valamint a próbaidő alatti pártfogó felügyeletüket rendelte el - olvasható a közleményben.

Emellett a törvényszék külön magatartási szabályként fogalmazta meg a elkövetők számára, hogy vegyenek részt a pártfogó felügyelői szolgálat által szervezett csoportos, illetve a pártfogó felügyelő által felkínált egyéb foglalkozásokon. A közlemény szerint a bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak beismerő vallomását, megbánó magatartását és azt, hogy őket a következmény tekintetében gondatlanság terheli.

Továbbá a bíróság azt is enyhítő körülményként értékelte, hogy amennyiben a cselekményt követően a sértett azonnali szakszerű orvosi segítséget kap, úgy a közvetlenül életveszélyes állapot, műtéti beavatkozással valószínűleg elkerülhető lett volna. A törvényszék ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a társtettesi elkövetést és a sértett számára okozott pszichés megterhelést, valamint azt, hogy a cselekmény következtében a sértett hosszabb időtartamú gyógykezelésre szorult - közölte a sajtószóvivő. Az ítélet jogerős.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

miskolc

bántalmazás

ítélet

jogerős ítélet

hellovidek