Döbbenet: kis híján tragédiához vezetett a fiatalok halálos játéka

HelloVidék   
  Megosztom
Döbbenet: kis híján tragédiához vezetett a fiatalok halálos játéka

Vádat emeltek egy fiatal ellen, aki társával együtt köveket pakolt a vasúti sínekre Borsodban. A csodával határos módón szerencsére nem történt tragédia.


Személyi sérüléssel és anyagi kárral járó baleset nem következett be

A vádirat szerint a vádlott és két gyermekkorú társa 2022. március második felében, délután egy borsodi települések közötti vasútvonalon az út átjárónál legalább 3 m hosszan mindkét vasúti sínpárra a vasúti töltésből származó ágyazati köveket pakoltak. A vonalszakaszon két járműszerelvény haladt át, az egyik 80 km/h óra, a másik 100 km/h sebességgel - írja az Ügyészség.

Személyi sérüléssel és anyagi kárral járó baleset nem következett be, ugyanakkor a kövek a kerekek futófelületét károsíthatják, repedések alakulhatnak ki, amelyek a keréktárcsa súlyosabb rongálódásához, robbanásához vezethetnek. A fiatalkorú a cselekményével a két vasúti szerelvényben utazó személyek életét, testi épségét veszélynek tette ki.

A vádlott 2023. március második felében az éjszakai órákban egy borsodi település előtti útszakaszon közterületen leállított traktorból, mintegy 50.000 forint értékű akkumulátort lopott el, amelyet hulladékvasként értékesített. Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorúval szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

borsod

bűncselekmény

fiatalok