Szükség volt erre? Több száz milliós képzőközpontot adtak át Veszprém vármegyében

MTI   
  Megosztom
Szükség volt erre? Több száz milliós képzőközpontot adtak át Veszprém vármegyében

Faipari ágazati képzőközpontot alakítottak ki a Pápai Szakképzési Centrumban. A modern faipari gépekkel felszerelt központ 345 millió forint uniós forrásból valósult meg - áll az intézmény által kiadott közleményben.

A tájékoztatás szerint megújult a Pápai Szakképzési Centrum intézményeként működő Acsády iskola egyik 776 négyzetméteres épülete, melyben korábban is faipari képzés zajlott. Kicserélték a külső és belső nyílászárókat, szigetelték a padlót, a lábazatot és a homlokzatokat, az épület új burkolatokat kapott, megújultak a gépészeti rendszerek, modern faipari gépeket szereztek be. Évfolyamonként és szakmánként 8-12 tanulót képeznek az Acsády iskolában, lehetőség van hároméves asztalos és ötéves faipari technikus képzésre, valamint a kapcsolódó részszakmák képzésére is lesz lehetőség, mint asztalosipari szerelő és famegmunkáló. Az ágazati képzőközpont létrejöttével jelentősen emelkedhet a képzés színvonala.

A tervek szerint a képzőközpontban felnőttképzéssel is foglalkoznak majd, ennek során a másodszakmát választók, az átképzésben érintettek és a munkaerőpiacról kiszorult álláskeresők kapnak lehetőséget a tanulásra. Az iskolai rendszerű szakképzés állami fenntartású intézményei 2015. július 1-jétől szakképzési centrumokba tömörültek. Jelenleg a centrumnak négy iskolája és egy telephelye van Veszprém vármegyében, Pápán, Sümegen, Várpalotán és Zircen. Az átalakult szakképzési rendszer 25 ágazata közel 180 alapszakmája közül jelenleg 17 ágazatban 42 szakmában folyik az oktatás, köztük asztalos, eladó, villanyszerelő, logisztikai technikus, honvéd kadét képzés. Évente több mint 500-600 új szakember kerül ki a centrum iskoláiból - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

faipar

pápa

szakképzés

szakmunka

asztalos

szakmai képzés

hellovidek