Ezért romlanak meg túl hamar az ételek: így előzd meg az ünnepek után a pénzkidobást

HelloVidék   
  Megosztom
Ezért romlanak meg túl hamar az ételek: így előzd meg az ünnepek után a pénzkidobást

A romlott étel egészségügyi kockázatot is jelent, de gazdasági szempontból is hasznosabb, ha később még fogyasztható lesz a maradék, ahelyett, hogy hagyjuk megromlani, és ezért a kukában végzi - írja az Agrárszektor.

Az élelmiszerek minőségének romlása számos okra vezethető vissza. Leggyakoribbak ezek közül a mikrobiológiai tényezők, azaz, ha baktériumok vagy gombák (például penészek) telepszenek meg rajtuk, és azok élettevékenysége miatt az élelmiszer számunkra kedvezőtlen irányba kezd átalakulni. A helytelen tárolás is ide vezethet. Az élelmiszereket megfelelő hőmérsékleten és páratartalom mellett kell tárolni. Ha nem megfelelően a tárolás, akkor a mikroorganizmusok számára kedvező körülményeket teremtünk, ezek szaporodni kezdenek, és az élelmiszer megromlik. Többnyire a magasabb hőmérséklet és a magasabb páratartalom kedvez ezeknek az élőlényeknek, tehát az alacsonyabb hőmérsékleten és szárazabb körülmények közötti tárolás előnyösebb - ezért is használunk például hűtőszekrényt, hiszen az alacsony hőmérséklet nem kedvez a mikroorganizmusok élettevékenységének - írta az Agrárszektor.

Szivárgások, repedések vagy rosszul záródó csomagolások könnyen a baktériumok bejutását eredményezhetik, ami hozzájárul az élelmiszerek romlásához. Ám ideális környezeti feltételek és jó csomagolás mellett sem lehet a végtelenségig eltárolni élelmiszereket (van pár kivétel: a só és a cukor megfelelően száraz helyen korlátlan ideig eltartható) Az élelmiszereknek különböző lejárati idővel rendelkeznek, és fontos betartani ezeket az ajánlásokat. Ha túl sokáig tartjuk az élelmiszert, akkor megnövekszik annak a valószínűsége, hogy megromlik, és ekkor veszélyes lehet fogyasztani.

A tisztaság már fél siker

Az élelmiszerek romlásának megakadályozása érdekében több lépést is tehetünk. Ilyen a hűtőszekrény rendszeres tisztítása és karbantartása. Így a bejutott mikroorganizmusok többségét elpusztítjuk, és a megfelelő hőfok biztosításával, a túlélők életfolyamatait is gátoljuk. Tartsuk az élelmiszereket az erre kijelölt helyeken, és biztosítsuk a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat a hűtőszekrényben vagy a kamrában.

A cikk folytatása az Agrárszektoron olvasható!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

élelmiszer

tisztaság

élelmiszerromlás