Diákok, figyelem! Ha szeretnétek pénzt keresni, akkor itt a jó alkalom

HelloVidék   
  Megosztom
Diákok, figyelem! Ha szeretnétek pénzt keresni, akkor itt a jó alkalom

A MÁV-Start 2024 tavaszától ismét várja a fiatalok jelentkezését a Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezettel együttműködve. A diákok a járatok fedélzetén, illetve az állomásokon dolgozhatnak.


 

A pozíciók többségét Budapesten, illetve Budapestről induló vonataikra kínálják, de főként a nyári főszezonban és vágányzárak idején több vidéki térségben is számítanak a diákok munkájára - írja a HírBalaton.

Állomási pozícióban többek között Budapesten (Déli, Keleti és Nyugati pályaudvarok, Budapest-Kelenföld), valamint nyáron a Balaton partján lehet dolgozni. Eseti jelleggel, például fesztiválok és vágányzárak idején egyéb helyszíneken is számítanak a diákokra.

A vonatfedélzeti munkák kiinduló állomásai: Budapest (Déli és Keleti pályaudvarok, valamint Budapest-Kelenföld), Nagykanizsa, Tapolca, Balatonfüred, Szombathely, Pécs, Miskolc, Debrecen, Szeged és Kiskunfélegyháza. A budapesti helyszínek jellemzően tavasztól őszig, a vidékiek a nyári főszezon ideje alatt.

Fedélzeti Kerékpáros segítő pozíciók betöltéséhez feltétel a betöltött 18. életév, Fedélzeti hangos utastájékoztató és állomási pozíciók esetében a betöltött 16. életév.

Az Utasellátó szolgáltatásait támogató munkakör betöltéséhez a jelentkezőknek egészségügyi kiskönyvvel és érvényes tüdőszűrő lelettel kell rendelkezniük, felvétel után Utasellátó szolgáltatás-segítő tanfolyam elvégzése szükséges.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

balaton

máv

munka