Meglepő bejelentés: denevérvirológiai kutatás kezdődik a Pécsi Tudományegyetemen

MTI   
  Megosztom
Meglepő bejelentés: denevérvirológiai kutatás kezdődik a Pécsi Tudományegyetemen

Európai denevérekben előforduló vírusok kutatására indított nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény.

Azt írták, hogy az egyetemen működő Virológiai Nemzeti Laboratórium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyert 127 millió forintos támogatással indítja el a denevérekben található vírusok vizsgálatával kapcsolatos, OneBAT néven ismert projektet.

Kifejtették: a denevéreké az egyik legváltozatosabb emlőscsoport, nagyon fontos részei a természetes ökológiai rendszereknek. Megfigyelésük során kiderült, hogy számos olyan vírust hordoznak, amely kiváló modell lehet a különböző zoonotikus, vagyis állatról emberre terjedő vírusok elleni küzdelemben, és fontos információkhoz juttathatják a kutatókat a járványok elleni felkészüléshez.

A 13 nemzetközi partner összefogásával megvalósuló program célja az európai denevérekben előforduló vírusok vizsgálata, ökológusok, virológusok és modellezők tudományágakon átívelő konzorciumának segítségével.

A kutatók szeretnék feltárni a természetes vírusgazdák, valamint az alkalmi gazdaszervezetek, a kórokozók és a környezet közötti összetett kölcsönhatásokat, amelyek meghatározzák a fertőző betegségek felbukkanását.

A projektből származó konkrét információkon túlmenően a OneBAT program megvalósítása során olyan innovatív módszerek és eljárások kifejlesztése a cél, amelyekkel lehetővé válik az új fertőző betegségek gyors megismerése, és az ellenük való védekezés kidolgozása.

A kutatásba bevont állatok szerológiai és molekuláris biológiai vizsgálatára szolgáló rapid protokollok kifejlesztésén túl Európa-szerte harmonizált, hosszú távú betegségökológiai felmérések is zajlanak.

A OneBAT program során vevőantennákat is telepítenek Európa több országában, így Magyarországon is, ezek segítenek a repülő állatok viselkedésének, vonulásának vizsgálatában, hozzájárulva az egyre ritkuló és szigorú természetvédelmi oltalom alatt álló denevérek védelméhez is

- olvasható a PTE közleményében.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pécsi tudományegyetem

virológia

víruskutatás

vírusok kutatása

nemzetközi program

pécs

denevér