Ez brutális: egy nő holttestére bukkantak a miskolci pályaudvarnál
Holtan találtak egy nőt a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban, a rendőrség az ügyben emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte szombaton a police.hu oldalon, hogy bejelentés alapján jelentek meg a járőrök hajnalban a miskolci Kandó Kálmán téren, ahol egy nő holttestét találták meg. Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, a rendőrök azonnal megindították a nyomozást – írták.
A helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van – áll a közleményben.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)