Döbbenet: két év börtönre ítélték azt a férfit, aki összetörte Dunavecsén a Szűzanya szobrát

MTI   
  Megosztom
Döbbenet: két év börtönre ítélték azt a férfit, aki összetörte Dunavecsén a Szűzanya szobrát

A Kunszentmiklósi Járásbíróság 2 év - végrehajtásában 4 évre felfüggesztett - börtönre ítélte azt a férfit, aki kétszer is összetörte Dunavecsén a Szűzanya szobrát.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség vallási tisztelet tárgyának megsemmisítésével elkövetett rongálás miatt emelt vádat az ügyben.

A helybéli férfi először 2023. május 19-re virradóra Dunavecse belterületén, az 513-as főúton lévő körforgalomban ittasan, egy kődarabbal megrongálta a helyi Római Katolikus Egyházközség által felállíttatott Medjugorei Szűzanya szobrot.

Miután az egyházi közösség az előző helyén új Szűzanya szobrot állíttatott, a vádlott 2023. december 31-én hajnalban baltával ismét többször megütötte és összetörte azt, így összesen mintegy egymillió forintnyi kárt okozott. Az ügyészség a férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A Kunszentmiklósi Járásbíróság a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottat tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben - 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

bűncselekmény

vádemelés

szobor