Csoda a mentőben: ikrek születtek Szeged közelében

HelloVidék   
  Megosztom
Csoda a mentőben: ikrek születtek Szeged közelében

Ikrek születtek egy mentőben a napokban Szeged közelében. A mentésirányító azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit és koraszülött mentőt is a helyszínre riasztott.

Röviddel a mentőegységek megérkezését követően a fájások sűrűsödtek, így a mentősök felkészültek a szülés levezetésére. A kismama mindössze néhány perc alatt világra hozta az első gyermeket, akit testvére néhány perccel később követett - írja a Telex.

A két kislány rögtön felsírt, majd vizsgálatokat és a helyszíni ellátást követően a büszke édesanyával együtt stabil állapotban szállíthatták kórházba a csecsemőket.

Önmagában a mentőben szülés sem túl gyakori,de az, hogy ikrek szülessenek mentőben, kifejezetten ritkának mondható

– írta a lap beszámolója alapján az Országos Mentőszolgálat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

ikrek

szeged

szülés