Igény lenne rájuk, kérdés az, ki fizeti meg: ennyit kereshet ma egy menő bébiszitter vidéken

HelloVidék   
  Megosztom
Igény lenne rájuk, kérdés az, ki fizeti meg: ennyit kereshet ma egy menő bébiszitter vidéken

A vidéki nagyvárosokban is nagy lenne az igény a gyermekfelügyeletre, viszont sok szülő nem engedheti meg magának, hogy igénybe vegye az ilyen szolgáltatásokat. Az óradíj ugyanis felkúszhat akár 4-5 ezer forintra is- írta a Haon.

Ahogy a Haon cikkéből kiderül, a megkérdezett babysitterek (Ilona, Kíra, Noémi és Emília) is a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának jelenlegi vagy egykori hallgatói, így nem volt kérdés számukra, hogy a hivatásukhoz közel álló nyári munkát választanak.

Nekem ez az első olyan nyár, amikor gyermekfelügyeletet vállaltam, szóval kifejezetten új dolog az életemben. Korábbról csak ismerős gyerekkel szereztem tapasztalatot

– mondta Ilona.

Emíliának és Noéminek ez a második éve. Jellemzően óvodás és általános iskolás gyerekek felügyeletét vállalják, 3-tól 14 éves korig, de volt már dolguk csecsemőkorú gyerkőcökkel is.

Mit csinál egy bébiszitter?

Jelenleg egy olyan családnak segítek, ahol nem kell semmi másról gondoskodnom, csak arról, hogy lefoglaljam a gyermeket. Ennek megfelelően – az alapvető szükségleteinek kielégítése mellett – nagyon sokat játszunk a gyermekkel, illetve igyekszem játékos, ismétlő feladatokkal készülni, hogy ne felejtsen sokat a nyári szünet alatt, könnyebben visszaszokjon majd az iskolába

– mondta Ilona.

Kíra úgy fogalmazott, minden olyan feladatot elvégez, amely a gyermek mindennapjainak a része, így például a pelenkázás vagy az altatás, illetve az iskolába vagy óvodába kísérés is. A gyermekfelügyelet időtartama függ egyrészről az igényektől, másrészt a bébiszitter elérhetőségétől is. Az általános a 4 órás, délelőtti vagy délutáni gyermekfelügyelet, de volt már példa reggeltől estig tartó, illetve kifejezetten esti, éjszakába nyúló bébiszitterkedésre is.

Így alakulnak a bébiszitterárak Debrecenben

A lap arra is is kíváncsi volt, mennyi idő alatt kapnak felkérést, miután megosztották a hirdetésüket például egy Facebook-csoportban. Emília szerint a városokban, s inkább a nyári időszakban van nagyobb igény a bébiszitter segítségére, jellemzően akkor, amikor szülők dolgoznak, ritkább esetben, amikor szeretnének egy kis időt kettesben tölteni.

A gyermekfelügyelet áraival kapcsolatban elmondták, azok általában az adott település méretétől, elhelyezkedésétől függenek. Nagyobb, gazdaságilag fejlettebb térségben lévő városban 4-5 ezer forint is lehet az óradíj, de Hajdú-Bihar, illetve Debrecenben jellemzően 1800-2500 forint a bébiszitterek óradíja.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

babysitter

hajdú-bihar megye

gyermekfelügyelet