Jobbnak tűnt, mint lottózni: 7 biztosítót átvertek, több mint 30 millió forintot kaszáltak Vasban

HelloVidék   
  Megosztom
Jobbnak tűnt, mint lottózni: 7 biztosítót átvertek, több mint 30 millió forintot kaszáltak Vasban

A Szombathelyi Járási Ügyészség 8 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint több biztosítót tévesztett meg és valótlan kárigényekkel nekik kárt is okozott - közölte hétfő reggel a Vas Vármegyei Főügyészség.

A vádlott – azért, hogy jogtalanul jusson jövedelemhez – hét különböző biztosítótársaságnál kötött életbiztosítási szerződés alapján, hamis orvosi iratok benyújtásával esetenként 500 ezer és 14 millió forint közötti kártérítéseket igényelt.

A másik vádlott ehhez azzal nyújtott segítséget, hogy az egyik biztosítónál, ahol a társa már rendelkezett életbiztosítással, a saját nevére kötött szerződést. A biztosítók a kárigényeket teljesítették, így a vádlottak cselekménye folytán több mint 30 millió forint káruk keletkezett.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

biztosítás

csalás

bűncselekmény