Vallott a világbajnok virágkötő: ezekkel a kihívásokkal néz szembe egy fiatal a szakmában

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Vallott a világbajnok virágkötő: ezekkel a kihívásokkal néz szembe egy fiatal a szakmában

Sutus Henrietta kecskeméti virágkötő, aki hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt sikerrel szerepelt, a HelloVidék-kel osztotta meg, milyen érzés fiatalon versenyeket nyerni, valamint, hogy a tapasztalt virágkötők tudásával való versengés mennyire inspiráló számára. Beszélt arról is, hogy Magyarországon milyen kihívásokkal néz szembe egy fiatal virágkötő, és megosztotta jövőbeli céljait, amelyek között szerepel a következő Európa-bajnokságon való kiemelkedő eredmény elérése és egy saját virágbolt megnyitása is, ahol bemutathatja egyedi stílusát és kreativitását.

Mi inspirált abban, hogy a virágkötészetet válaszd a hivatásodnak?

Először az egészségügyben kezdtem a tanulmányaimat, de az élet más irányba terelt. Amikor a Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskolába mentem tanulni, akkor a virágkötészet tűnt a legjobban női szakmának. A tanulmányaim során időközben nagyon megszerettem és mára hivatásommá vált.

Mi az, amit a virágkötészetben leginkább szeretsz?

Nagyon fontos számomra, hogy kiélhetem a kreativitásomat, és a kezeimmel olyan dolgokat alkothatok, amelyek másoknak örömet okoznak. Mindezt a saját tetszésem szerint valósíthatom meg. Emellett pedig öröm látni, hogy a munkám eredményei értéket képviselnek és van látszata annak, amit csinálok.

Milyen hatással volt rád, hogy részt vehettél nemzetközi megmérettetéseken?

Óriási élmény volt, hogy részt vehettem a WorldSkills világbajnokságon, melyet Lyonban rendeztek meg. Az oda való kijutáshoz egy válogatóversenyen kellett indulnom, ez a Savaria Floriadae néven futó virágkötészeti verseny és nagyon örültem, hogy megnyertem Ez a verseny hazánk egyik legmagasabb színvonalú eseménye a virágkötészeti szakmában, és minden kötészettel foglalkozó ember tudja, mennyire jelentős. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült teljesítenem ezt a kihívást.

Milyen volt a felkészülés folyamata, és mit jelentett számodra a WorldSkills Lyon 2024 versenyen való részvétel?

Több hazai versenyen is megmérettem a tudásom, de igazán felemelő érzés volt, hogy a WorldSkills Hungary csapat tagjaként Franciaországba is kijuthattam a WorldSkills Lyon 2024 szakmák világversenyére. Itt 21 szakma 25 tehetséges fiatalja közül Virágkötő versenyszámban képviseltem Magyarországot, ahonnan egy kiválósági éremmel tértem haza. Az oda való kijutáshoz egy válogatóversenyen kellett indulnom, és nagyon örültem, hogy megnyertem. A tanáraim, felkészítőim és a családom mindenben támogattak, nagyon boldogok voltak az elért eredmény miatt. Hálás vagyok a sok segítségért.

Mennyire támogatta az iskola a versenyeken való indulásban?

Az iskola minden szempontból támogatott a hazai versenyeken. Valóban maximálisan számíthattam rájuk, hiszen minden szükséges segítséget megadtak. A virágkötészet tanárom kezdetben Dobos Ágnes Mestervirágkötő volt, akitől a szakma minden csínját-bínját igyekeztem elsajátítani. Később Szarka Erika vette át a tanításomat, ő szintén fontos szerepet játszott, hiszen ő vitt el minden szakmai versenyre. A Kocsis Pál Iskolára jellemző, hogy minden diák számára lehetőséget és támogatást biztosítanak, ha valaki szeretné megmérettetni szakmai tudását. Úgy tudom, eddig még senki sem jutott el világbajnokságra az iskolából, ezért nagy eredmény számukra is mindaz, amit elértem.

Nemrég Debrecenben is részt vettél egy versenyen. Milyen versenyeken fogod megmérettetni magad?

Részt vettem a III. Botanica Kupán Debrecenben, amely Nemzetközi Virágkötészeti Verseny volt, ahol Magyarországon kívül Romániából, Horvátországból, Mexikóból, Szlovákiából, Hollandiából, Észtországból és Spanyolországból is érkeztek versenyzők. Itt az ifjúsági összetett verseny második helyezettje lettem. Szerintem az emberek nem nagyon tudják, hogy milyen versenyek ezek, nincsenek velük tisztában. Nagyobb publicitást lehetne adni a szakmai versenyeknek hogy többen megismerjék azokat. Nagyon büszke voltam magamra, hogy képviselhettem Kecskemétet és Magyarországot a virágkötészetben. Fantasztikus élmény volt.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy fiatal virágkötőnek itthon?

Szerintem az egyik legnagyobb kihívás a sok tapasztalt virágkötőtől tanulni és elsajátítani a tudásukat, akik évek óta foglalkoznak a szakmával, és más módszerekkel tanulták a mesterséget. Az ő tudásukhoz és tapasztalataikhoz való felérés jelentős kihívás számomra, ahogyan az is, hogy elismert virágkötő legyek Hazánkban. Ugyanakkor ők számomra nagyon inspirálóak is. A közelmúltban megnyertem a Flóra Kupa versenyt Szigetszentmiklóson, ami az első felnőtt versenyem volt. Ott tapasztalt szakemberek között szerepeltem, és én lettem az első. Ez nagyon felemelő élmény volt számomra.

Milyennek látod a szakma jövőjét?

Szerintem a virágkötészet mindig is jelen lesz, soha nem fog elavulni. Az új trendek folyamatosan megjelennek, és mindig van lehetőség valami egyedit alkotni. Mivel mindenkinek más a kreativitása és stílusa, mindenki megtalálja azt a területet, ahol érvényesülni tud.

Milyen lehetőségei vannak egy fiatal virágkötőnek itthon? Vagy külföldön több van?

Szerintem itthon is rengeteg lehetőség van a fiatal virágkötők számára. Számos elismert virágkötő dolgozik hazánkban, akihez be lehet jutni és tanulni tőlük. Külföldön is hasonló a helyzet; ott is akadnak neves szakemberek, akiket szinte minden virágkötő ismer, tudják, honnan jöttek, és akik szintén mindenben támogatják a fiatalokat.

Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?

Jövőre részt veszek az Európa-bajnokságon, amelynek Herning ad otthont Dániában. Célom, hogy dobogós helyezést érjek el, de természetesen az első helyért fogok küzdeni. Már a dobogóra való felállás is óriási elégedettséggel töltene el. Ezen kívül hosszú távon szeretnék egy saját virágboltot nyitni. Meg szeretném mutatni az embereknek, hogy ki vagyok, miként alkotok és milyen a saját stílusom. A célom egy olyan márka kialakítása, ami valóban az én munkámat tükrözi.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

virágkötészet

virágkötő

világbajnok virág