Aggasztó dolog derült ki az egyik legnépszerűbb mirelit ételről

HelloVidék   
  Megosztom
Aggasztó dolog derült ki az egyik legnépszerűbb mirelit ételről

Egy nemrég publikált tanulmány szerint a fagyasztott halrudacskák előállítása durván környezetszennyező. Az alapanyagot, az alaszkai tőkehalat ugyanis konténerhajókon szállítják, amik a nagy és nem túl jó minőségű üzemanyagfelhasználás miatt rengeteg káros anyagot bocsátanak ki.

Manapság a fagyasztott termékeknek igen gazdag a felhozatala, legyen szó akár zöldség-, gyümölcsfélékről, készételekről, húsokról, köretekről. A fagyasztott halrudacskák is sokak kedvencei, azonban egy nemrég publikált tanulmány eredményeit olvasva jobb, ha kétszer is meggondoljuk, mielőtt a kosárba tesszük - már amennyiben persze a környezettudatosság jegyében éljük az életünket. A Kaliforniai Egyetem kutatói azt találták ugyanis, hogy

Sok kutatás szól arról, milyen környezeti hatásai vannak a szárazföldön folyó mezőgazdaságnak, ugyanakkor viszonylag keveset tudunk a tengeri ételekre fókuszáló ágazat kibocsátásáról. Az idézett tanulmány éppen ezt analizálta részletekbe menően. Azt találták, hogy az alaszkai tőkehalászat (ez a halfajta a halrudacskák egyik fő alapanyaga) még relatíve üzemanyagtakarékos, miután azonban kifogják a halakat, el is kell őket szállítani a feldolgozóba, sok esetben konténerhajókon, amik

A publikáció egyik vezető kutatója, Brandi McKuin szerint a bemutatott eredmények világossá tették, mennyire fontos, hogy a problémakörről minél átfogóbb tudás álljon rendelkezésre. Globálisan nézve az élelmiszeripar jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt bocsát ki, az alaszkai tőkehal pedig az egyik legnépszerűbb fajta a világon.

McKuin azt is hozzátette, hogy néhány szervezet már vizsgálta a tengeri élelmiszerek előállításának ökológiai lábnyomát, azonban nem vették figyelembe a folyamatok során keletkező kibocsátást - legalábbis eddig. A tudós reméli, hogy az általuk kimutatott adatokkal tökéletesíthetők lesznek ezek a számítások.

Gyorsfagyasztott termékek a magyar piacon: miben hisz a lakosság?

A magyar lakosság körében nem feltétlenül a fagyasztott halrudacska a favorit, ha mirelit árukról van szó. Hagyományosan a gyorsfagyasztott zöldségeket keressük, emellett például az olyan készételek, mint a gyümölcstöltelékes gombócok, kifejezetten kedveltek a családok körében - főleg azért, mert a fiatalok közül kevesen tudnak ilyesmit készíteni, illetve túl macerásnak és időigényesnek tartják. Tavaly a Nielsen felméréséből az derült ki, hogy a mélyhűtött pizza is igencsak kelendő, ráadásul a gluténmentes verzió: abban az évben a korábbiakhoz képest 80%-kal több fogyott belőle. Mennyiségben ez 68 tonna pizzát jelent, ami közel 70 százalékos növekedés.

2018 nyarán egy durva ügy borzolta a magyarok kedélyét, ami valószínűleg nem tett túl jót a mirelitek megítélésének, ugyanis az országból származó gyorsfagyasztott kukoricát hoztak összefüggésbe az 5 EU-tagállamot érintő lisztéria-járvánnyal. A magyar cég által csomagolt fagyasztott termékek közel félszáz ember megbetegedését és 9 halálát okozták. Eleinte azt hitték, hogy csak a fagyasztott kukoricájukba, de később kiderült, hogy több termékükbe kerülhetett a Listeria monocytogenes nevű baktériumból.

A probléma jelentőségét felismerve a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség egyes tagjai összefogásával és a Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. szakmai vezetésével idén kidolgoztak egy átfogó Listeria Megelőzési Rendszert, amitől azt remélik, hogy a hagyományos technológiával előállított gyorsfagyasztott zöldség- és gyümölcstermékekben a baktérium előfordulásának kockázata jelentősen csökkenhet. Emellett nem győzik hangsúlyozni, hogy a gyorsfagyasztott zöldségtermékeket fogyasztás előtt, a felhasználási utasításnak megfelelően kell megfőzni.

A Nébih is időről időre vizsgálja ezeket a termékeket, legutóbb például olyan fagyasztott rösztire hívták fel a figyelmet, amiben üvegszilánkokat találtak. Feltártak már minőségi problémákat gyorsfagyasztott sült krumplik vizsgálatakor is. Jelölési hiba minden terméknél akadt, három forgalmazóval szemben pedig élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki.

Hogy üvegszilánkok és lisztéria nélkül egészségesek-e általánoságban a gyorsfagyasztott termékek vagy sem, szakértő árulta el a Pénzcentrumnak. Az amerikai élelmiszerbiztonságért felelős hivatal már 1998-ban megállapította, hogy a tápanyagtartalmuk egészségre gyakorolt előnyös hatásai azonosak a hasonló friss termékekével, természetesen megfelelő fagyasztási technológia mellett, ennek ellenére negatív tévhitek a mai napig élnek velük kapcsolatban a fogyasztók körében. Antal Emese dietetikus, szociológus szerint

Azonban ha valaki többek között vitaminokhoz akar jutni, bátran vásárolhat gyorsfagyasztott ételeket, különösen a szezonon kívüli időszakokban, amikor a friss termék drága és korlátozottan hozzáférhető. Az elkészítés és a megfelelő felengedés azonban nagyon fontos, hiszen például hirtelen melegítéssel akár a C-vitamin-tartalom 100 százaléka is elveszhet.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fagyasztott hal

fagyasztott termék

tengeri ételek