Elárulta a magyar sztárborász, mi a baj a diszkontos csúcsborokkal

HV: A tavalyi évben elnyert rangos elismerések mit jelentenek a Koch Borászat számára, és milyen hozadéka van mindennek Magyarország szempontjából?

Koch Csaba: 2019-ben három kimagasló eredményünk volt sok más egyéb mellett. Az Országos Borverseny legeredményesebb borászata lettünk, ami azt gondolom, egy szinte teljesen objektív mérce, hisz itt csak a borok minősége számít. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának jóvoltából ez egy alulról szerveződő megmérettetés, a hegyközségi borversenyeken jól szereplő borok továbbjutnak a borvidéki borversenyekre, az ott díjazott borok pedig automatikusan bekerülnek az országos mezőnybe. Az Országos Borverseny nyertes borai pedig mind hazai, mind nemzetközi fórumokon komoly megjelenési lehetőségeket kapnak. 9 borunk nyert aranyérmet az idén országosan nevezett több mint 1000 minta közül, ami jelzi a szakmai munkánk színvonalát. Ettől jóval fontosabb a tavaly elnyert másik két díj.

Megnyerni Magyarországon az Év Bortermelője elismerést, ami a szakma Kossuth-díja, egyrészt óriási boldogsággal és büszkeséggel tölt el, másrészt hatalmas felelősség, mert úgy érzem, ezzel egy nagyon komoly bizalmat kaptam a rám szavazóktól. Hiszem és vallom, hogy ezt a díjat nem elég megnyerni, mert az elismerés kötelezi a kitüntetett borászt, hogy továbbra is egy magas minőséget képviseljen, és úgy vigye előbbre a magyar bor ügyét mind belföldön, mind külföldön, hogy arra azt mondhassák, példaértékű.

Magyarországon nagyon dinamikusan fejlődnek a borászatok mind technológiában, mind szaktudásban, ezáltal a minőségben is, ezért évről évre egyre nagyobb kihívás az év bortermelője cím jelöltjei közé bekerülni. A közelmúltban és a közeljövőben is tovább zajló, kimondott borászatoknak szóló beruházási támogatások pedig ezt tovább fokozzák, aki teheti, korszerűsíti a szőlőtermesztést, az üzemeit, ezért évről évre jobb borokat fogunk készíteni. Mindig próbálom sulykolni a borász kollégák fejébe, hogy nem konkurensei vagyunk egymásnak, Magyarország határa nem Hegyeshalom, nem egy belső piacon mozgunk, már csak azért sem, mert 2004 óta az Európai Unió tagjai vagyunk. Magyarország gazdasági értelemben vett határa sokkal inkább az Atlanti-óceán, sőt a különböző szabadkereskedelmi egyezmények miatt mondhatjuk azt, hogy maga a világpiac. Ahhoz, hogy 20 év múlva is legyen színvonalas, számottevő magyar szőlőtermesztés és bortermelés, egyszerűen elengedhetetlen, hogy európai, azaz világszínvonalúra fejlődjenek a borászatok. Az a fajta optimizmus, hogy majd a magyarok megisszák a magyar bort, nem baj, ha drága, nem baj, ha gyenge minőségű, nem igaz. Hosszú távon igenis legalább olyan jó ár-érték aránnyal kell minőségi borokat készíteni, mint bárhol máshol a világban.

Az Európai Legjobb Borászata díjat pedig azért tartom hatalmas elismerésnek, mert azt gondolom, azzal, hogy az ítészek ezt a címet nekünk adták, úgy gondolják, hogy a Koch Borászat már azon a szinten van, ami európai viszonylatban is kimagasló színvonalú. Ez persze nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni, sőt sokkal keményebben kell dolgoznunk a továbbiakban.

HV: Milyenek az aktuális bortrendek itthon és külföldön?

Kimondottan érzékelhető a gyümölcsös fehér borok előtörése a magyar piacon, ami azt jelenti, hogy az illatos cserszegi, irsai típusú borok felé fordul a piac, emellett a rosék is jól teljesítenek. Európában a rosé még nem érte el azt a fejlődési ütemét és csúcsát, mint itthon. Ennek talán részben az az oka, hogy nem volt olyan éles váltás, mint nálunk, amikor 20 évvel ezelőtt megindult az illatos, hűtve erjesztett reduktív rosék készítése, ami óriási minőségi ugrás volt, a fogyasztók nagyon szerették. Továbbra is fönntartja a piac a nagy vörösborok tiszteletét, de úgy érzékelem, ahogy változik az emberek életmódja, a fogyasztók egy jelentős része mind inkább a könnyedebb, gyümölcsös borok felé fordul, legalábbis a saját vevőkörünkön ezt tapasztalom.

HV: Mekkora potenciál van a hazánkban még rétegterméknek számító vegán, öko vagy bioborokban?

Jelenleg nincs hasonló termékünk, viszont 2019-ben elkezdtük egy új üzem építését, ezért rövidesen megjelennek majd az első bioboraink. Készítünk vegán bort is, gyakorlatilag a boraink jelentős része, sőt a magyarországi borok jelentős részük vegánnak számít, de sok borász nem foglalkozik ezzel. Jövő évtől mi is a bio boraink mellett vegán borokat is fogunk készíteni, mert úgy gondoljuk a fogyasztók egy rétege igényli az ilyen típusú borokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeken a területeken tisztán, szakmai alapon dolgozzunk, és ne dezinformájuk a fogyasztókat.

HV: A hazai bortermelő közösség lépést tud tartani a világpiaci színvonallal, vagy éppen ellenkezőleg, le van maradva?

Mindenekelőtt kiemelném, hogy pozitívumként kell tekinteni a magyar szőlő-borágazat sokszínűségére, ezt fenn is kell tartani. Az viszont már problémás, hogy mind vertikálisan, mind horizontálisan nagy a szórás. Az ágazatnak szorgalmaznia kell egy minőségi egységesítést, hogy kialakuljon az a legalább 4-5 Magyarországra jellemző, egyértelmű és magas minőségű borstílus, amivel nemcsak rétegpiacokon, hanem a világszínvonalú borpiacon is meg lehet jelenni. A probléma az, hogyha feltesszük a kérdést, milyen egy magyar bor, nem lehet rá egységes választ adni, mert minden borászé másmilyen, ezzel pedig nem lehet komolyan az exportpiacra építeni. Magyarországnak ehhez el kellene érnie az évi 2-3 millió hektoliter magas és egységes minőségű bortermelés szintjét, amin belül a szőlőfajtának nem feltétlenül kell egységesnek lennie. Ahhoz pedig, hogy 63 ezer hektár szőlőt fenn tudjunk tartani, évi 4-5 millió hektót kell termelni, aminek jó esetben a fele marad itthon, a többit pedig tudjuk exportálni. Az olcsó lédig asztali borok piacába nem érdemes beszállni, mert az olasz és spanyol konkurenciával nem tudjuk felvenni a versenyt, aminek ökológiai és ökonómiai okai is vannak.

A másik fontos dolog, amit korábban már említettem, hogy a magyar piaci szereplőknek tisztán kell látniuk, hogy Magyarország határa nem Hegyeshalom. Éppen ezért, ha egymásra konkurenciaként tekintenek, gáncsoskodnak, nem segítik, hanem éppen ellenkezőleg, hátráltatják egymást, a világpiacon pedig sokkal versenyképesebb és felkészültebb szereplők vannak, így nem tudunk előretörni.

HV: Kielégítő a szakma utánpótlása?

Ez mindig attól függ, hogy az ágazat tud-e versenyképes béreket adni, ezzel pedig visszakanyarodunk az ökonómiai tényezőkhöz. Ha van jövedelemtermelő képessége az ágazatnak, akkor lesznek jó szakemberek, ha viszont nincs, a borászok vagy nem tudják majd megfizetni őket, vagy a fiatalok egy sokkal jövedelmezőbb pályát választanak. Ebből a szempontból optimista vagyok, mert Magyarországon a borászat megítélése pozitív, sokan elhivatottak, vonzódnak ehhez a szakmához, és hogyha ez még megfelelő bérekkel is párosul, akkor a szakmai utánpótlással nem lesz probléma. Az elkötelezett embereken túl viszont szükség van egy olyan oktatási rendszerre, ami a kellő tudással felvértezi a jövő szakembereit. Úgy gondolom, hogy jelenleg mind a magyar felsőoktatásban, mind a középszintű iskolarendszerben biztosított a megfelelő minőségű és mennyiségű képzőhely.

HV: Várható-e átrendeződés a magyar borvidékek rangsorában az elkövetkezendő években?

Hogyha egy ágazat globálisan válságba kerül, akkor értelemszerűen a kevésbé versenyképesek fognak először tönkremenni vagy még ezt megelőzően abbahagyják a termelést. Ha viszont az ágazat pozitív pályára lép, ezáltal nő a jövedelmezőség, akkor az egyre jobban lemaradó borvidékek is új lendületet tudnának venni. Egyszerű a matematika: ha nem tudunk 5 millió hektolitert eladni, akkor rövid időn belül le fog csökkenni, feleződni a hazai szőlőterület nagysága. Nem feltétlen kell ezt borvidékekre lebontani, először azok a gazdák hagyják majd abba a termelést, ahol a legkevésbé jövedelmezőbb, mert például nincs borászat, ami jó áron megvegye a termést.

HV: Hol helyezkedik el Magyarország az európai borpiacon?

Lehet, hogy túlzott optimizmus a részemről, de én hiszek abban, hogy fel fogunk tudni építeni egy olyan exportpiacot, ami fönt tudja tartani és meg tudja őrizni a hazai szőlőtermesztés jelentős részét. Nem gondolom, hogy visszaesés következne be, hogy a magyar szőlőterületek lefeleződnének, de ehhez nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon nem csak a magyaroknak termelünk. Ha nem vagyunk versenyképesek a világpiacon, előbb utóbb a hazai piacon sem lehetünk azok, ezért nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogyha kint nem megy, majd itthon megélünk.

A nemzetközi tulajdonban lévő élelmiszerláncok gyakorlatilag öntik be a külföldi borokat az országba, nem is lehet felmérni ezeknek a mennyiségét, mert egységes európai piacon vagyunk.

Mindegy, hogy egy bort Ausztriában, Spanyolországban, Portugáliában vagy Olaszországban palackoztak, a borász csak annyit vesz majd észre, hogy kevésbé viszik a borait. Igenis olyan minőségű és áru borokat kell készítenünk, amelyek versenyképesek és megállják a helyüket. Aki viszont komolyan gondolja a saját nemzetének és saját magának a jövőjét, törekedni fog arra, hogy a hazájában előállított árut vásárolja meg, mert azzal támogatja az oktatást, az egészségügyet, az új munkahelyek létrehozását és az öregkori nyugdíjat is.

HV: Többször szóba kerültek a támogatások. Várhatóan Nagy-Britannia kilépésével az európai uniós támogatások csökkenni fognak, ezért Magyarország részesedéséből is lefaraghatnak. Ez mennyiben befolyásolja az ágazat jövőbeli sikerességét?

Szerintem nem befolyásolja. Az elmúlt pár évben a szőlő-borágazatban egy olyan ugrásszerű fejlődés zajlott le, ami egy alapot teremtett arra, hogy megfelelő jövedelemtermelő képességet érjenek el az egyes pincészetek, amiből a továbbiakban már uniós pályázatok nélkül is tudnak tovább fejleszteni, mert nem mondhatjuk azt, hogy most már erre egy forintot sem kell költeni. A versenyképesség az egyenlő esélyek esetén marad fent, ha az Unió területén egységes a támogatás, akkor mindenkinek egyenlő esélye marad.

Címlapkép: Getty Images