Ketten osztoznak az Év strandétele címen: mutatjuk a nyertesek listáját
Kihirdették az Év strandétele verseny győztesét. Idén két étel is annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy nem is tudtak dönteni. Az alsóörsi Fogas Bisztró hal erőlevese, és a balatonmáriafürdői Port Étterem és Panzió Balatoros nevű kreációja lett holtversenyben a győztes - számolt be róla a likebalaton.hu.
Ahogy a portál írja, a hatodik alkalommal megrendezett versenyen, 24 vendéglátóhely indult. Ezt ebben az évben a közönség ajánlása alapján lehetett megtenni. A teljes mezőnyből csupán hét ételt választottak ki, amit az ételek minősége, a regionális alapanyagok használata, az ár-érték arány, a hely megjelenése és a kiszolgálás minősége alapján határoztak meg. A kiválasztott ételeket személyesen kóstolta végig a verseny zsűrije, így alakult ki a végeredmény.
A döntőbe jutott ételek közül öt a déli partról, kettő az északiról került a legjobbak közé. Ezek a
- Tiki Beach Bisztró Zamárdiból,
- a Málna Büfé Balatonlelléről,
- a Spéci Hotdog és Krumpli Balatonboglárról,
- az A konyhám Balatonfenyvesről,
- a Port Étterem és Panzió Balatonmáriafürdőről,
- a Vitorlás Bisztró Keszthelyről
- és a Fogas Bisztró Alsóörsről.
Az év felfedezettje ezúttal a déli parton található, a balatonboglári LSK nevű étel – azaz lellei süldő kifliben – megálmodója, a Spéci Hot Dog és Krumpli.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)