Ne rettegj az ünnepektől: íme 5 tanács, ami segít felkészülni a szorongásmentes karácsonyra

HelloVidék   
  Megosztom
Ne rettegj az ünnepektől: íme 5 tanács, ami segít felkészülni a szorongásmentes karácsonyra

Az idei karácsony sok szempontból más lesz, mint az eddigiek. A vírushelyzet folyamatosan változik, ezért nehéz előre tervezni. Ugyan, még nem tudjuk, hogy mikor és miként találkozhatunk családtagjainkkal, a szakemberek szerint viszont érdemes teret engedni az ünnepi hangulatnak és a szabályokhoz mérten megélni azt. Vannak, akik már az ajándékvásárláson törik a fejüket és vannak, akik a karácsonyi menün. Hiszen attól függetlenül, hogy szűk családi körben kell ünnepelnünk, ezekkel még érdemes foglalkozni. Most annak jártunk utána, milyen tanácsokat adnak a szakemberek arra, hogy készüljünk az ünnepekre és miként vészeljük át azokat.

Orbán Viktor ma reggel a Kossuth rádióban jelentette be, hogy a jövő héten indul az előjegyzés interneten és levélben az oltásokra. Hogy az ünnepek alatt milyen szabályok lesznek érvényben, még nem tudta megmondani. Mint fogalmazott, szeretnék, ha a családok tudnának találkozni és olyan karácsony és újév lenne, mint szokott, de még nem tudják, mik a lehetőségek.

Még csak a kijárási tilalom felénél tartunk, ki kell tartani a végéig. December 11-én majd meglátjuk, hol tartunk és onnan melyek a logikus lépések. A kormány 8-10 nap múlva fog erről dönteni

- mondta a folytatásról.

Ki tudja, hogy fogunk ünnepelni?

Ahogy az ismert karácsonyi sláger mondja, a karácsony az év legcsodálatosabb időszaka. Idén ez kicsit talán máshogy érezzük. A koronavírus-járvány még javában tombol, így az egészségünkkel, a jövőnkkel és a pénzügyeinkkel kapcsolatos aggodalmak egyre nagyobbak.

Szeretjük a karácsonyt, de legyünk őszinték, most még a szokásosnál is jobban szorongunk tőle. Csak most nem a tökéletes ajándék kiválasztásán, hanem azon gondolkodunk egyfolytában, hogy hogyan fogunk ünnepelni? Hol fogunk ünnepelni? Kivel fogunk ünnepelni?

Ugyan az ünnep már a nyakunkon van, még senki nem tud semmi pontosat mondani. A szakértők viszont próbálnak segíteni abban, hogy érdemes kezelni a kialakult helyzetet, miként csökkentsük a szorongást és hogy tölsük nyugalomban az ünnepet, a koronavírus idején.

Nem mondhatjuk az embereknek, hogy ne ünnepeljék meg a karácsonyt, hiszen a mentális egészség most fontosabb mint valaha. Viszont nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal: nincs 100% -ban biztonságos módszer arra, hogy háztartások összejöjjenek az ünnepekre, hiszen a koronavírus már minden területen, településen jelen van. Ezért a nagy összejövetelek, csoportosulások most még nagyobb veszélyt jelentenek

- magyarázza Saskia Popescu epidemiológus, PhD, a George Mason Egyetem adjunktusa.

Hozzáteszi, nem csak azzal van a probléma, hogy több ember huzamosabb ideig együtt tartózkodik, zárt térben, hanem azzal is, hogy sokan utazni kényszerülnek ilyenkor. Hiába tartja magát két hétig távol a rokonság az emberektől, ha egy buszozás vagy vonatozás során elkapják a vírust.

A legfontosabb, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy most nagyon kockázatos és veszélyes a családi összejövetelek megtartása. Érdemes ezt a családtagokkal is megbeszélni és az idősebb rokonoknak elmagyarázni

- tette hozzá a szakember.

Idén érdemes új szokásokat bevezetni

Az előzetes felkészülés valóban csökkentheti a szorongást

- mondja Jane Timmons-Mitchell, a Case Western Reserve Egyetem pszichológia klinikai docense.

Mindig jobb, ha van egy B terv. Ahelyett, hogy a változások elleni harcolunk, fektessünk energiát egy új hagyomány megteremtésébe. Lehet, hogy nem kóstolhatjuk meg a nagyi legfinomabb süteményeit, de fel tudjuk hívni vagy video beszélgetést kezdeményezni, ahol vele együtt főzhetünk, és közben beszélgethetünk. Így senki nem érzi majd magát egyedül

- tette hozzá.

Így készülj fel az ünnepekre: néhány tipp a szorongás leküzdésére

  • Fogadd el, hogy a dolgok ebben az évben kicsit másképp zajlanak, mint eddig bármikor. Próbáljuk meg elkerülni azokat a dolgokat, amiken nem tudunk uralkodni, és koncentráljunk azokra, amelyeket viszont képesek vagyunk irányítani. Erre jó módszer lehet, a hálanapló vezetése. Ha szorongást érezünk, nem feltétlenül az jut eszünkbe, hogy miért vagyunk hálásak. Viszont kutatások azt igazolták, hogy a hálanapló vezetése javíthatja mentális egészségét. Segít fókuszálni a pozitív és értékes dolgokra az életünkben, ezzel csökkentve a stresszt, a félelmet és a szorongást.
  • Tervezz előre! Különíts el bizonyos napokat vásárlásra, sütésre, baráti kapcsolatokra és egyéb tevékenységekre. Gondold át, miket vásárolhatsz meg online, ezeket intézd el így. Tervezd meg a heti menüket, majd állítsd össze a bevásárló listát. Ez segít megelőzni az utolsó pillanatban való kapkodást és kevesebb esély lesz arra is, hogy valamit elfelejtesz megvenni és még egyet kell a boltban fordulni.
  • Ne vegyél magadra terheket, szabadulj meg az elvárásoktól és a nyomástól. Ahogy a családok növekednek, azzal együtt változnak a megszokott hagyományok és a rituálék is. Ha nem tudsz együtt lenni a családoddal, keress új módszereket a közös ünneplésre. Erre az online tér már számos megoldást kínál. Annak ellenére, hogy karácsonyi terveink idén másképp alakultak, még megtalálhatjuk benne az ünneplés módját.
  • Ne hagyj fel az egészséges szokásokkal: ilyenkor is fontos a megfelelő étkezés, a testmozgás és a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Emlékeztesd magad arra, hogy időbe telhet, amíg a helyzet megoldódik, és közben türelmesnek kell lenni önmagunkkal szemben.
  • Szánjunk időt a beszélgetésre. Normális, hogy bizonytalan időkben kissé aggódva, félve vagy tehetetlenül érezzük magunkat. Ne feledd: rendben van, ha megosztod aggodalmaid másokkal, akikben megbízol – és fontos, hogy tudd, ez nekik is segíthet.

(Forrás: psychreg)

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

karácsony

likőr

likőrkészítés

alkohol

ital

édes italok

ünnepi italok

otthon elkészíthető italok

otthon elkészíthető ünnepi italok