Hemzseg tőle most a Balaton: nem ajánlott megenni, tele lehet parazitákkal, vírusokkal

Milyen kagylófajtákat találhatunk a magyar vizekben?

Ahogy azt Balogh Csilla a HelloVidéknek elmondta, több nagytestű kagylófaj él vizeinkben, melyek nagyrészt őshonosak, számos közülük védett is. Ilyenek például a tavi kagyló, a festő kagyló, vagy épp a folyamkagyló.

Ezekre a kagylókra a behurcolt inváziós kagylófajok, mint az apróbb növésű vándor és kvagga kagyló, a kínai kosárkagyló vagy épp a nagyobbra növő amuri kagyló jelentős ökológiai nyomást gyakorol. Az előbb említett inváziós Dreissena fajok (vándor- és kvaggakagyló) az őshonosok héjára gyakran tömegesen kitelepednek, ezáltal gátolják őket mozgásukban, szűrésükben, akár elszűrik az őshonos fajok elől az algát, mely elsődleges táplálékforrásuk

- magyarázta a szakember.

Meg kell említeni, hogy az invazív amuri kagyló akár össze is téveszthető őshonos fajokkal. Többek közt ezért sem jó ötlet begyűjteni e nagytestű kagylókat az élőhelyükről. Az inváziós fajok, mint a kvagga és a vándorkagyló, vagy a kínai kosárkagyló (mely őshonos társakkal nem összetéveszthető) eltávolítása, szelektív begyűjtése üdvös, ezáltal nagyban segíthetjük az őshonos kagylókat, akár hozzájárulhatunk az élőhelyen való fennmaradásukhoz

- tette hozzá.

Mely kagylók fogyaszthatók? Érdemes-e őket egyáltalán megenni?

Én több, mint 20 éve kutatom ezeket az invazív fajokat, fogyasztásukat mégsem javaslom

- kezdte Balogh Csilla.

Ha valaki mindenképpen megkóstolná ezeket az invazív kagylófajokat, csak olyan élőhelyről gyűjtsön, mely biztosan nem szennyezett. Ugyanis ezek az állatok intenzív szűrő szervezetek, sokféle szennyezőt kiszűrnek a vízből, például vírusokat, baktériumokat, nehézfémeket és egyéb toxikus anyagokat. Ezeket képesek akár nagy koncentrációban is felhalmozni testükben (a lágyszövetben és héjban egyaránt). Esetenként parazitákat is hordozhatnak, mely csak megfelelő főzési eljárással, hőkezeléssel semlegesíthetők. Így fogyasztásukat nem javasoljuk!

- hangsúlyozta a szakember.

Mit tudunk a már Magyarországon is megjelent invazív kagylókról?

Hogy mit lehet tudni a hazánkban található inváziós fajokról, arról többet a ROSALIA kézikönyvek 5. részéből, az Özönállatfajok Magyarországon című kiadványban olvashatunk. Itt írnak többek közt a már hazánkban is felbukkant inváziós kagylófajokról is, illetve azok által jelentett ökológiai problémákról, gazdasági hatásokról és ellenük való védekezésről is. A kiadványból most a szakember által említett leginkább problémás fajokat emeltük ki.

1. Kosárkagyló

A fajt eredetileg Kínából írták le, de elterjedési területe Délkelet-Ázsiát és Japánt is magában foglalja. A nagyobb folyóktól és tavaktól egészen a kisebb csatornákig és halastavakig, többféle álló- és folyóvízben előfordul. Főleg az édesvizeket kedveli, de folyótorkolatok közelében, enyhén sós brakkvizekben is megél.

Magyarországi megjelenése

Mára szinte az egész európai kontinensen elterjedt. Magyarországra történő bekerülésének módja pontosan nem ismert, vélhetően a már földrészünkön élő állományok terjedésének következménye. Leginkább az iszapos, homokos aljzatokat kedveli, de meg tud telepedni olyan folyószakaszokon is, ahol az aljzat kis kavicsos. Magyarországon először a Dunából, a Paksi Atomerőmű melegvíz-csatornája alatti szakaszról került elő. Azóta a Duna szinte teljes szakaszán szétterjedt, előkerült a Balatonból, a Tiszából, a Drávából és más folyókból – pl. Rába, Sajó, Ipoly, Hármas-Körös, Maros, illetve sok kisebb vízfolyásban – pl. Karasica – is megjelent már. Előfordulhat olyan nagy mennyiségben is, hogy az adott területen a makrozoobenthos egyharmadát alkotja. A felmelegedő, oxigénhiányos vizeket kevésbé tolerálja, ezért további terjedésére és újabb előkerüléseire elsősorban folyóvizekben és nagyobb állóvizekben számíthatunk.

• Ökológiai problémák: Az, hogy milyen ökológiai károkat okoz, illetve hogy milyen módon gyakorol hatást az őshonos faunára, még nem teljesen tisztázott. Feltételezik, hogy azáltal, hogy nagy tömegben vannak jelen egy-egy élőhelyen, átalakítják azt, illetve elveszik a teret más őshonos fajok elől. Negatívan befolyásolhatják a najádok (Unionidae) közé tartozó kagylók szaporodási sikerét azáltal, hogy nagy mennyiségben szűrik ki a vízből ezek spermatozoáit, illetve lebegő glochidium lárváit. Miután az őshonos kagylófajokhoz képest testtömegarányosan nagyobb a szűrési kapacitásuk, a vízben lebegő táplálékért folytatott versenyben előnybe kerülnek azokkal szemben.
• Gazdasági hatások: A szabadba frissen kikerült lárvák bisszuszfonalaikkal olykor mesterséges szilárd felszínekre is rá tudnak tapadni, pl. vízi műtárgyakra vagy ipari szűrőberendezések belsejébe, ezáltal nagy tömegben gazdasági károkat is képesek okozni.
• Védekezési lehetőségek: Az élőhelyeiről történő teljes kiirtására nincsen jó módszer. Ahol ipari károkat okoznak (pl. csővezetékek vagy szűrők) ott mechanikai vagy kémiai módszereket alkalmaznak, azonban ez utóbbit csak nagyon indokolt esetben szabad bevetni, hiszen ez veszélyt jelent a természetes ökoszisztéma számára is. Emellett tesztelték sekély vizekben, illetve időszakosan szárazra kerülő részeken a lángszóróval való ritkítás lehetőségét, azonban ennek alkalmazhatósága térben és időben erősen korlátozott, az őshonos élővilágra is veszélyt jelent és legfeljebb az állomány ideiglenes gyérítésére alkalmas, a faj teljes visszaszorítására viszont semmiképpen sem.

2. Vándorkagyló

A vándorkagyló eredeti elterjedési területe az oroszországi nagy folyók torkolatának kevert vizében van, de felfedezője a tengerben is megtalálta. Az ilyen széles ökológiai tűrőképességű kagylófajok különösen alkalmasak arra, hogy inváziós módon elterjedjenek, így a jövőben is számíthatunk ilyen fajok betelepülésére. Például a Mexikói-öböl és az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén őshonos, a vándorkagylóval rokonságban lévő amerikai vándorkagyló (Mytilopsis leucophaeata) a hajók ballasztvizével terjedve már elérte a Földközi-, a Fekete- és a Kaszpi-tengert, és annak ellenére, hogy félsós vízi faj, nem elképzelhetetlen, hogy egyszer az európai folyókba is felhatol.

Magyarországi megjelenése

Hazánkban először szigetszerű előfordulásai váltak ismertté, ezek az adatok mind a Duna mentéről származtak. Különösen gyakori volt Budapest térségében. Minden valószínűség szerint a Feketetengerből a dunai hajózás révén, feltételezhetően a hajók fenékdeszkáira tapadva jutott el a vándorkagyló a Duna magyarországi szakaszára. 1908-ban megtalálták a Zagyvában, a torkolattól kb. 8 km-re. Ekkor a Tiszából és mellékvizeiből még nem volt ismert, de a zagyvai előfordulása alapján feltételezhető volt, hogy a Tiszában is él, mivel a hajók Szolnokig jártak fel, így könnyen magukkal szállíthatták a vándorkagylót. A nagyobb tavaszi áradások alkalmával a folyó vize több kilométeren is visszaduzzasztja a Zagyvát, ilyenkor sodródhattak a lárvák a mellékfolyóba. A faj balatoni inváziójára az 1930-as években figyeltek fel, a tóba a Duna – Sió-csatorna – Balaton rendszeren keresztül kerülhettek. Napjainkra az egész ország alkalmas élőhelyein mindenütt megtalálható, azaz horgásztavakban, csatornákban, sőt patakokban is.

• Ökológiai problémák: A hazánkban végzett kutatások megerősítik, hogy a vándorkagyló tömeges elszaporodása fenyegetheti az őshonos, nagy testű kagylók – a folyam- és festőkagylók (Unio spp.), a tavikagyló (Anodonta cygnea) és a lapos tavikagyló (Pseudanodonta complanata) – állományait. Ezek a fajok eltérően reagálnak a vándorkagyló tömeges megjelenésére. A nagy kagylók aljzatból kiálló felületein megtelepedve a vándorkagylók módosíthatják a gazdaállat szűrési teljesítményét, mozgását. Nagy tömegű tapadás esetén akár azok fulladását is előidézhetik. Noha erre vonatkozó vizsgálatokról nem tudunk, de az is valószínű, hogy a gazdakagyló szifói körül csoportosuló vándorkagylók kiszűrik a vízből a gazdájuk szifókon keresztül kibocsátott ivartermékeit, azaz a spermiumokat és a kagylólárvákat, aminek következtében rontják a gazda szaporodási sikerét. Ugyanilyen megfontolás alapján, a kagyló belégző szifójánál lévő vándorkagylók legalább részben kiszűrik a gazdába jutó víz tápanyagait is, ezáltal kevesebb jut belőle a nagy kagylónak. A specifikus veszélyeztető hatások a különféle fajok esetében módosulhatnak. A sajátos komplexitást a fentieken túl fokozza a veszélyeztető tényezők eltérő időben történő megjelenése. A negatív hatások nyár végén és kora ősszel kifejezettebben mutatkoztak.
  
  A vándorkagyló a legagresszívebb édesvízi betolakodó, megjelenése és tömeges elszaporodása akár visszafordíthatatlan változásokat idézhet elő az érintett ökoszisztémákban. Populációik biomasszája meghaladhatja az összes többi őshonos gerinctelen fajénak a többszörösét. A káros hatások megismerése, mérséklése csupán akkor lehet eredményes, ha célzott kutatásokkal megfelelő információk állnak a természetvédelem és a gazdasági élet rendelkezésére. Érdekesség, hogy Krenner J. S. tanár 1878-ban még egy budapesti ház vízvezetékcsövében is megtalálta a vándorkagylót, ahol dugulást okozott.
  
  A vándorkagylók károkozására a legváratlanabb időpontokban lehet számítani, ezek jelentkezhetnek a tömeges elhullásuk, a lebegő plankton eltüntetésének vagy egyes halak ikráinak elsodródása és pusztulása formájában is.
• Védekezési lehetőségek: Irodalmi adatok szerint (Molloy et al. 1997) közel 200 olyan faj létezik, amely a vándorkagylók ragadozóinak vagy parazitáinak tekinthetők. Magyarországon a vándorkagyló számos hal – pl. bodorka, karikakeszeg, ponty – és madár – pl. barátréce, kerceréce, kontyos réce, tőkés réce, szárcsa – tápláléka. Természetesen ezek a predátorok csak a kisebb, vékony héjú példányok teknőit tudják összeroppantani, így a teljesen kifejlett, vastag héjú vándorkagylóknak tulajdonképpen nincs is ellensége. Még a nagyobb kagylókat amúgy szívesen fogyasztó pézsmapocok sem jár a vándorkagylókra, feltételezhetően azok viszonylag csekély tápértéke miatt. A vándorkagylók lárváját alacsonyabb rendű rákok, vízi rovarok fogyasztják. Ennek ellenére ezek a szervezetek alig érzékelhető változást idéznek elő a vándorkagyló-népességben. Hasonlóan lehet nyilatkozni a kemény aljzatért versengő élőlényekről, a szivacsokról, mohaállatokról vagy éppen a rögzült életmódot folytató rokon kagylókról.

3. Amuri kagyló

Magyarországi megjelenése

Kiss Árpád feltételezése szerint először 1962-ben kerülhetett be az országba az amuri kagyló, amikor nagyarányú halimport keretében a Szovjetunióból amurt, pettyes busát és fehér busát telepítettek a magyar tógazdaságokba. Az bizonyos, hogy az egyik fontos gazdafaja, a razbóra ekkor érkezett Magyarországra, mert ez a hal 1961-ben Romániában már tömegesen elszaporodott, magyarországi első példányát pedig 1963-ban találta meg Molnár Kálmán a paksi tógazdaságban. Ehhez a dátumhoz képest mintegy húsz év múlva találta meg Petró Ede magát az amuri kagylót a gyulai vár tavának medrében. Ekkor már – egy 1983-ban talált példány alapján – Romániából is ismeretes volt. A Balatonban csak 2006-ban fedezték fel. Mivel az amuri kagyló lárvája sokféle halfajban képes megtelepedni, nem kétséges, hogy halakkal terjedt el Európa többi részén is.

• Ökológia problémák: Mivel a halivadékot is fertőzni tudja, egészen kis méretű hallal is tud terjedni. Terjedését elősegítheti, hogy ahol nagyon elszaporodik, ott visszaszorul a többi tavikagyló mennyisége, ami azt mutatja, hogy a nálunk őshonos rokonaival – nagy tavikagyló, lapos tavikagyló – verseng az élőhelyekért. Erre utal az a megfigyelés is, hogy a Duna partján vannak olyan helyek (pl. Dunaremete, Ercsi, Paks), ahol szinte csak az amuri kagyló héjait lehet találni, vagy olyan állóvizek (pl. a hortobágyi halastavak, a gemenci holtágak), ahol csak ez a kagyló él. A Balatonban együtt élhet más tavikagylófajokkal, bár ilyen helyeken is (pl. Keszthelyi öböl) domináns faj. Egyes vizsgálatok arra utalnak, hogy a tóban visszaszorítja a többi nagy termetű kagylófajt. A természetvédelmi oltalom alatt álló lapos tavikagyló lárvája ugyanazoknak a halfajoknak a hámjában fejlődik, mint az amuri kagyló lárvái.
• Gazdasági hatások: Az elmúlt években az amuri kagyló elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy sok helyen tömeges pusztulását lehetett megfigyelni a nyár második felében. Főleg olyan helyeken figyeltek fel az elhullásokra, ahol nagy turistaforgalom volt, vagy a horgászokat zavarta a vízen úszó sok kagylótetem (pl. Tisza-tó, szarvasi Körös-holtág stb.) Noha ezeknek a tömeges pusztulásoknak inkább csak a médiában volt visszhangja, mint a tudományos életben, az elhullások okát több intézményben próbálták kideríteni. A dunai pusztulások okát a rendkívül alacsony vízállással hozták összefüggésbe, mert több kagylófaj esetében is megfigyelhető volt, de szinte bizonyos, hogy az amuri kagylók rothadásával és felszínre emelkedésével járó tömeges elhullás is valamilyen specifikus, a tavikagylókra jellemző kórokra vezethető vissza, mert egy helyen mindig csak egy tavikagyló faj pusztul. Egy általános környezeti ártalom a vízben élő egyéb szervezeteket még jobban pusztítaná, mint a kifejezetten tűrőképes amuri kagylót. Az Országos Állategészségügyi Intézet Halkórtani Laboratóriumában már az 1990- es évek végén megállapították, hogy az Unionicola aculeata víziatka, amely a kagyló köpenyének falában fejlődik, a kirajzása közben sérüléseket okoz a köpenyhámon, amelyben így rothasztó baktériumok tudnak megtelepedni. A bonyolult fejlődési ciklust kísérletes körülmények között nem lehetett reprodukálni, de az bizonyítható volt, hogy a beteg kagylókból vett minta az egészségeseket is megbetegítette, tehát az ágens átoltható volt. A viszszatérő kagylópusztulások leginkább az amuri kagyló állományait sújtják, ami szükségessé teheti, hogy az állományok monitorozásával megpróbáljuk előre jelezni ezek bekövetkezését.
• Védekezési lehetőségek: Mivel az élővizekbe semmilyen élőlényekre nézve káros anyagot nem szabad bejuttatni, kémiai úton sem a halakon élő kagylólárvák, sem a vízfenéken lévő kifejlett kagylók nem pusztíthatók. Lokális mechanikus ritkítási eljárást lehet alkalmazni, ilyen pl. halastavakon a lehalászás utáni iszapból való összegyűjtés, illetve a sekély, ívató és előnevelő tavakban a csónakról rudakkal történő kagylózúzás. Az iszapkotrás is gyéríteni tudja a populációikat. Számolni kell azonban azzal, hogy a mély, völgyzárógátas víztározókban (pl. Hasznosi-víztározó a Mátrában, Szálkai- és Zsibrikivíztározó Tolnában) továbbá a mélyebb tavakban (pl. Tatai-tó) is élnek amuri kagylók, amelyek hozzáférhetetlen állománya mindig utánpótlást fog jelenteni a faj terjedéséhez. Az amuri kagylónak Magyarországon egyetlen tényleges ellensége ismert, a szintén behurcolt pézsmapocok, amely képes felnyitni vagy feltörni még az öreg kagylók héját is. Ha a kagylók nagyon sekély vízbe vagy szárazra kerülnek, például egy folyóáradást követő gyors apadás után, a gémek és a gólyák szintén predálják azokat. A madarak lyukat ütnek a kagylóhéj legdomborúbb pontján, a pézsmapockok cakkos vonalú töréseket idéznek elő a héjak elülső végén. Mindezek a predációs hatások nem nagyon érintik az adott populáció egészét, hanem csak azokat a példányokat, amelyek valamilyen okból nem tudtak behúzódni az iszapba.

Címlapkép: Getty Images