Ingázók figyelem: így változik a menetrend a miskolci fővonalon szeptembertől

MTI   
  Megosztom
Ingázók figyelem: így változik a menetrend a miskolci fővonalon szeptembertől

A MÁV szeptember 2-ától két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti mintegy 27 kilométer hosszú szakaszon, emiatt december 4-ig jelentősen változik a menetrend a Budapest-Miskolc fővonalon.

Szeptember 2-ától október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítják fel a bal vágányt, valamint éjszakánként Miskolc és Nyékládháza között a másik vágányon is végeznek munkálatokat.

A nappali időszakban a munkavégzéssel érintett részek mellett csak sebességkorlátozással mehetnek a vonatok. Csak egy vágányon, és több szakaszon sebességkorlátozás mellett járnak majd a vonatok, így óránként és irányonként napközben csak egy-egy vonat közlekedése oldható meg.

Ez jelentős menetrendi módosítással jár, az utasoknak hosszabb menetidőre kell számítaniuk a több mint háromhónapos vágányzár ideje alatt

- közölte a MÁV.

Mindkét vágányzári időszak első négy hetében éjszakánként 5 órán keresztül szünetel a forgalom, emiatt a tervek szerint néhány éjszakai vonat helyett pótlóbusz jár majd. A menetrend egyeztetése és véglegesítése még folyamatban van.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

utazás

máv

menetrend

változás