Úgy tűnik, végre tartósan számolhatunk a hétvégéken jó idővel. Igaz, hogy egyelőre nem engedélyezett a tíz főnél nagyobb rendezvények tartása, így a hagyományos slambucfőző versenyekre is várnunk kell még, de ez az étel remek választás az otthoni kerti sütögetéshez-főzögetéshez is. Egyszerűen elkészíthető, elronthatatlan, és nagyon ízletes. Először is kapjuk elő az otthoni bográcsot a kamrából, tisztítsuk meg, és indulhat is a slambucfőző örömnap a barátokkal! Hisz köztudott, hogy a bográcsban készült étel elronthatatlan, de legalábbis sokkal ízletesebb lesz benne a tűzhelyen elkészítettnél. A bográcsban főzés rejtelmeihez hozzátartozik, hogy a szabadban főzés élménye mindig más, több, a barátokkal együtt pedig igazi élmény lesz egy jó slambuc összerittyentése!
A pusztai embernek hajdanán nem is volt más lehetősége, mint hogy szabad tűzön főzzön magának ételt. A közhiedelemmel ellentétben a gulyások, a csikósok ritkán ettek húsételt, ehelyett olyan egytálételt ütöttek össze, amihez minden hozzávaló adott volt, nem került sokba, és rendesen jóllaktak tőle. Nemhogy hátrány nem volt a nagy szénhidráttartalom, de a rideg körülmények között bizony jó szolgálatot is tett az a sok kalória! A hortobágyi emberek kedvelt eledele volt a tésztás-burgonyás egytálétel, a slambuc.
A slambuc története
Tradicionális pásztorétel, ahogy a Hortobágyon nevezik, ahol a néprajzkutatók szerint először készült ez a finomság. Pirított szalonnából, lebbencstésztából és krumpliból készül, szigorúan bográcsban. Egyes vélekedések szerint ha nem bográcsban készítik, akkor az már nem is slambuc, hanem csak krumplis tészta. Több elnevezése létezik régiónként, Szabolcsban például öhönnek vagy öhömnek hívják, de ott az elkészítése is kicsit más, erre még visszatérek.
Az egyik hortobágyi elnevezése egy ifjú bojtárhoz fűződik, akitől a gazdája egyszer megkérdezte: „Ízlik-e az ilyen ítel?” A bojtár tele szájjal így válaszolt: „Öhön!” Hívják még öhömnek, szuszinkának is, ez utóbbi elnevezés a szuszogó-pöfögő hanghoz köthető, amit a fövő étel a bográcsban kiad, amikor is már nem kavarják, csak rázogatják.
A slambuc hajdú-bihari tájjellegű étel, a Hortobágyon kívül a megye többi részén is ismerik és készítik (pl. Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben, Derecskén, Konyáron, Sárrétudvariban, Létán, Komádiban, Pocsajban, stb.) Az ország többi részén is főznek hasonló ételeket, azokat azonban más névvel illetik, és elkészítési módjuk is kisebb-nagyobb mértékben eltér. A régi, 32 lapos magyar kártya lapjainak egymásra pakolásával számolták az étel megforgatását a pásztorok. Forgatás után, amikor felszuszogott az étel, leraktak egy kártyalapot, és megforgatták ismét az ételt. Ahány lap, annyi forgatás szükségeltetett a "szuszóka", vagy ahogyan mindenki ismeri, a slambuc elkészüléséhez.
Elkészítésének a titka a jóféle zsír és szalonna, valamint a házi, 8-10 tojásból készült lebbencstészta. A bográcsban olvasszuk ki először a fehérszalonna vagy füstölt szalonna zsírját, majd ebbe dobjuk bele szárazon a tésztát. Jól pirítsuk meg, világosbarnára. Ezek után adjuk hozzá a hagymát, fokhagymát (opcionális: modern változat), azt is pirítsuk, a krumplit, fűszerezzük, és miután levet eresztett, öntsük fel kevés vízzel.
Harminckétszer kell megforgatni a néphagyomány szerint, miután egybeállt egy nagy gombóccá, és a bogrács falával érintkezve az így keletkezett pörzs adja meg a jellegzetes ízét. A következő neveken is ismerik: öreglebbencs, öhöm, öhön, handabakáré, galaburgyi, galabugyri, betyáros, topogó, tanyai levetlen, tésztakása, cserászka.
Eredeti elkészítése
Dr. Ecsedi István etnográfus 1935-ös feljegyzése szerint:
„A magyar a főzést kolompirhámozással nyitja meg. Mikor elég kolompirt meghámozva, karikára vágva felaprította, fog a pergeléshez. A sósszalonnát apróra darabolja, egyenesen a vasfazikba. A vasfazikat felteszi a tűzre, lassan süti, közben kavarja, hogy meg ne égjen. Mikor a szalonna-tepertő pirulni kezd, tördelt tésztát rak bele, annál jobb, minél jobban összetördeli a tésztát, belekavarja a zsírba és süti. A zsíros tészta szépen pirul, ő nem hagyja félben, süti, míg sötét piros nem lesz. Bizony már füstöl is, de a tésztába nincs, amelyik megégett volna és fekete lenne. Leveszi a tűzről, leteszi a földre, kavarja, míg a sülése meg nem szűnik. Ekkor félretolja a tésztát és egy fél kanál jó paprikát tesz a zsírba. A zsír a paprikától erős pezsgésbe jön, a forró zsír bordó piros lesz. Ekkor összekavarja a paprikás zsírt a pirított tésztával, s annyi vizet tölt rá, hogy felérje. Sót tesz bele, felakasztja a főzőfára, vagy otthon ráteszi a vaslábra, jó tüzet rak alá, a vékony vasfazikban gyorsan felfő a tészta, nem ázik el. A kevés levét nemsokára elfővi, de eddig a krumpli és tészta is megfő. A sűrű étel szuszog, sivít belőle a gőz, ezért szuszinkának is nevezik. A főző hosszúnyelű kanalával kavarja, különösen a vasfazik oldalát és a fenekét karmolja, hogy a sűrű étel oda ne ragadjék. A tűz zsaráttá válik. Az étel lassan fő, sőt sülni kezd. Többé már nem a kanál a főeszköz. A főző leakasztja a fülénél fogva a vasfazikat és megforgatja a sülő tésztát. Az összefőtt anyag egy darabban fordul meg a vasfazékban. Ha egy-egy kis rész a vasfazék oldalához ragad, kanalával lekaparja a többihez. Így sül szépen lassan. A főző forgatja, lassan megpirul, pompás illata kínálja.”
A következő neveken is ismerik: öreglebbencs, öhöm, öhön, handabakáré, galaburgyi, galabugyri, betyáros, topogó, tanyai levetlen, tésztakása, cserászka.
Öhön vagy öhöm
A Magyar Néprajzi Lexikon egyszerűen tésztakásának hívja a slambucot, és Hajdúnánáson is ezt értik az öhön vagy öhöm alatt. Szabolcsban viszont lecsóval dúsítják ezt a finomságot, és a pirospaprika is kötelező hozzávaló, az étel neve pedig itt is öhön/öhöm. Hajdúböszörményben viszont azt tartják, hogy az igazi slambucba nem kerülhet pirospaprika, és több hajdúsági település is ezt a hagyományt őrzi. Bográcsban főzik az öhönt vagy öhömöt is, viszont adnak hozzá zöld paprikát és paradicsomot is ízlés szerint, arányaiban úgy, ahogy a lecsót készítjük.
Van, ahol esküsznek rá, hogy a slambucnak gombóccá kell összeállnia, és pirospaprikát sem adnak hozzá, de ez nem szentírás. Mint látjuk, a slambuc elkészítési módja is különbözik, az eredeti, három összetevős recepthez képest van paprikás, paradicsomos, hagymás, kolbászos, tojásos változata, sőt akár lecsóval is kombinálható. A harcos hagyományőrzők az eredeti, három (sóval együtt négy) összetevő megtartása mellett kardoskodnak, de a kreativitásnak végül is a slambucfőzésben sem szabad határt szabni. A legfontosabb, amitől a slambuc slambuc lesz, az a megpirított lebbencstészta. Ízlések és pofonok különbözőek, ki-ki készítse a saját ínye kedvére. Hisz hívjuk bárhogyan, készítsük bármiféle változatban, a slambuc mindenképpen rendkívül finom, laktató és érdekes étel, amit legalább egyszer mindenkinek érdemes kipróbálni.
Slambuc recept
Hozzávalók négy személyre
- 1 db bogrács - fontos hozzávaló, de nyugalom, ezt nem esszük meg, kizárólag a főzésre használjuk majd
- 10 dkg szalonna
- 20 dkg krumpli
- 50 dkg lebbencs tészta
- ízlés szerint só, egy kiskanál fűszerpaprika, egy fej vöröshagyma, egy evőkanál zsír
- 1 darab paradicsom (elhagyható)
- 1 darab zöld paprika (elhagyható)
Elkészítése:
A szalonnát kis kockákra vágjuk, és a zsírral együtt a bográcsba tesszük. Kiengedjük a zsírt belőle, majd belekeverjük a fűszerpaprikát (amennyiben teszünk bele). Beletördeljük a tésztát, és folyamatos keverés, forgatás közben aranyszínűre pirítjuk. Hozzáadjuk a hagymát, a paradicsomot, paprikát, a meghámozott és felkockázott krumplit, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Továbbra is folyamatosan keverjük-forgatjuk, és mikor a vizet magába szívta, újabb adagot öntünk rá - egyszerre csak keveset - egészen addig, míg minden meg nem puhul. Ezután várunk, hogy kicsit összeálljon, és ha hagyományosan akarjuk elkészíteni, harminkétszer átforgatjuk. De enélkül is finom, a gömbbé összeállást sem kell megvárni, mert a megpirított tészta és a jóféle szalonna így is kellően ízletessé teszi. Na meg a füst, ezt semmiképp ne felejtsük ki! Egyes néprajzkutató szakértők szerint az eredeti slambuchoz kicsit már avas szalonnát használtak, de mi beérhetjük a normál fehér füstölt szalonnával is.
Egyéb hajdúsági parasztételek, avagy öregételek
Lebbencsleves, orjaleves, kavart galuska kolompírral, birkapörkölt, töltött káposzta, töltött tyúk, karimás kása, molnárpogácsa, kunkorgó, cukros pogácsa, vízen kullogó, kása béles, dübbencs, guduc kalács, slambuc. Néhány ételt ezek közül most is ismerünk, de vannak olyanok közöttük, amelyekről talán sosem hallottunk. Közös vonásuk: a hajdúsági paraszt családok asztalára ezek az ételek kerültek fel a leggyakrabban.
A parasztcsaládok legfontosabb táplálékai a gabonából, hüvelyesekből készült ételek és a kenyér volt, és a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva számos szabadtéri étel – főzött-főtt tésztás, burgonyás étel, kása, parázshús, pörkölt – született meg a pusztákon és tanyákon. Gyakran készítettek úgynevezett öreg-, vagy vastagételt, ami az éhséget gyorsan elűzte, a gyomrot telítette és erőt adott a munka folytatásához. Úgy tartják, hogy utánozhatatlan ízük csak a mázolatlan cserépedényekbe rakva és a kemencében sütve bontakozik ki. Az egyik leghíresebb öregétel a slambuc és a lebbencsleves, ami Debrecenben és környékén még ma is főfogása egy-egy kerti mulatságnak.
Ráadásnak álljon itt még egy recept a slambuc mellett, ami lebbencstésztából készül.
Lebbencsleves
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg burgonya
10 dkg füstölt szalonna
5 dkg vöröshagyma
10 dkg lecsó
10 dkg száraztészta
petrezselyemzöld
fűszerpaprika, só
A szalonnából kiolvasztjuk a zsírját, majd ebben a zsírban a tésztát megpirítjuk. Amikor megpirult, a kockára vágott hagymát hozzáadjuk. Ezután az edénybe helyezzük a kockára vágott burgonyát, megszórjuk fűszerpaprikával, megsózzuk, megkavarjuk, és felengedjük vízzel. Tálaláskor ízlés szerint lecsóval ízesítjük és petrezselyemzölddel díszítjük.
Címlapkép: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége; fotó: Dubóczky Krisztina