Sokkoló körülmények: két Békés megyei üzemet is felfüggesztett a NÉBIH

HelloVidék   
  Megosztom
Sokkoló körülmények: két Békés megyei üzemet is felfüggesztett a NÉBIH

Rövid időn belül két Békés megyei élelmiszer-előállító üzemet is felfüggesztettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. Az egymást követő márciusi ellenőrzések során a helyszíneken élelmiszerbiztonsági és higiéniai jogsértéseket egyaránt feltártak az ellenőrök - osztotta meg a NÉBIH.

A portál szerint az első helyszínen a pácolt sonkát, zsírt és töltelék árut előállító létesítményben súlyos higiéniai hiányosságokkal szembesültek az ellenőrök. Az üzem egészét érintő vizsgálat többek között mindenütt nagyfokú takarítatlanságot tárt fel. Az ajtók és a hűtőkamra ajtók a szennyezettségtől feketék voltak, míg a padozat több helyiségben repedezett, a mennyezet a folyosón pedig penészes volt.

A meleg vizet szolgáltató gázbojlerek nem működtek, a vegyszerek, a kéztörlők hiányoztak, ellehetetlenítve a higiénikus kézmosást és a fertőtlenítést. Mindez az eszközökön is meglátszott, a sertések hasításához használt fűrész például erősen szennyezett, rozsdás volt. Az üzem által gyártott húskészítmények és fellelt élelmiszerek közül 5072 kg nem nyomon követhető, illetve lejárt tételt a szakemberek kivontak a forgalomból és megsemmisíttettek.

A feltárt – élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő – hiányosságok miatt a hatóság az egység vágási és élelmiszer-előállító tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hibákat az üzem az azóta tartott ismételt hatósági ellenőrzésekre sem tudta kijavítani, így továbbra sem folytathatja tevékenységét.

A második helyszínen egy másik Békés megyei húskészítmény-előállító létesítményben – a higiéniai hiányosságokon túl – egér ürüléket, valamint a rágcsálófogóban élő és elpusztult egeret is találtak a Nébih szakemberei. Az üzemben tapasztalt jelentős élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt a hatóság itt is azonnali hatállyal felfüggesztette az egység húskészítmény-előállító tevékenységét. Emellett 2,6 tonna nem nyomon követhető, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű, valamint penészes terméket vont ki a forgalomból.

Az ellenőrzés során erősen kifogásolható higiéniai körülményeket találtak a Nébih szakemberei. Többek között a készáru raktár mennyezete penészes, az üzemben lévő berendezési tárgyak piszkosak, helyenként rozsdásak voltak. A fűszerraktárban az ellenőrök jelentős mennyiségű rágcsálóürüléket találtak, a padozaton, a polcokon és a fűszerkimérésre használt eszközökön egyaránt. A helyiség két sarkában ragacsos rágcsáló élvefogó csapdát helyeztek el, egyikben még élő, másikban elhullott egérrel. A felhasználásra szánt belet – az üzemi alaprajz szerint – a hulladéktároló helyiségben tárolták, amelynek padozata szintén nagyon szennyezett volt.

A Nébih szakemberei azonnali hatállyal felfüggesztették az egység húskészítmény-előállító tevékenységét és elrendelték a fellelt 2,6 tonna nem nyomon követhető, lejárt, illetve penészes termék forgalomból való kivonását, valamint az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését. Az üzem a hiányosságok kijavítása után, a hatóság ismételt helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét.

Az eljárások folyamatban vannak. A két üzem több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthat. A vállalkozások adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ellenőrök

nébih

élelmiszerbiztonság

higiénia

jogsértés