Szotyival, tökivel nyomta le a multikat a békési vállalkozó: így csinálta

A Békés megyében élő Bukor István nagyapja örökségét vitte tovább, amikor úgy döntött, hogy a nagyszülői mintát folytatva beszáll a napraforgó- és tökmagbizniszbe, amit sok évtizedes kemény munka óta sikeresen folytat. Annak idején felmenője szertárosként dolgozott a helyi futballcsapatnál, az ’50-es évek után pedig adva volt a lehetőség, hogy valami teljesen újban próbálja ki magát.

Saját indíttatásból vágott bele a sporteseményeken közkedvelt magvak értékesítésébe, felesége otthon kemencében pirította a napraforgót és a tökmagot, amik újságpapírba csomagolva keltek el a meccseken. Az egyes munkafolyamatokhoz nem álltak rendelkezésre hatalmas gépek, modern eszközök, mindent kézi erővel teremtettek meg, amely módszeren Bukor István azóta sem változtatott. A vetéstől, a kapáláson át a termés aratásáig mindent a saját két kezével végez, ami amellett, hogy költséghatékony, jelentős időráfordítást is igényel, de ebben jelentős segítséget nyújtott és nyújt azóta is a családja.

A kétegyházi vállalkozó eredendően nem erre a szakmára készült, hiszen végzettsége szerint lakatos, tanulmányai során pedig szakma kiváló tanulóként végezte el egy évvel korábban az iskolát. Csak néhány évig dolgozott ezen a területen, de máig szívesen emlékszik vissza azokra az időkre:

A lakatos szakma egy nagyon szép szakma. Annak idején a Paksi Atomerőműhöz gyártottunk szellőzőrendszereket, és mikor megláttam, hogy az óriási cső, amit én hegesztettem, én szabtam le, az milyen helyre került, nagyon jó érzéssel töltött el.

Annak ellenére, hogy a társadalom jelenleg az egész országot érintő szakemberhiánnyal küzd, Bukor István egyáltalán nem bánta meg, hogy nem eszerint helyezkedett el a piacon, mivel tanulmányait a vállalkozásában is kamatoztathatta, így végső soron egy év sem veszett kárba, amit a szakma elsajátításával töltött.

A korlátozott termelékenység kezdetben nem okozott problémát a vállalkozás számára, egészen addig jó megoldás volt az otthoni sütőben pirítani a magvakat, amíg nem fokozódott a kereslet, így az eszköztárukat is fejleszteniük kellett. Bukor István, mivel korábban tanult szakrajzot, saját magának tervezte meg az első pörkölőgépüket, majd az EU-s szabványok bevezetésével két újabbat, ezeknek a karbantartási feladatait a mai napig saját maga végzi el.

Bár a termelékenységet nem lehet összehasonlítani egy multi gyártósorával, a kezdeti termelékenység jelentősen felgyorsult az induláshoz képest: a kezdetben egy ládányi termés megpirítására képes gép helyett az újabbak már egy-egy zsáknyi befogadására alkalmasak, amiből jut a sporteseményekre, a piacra, valamint csomagolva a helyi nagykereskedésbe és a környékbeli kisboltokba. A déli megyékben már rendelkeznek egy stabil vevőkörrel, azonban ezt igyekeznek mind jobban szélesíteni, de családi vállalkozásként nincsenek könnyű helyzetben.

Bő harmincéves munkájuk elején saját kárukon tanultak bele a szakmába, tapasztalták ki a mezőgazdasági munka csínját-bínját, illetve a pörkölés mesterségét. A kezdeti nehézségek mellett továbbra is akad időnként egy-egy megoldandó probléma, mint például a környékbeli kisboltok bezárása, vagy éppen a Szegedi Nagybani Piac költözése, ami sok más őstermelőt és vállalkozót érzékenyen érintett, így többek között őket is.

Nem lehet azonban elmenni amellett sem, hogy kicsiként mennyi lehetőség van fennmaradni a multik mellett? Magyarországon a könyvkereskedelmet tekintve néhány év leforgása alatt a nagykereskedelmek teljesen ellehetetlenítették a családi vállalkozásokat, és ez csak egy példa a sok közül, amikor hiába az ismertség, a több évtizedes tapasztalat, eljön az a pillanat, amikor muszáj lehúzni a rolót. Bukor István nem tagadja, hogy a hazai nagyok állandó fejtörést okoznak neki, de úgy véli, talán éppen azért tudott fennmaradni, mert máig ragaszkodik eredeti elképzeléseihez.

Arra törekszem, hogy mindig jó minőségű és csak friss terméket áruljak, három hónapos szavatossági idővel. Nem bírálok senkit, de el nem tudom azt képzelni, hogy a pörkölt napraforgó egy évet kibírjon a zacskóban. A multik arra törekszenek, hogy egységnyi idő alatt minél nagyobb mennyiséget legyártsanak, ráírják az egyéves szavatossági időt, és azt utána nem lehet bírálni. Viszont a fogyasztó van, hogy másképp látja, mert kellemetlen az íze, keserű, megavasodik. Ez azért van, mert az időjárást nem lehet befolyásolni, ha megvonul a termés, utána jön a meleg, onnantól megavasodik az olajos napraforgó és a tökmag. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem befolyásolja a munkánkat a multi, igenis befolyásolja, de mi felvesszük velük a harcot, megpróbálunk náluk jobbat gyártani

– részletezte a kétegyházi vállalkozó.

A környéki piacok, kisboltok és a nagykereskedés mellett állandó látogatói a csongrádi és békési kézilabda meccseknek, lóversenyeknek, de még a budapesti focirajongók is ropogtathatják magvaikat a több ezres stadionok soraiban ülve. Így fordulhatott elő az is, hogy olyan nagy nevek is ettek már a szotyolából és tökmagból, mint például Lothar Matthäus és Luís Figo.

A kézi erővel végzett termelés és a gyártás azonban egyedül nehezen menne, így idővel a kezdeti kihívás a szó szoros értelmében családi vállalkozássá nőtte ki magát. Bukor István felesége, Ildikó a pörkölőmester, aki profikat megszégyenítő módon, illat alapján pirítja a magvakat, fia, Roland segít a fővárosi értékesítésben, míg lánya, Tímea a csomagolásban, szervezésben és értékesítésben.

A munka azonban rendkívül messze áll az alkalmazotti jogviszonyhoz szokott, nyolc órában dolgozó munkavállalóétól, mert a vállalkozói lét, ha nem is minden területen, de a mezőgazdaságban biztos, hogy teljes embert és olykor jóval több, mint napi nyolc órát kíván, mondhatni látástól vakulásig tart a munka, amit tulajdonosként nem a főnök, hanem a saját érdek követel meg.

Bár Bukor István még csak 54 éves, a HelloVidék kérdésére elárulta, már szóba került a családban, melyik gyermeke venné át a stafétabotot, ha majd elérkezettnek látják az időt a vezetőcserére. „Bízok benne, hogy folytatni tudják, mert ha nekem annak idején, amikor elkezdtem, egy ilyen lehetőség hullott volna az ölembe, hogy már ki van építve az út, csak járni kell rajta, nem sokat gondolkodtam volna” – mondta a vállalkozó az utódlással kapcsolatban.

Vállalkozásának sikerét abban látja, hogy évtizedek óta azzal foglalkozik, amit szeret: emberekkel találkozik, mezőgazdasági tevékenységet folytat, amikor pedig kikapcsolódásra vágyik, mindig az erdőbe indul sétára, ahol a kreatív, problémamegoldó gondolatok rendre megszületnek. A kétegyházi vállalkozó gondolatait némi útravalóval zárta, amelyről szakmától függetlenül úgy gondolja, minden fiatalnak és kevésbé fiatalnak érdemes megszívlelnie, ha sikeres kíván lenni az életében:

Azt mondom a fiataloknak, hogy mindig legyen cél előttük, mert cél nélkül nem lehet élni, a munkát pedig nem kell szégyellni, és soha nem szabad föladni. Tisztességesen igenis meg lehet valósítani a nagy terveket, csak kitartás kell hozzá. Én büszke vagyok a nagyapámra. Kicsi ember volt görnyedt háttal, de ő sugallta azt felém, hogyha el szeretnék érni valamit az életben, és szeretem a kihívásokat, akkor vigyem tovább a családi örökséget. Annál jobban megbecsülni az ember a saját munkáját, minél mélyebbről kezdi felépíteni a vállalkozását. Nem kell óriási dolgokra vágyni az életben, csak mindig annyira, amennyi pont elég, hogy kényelmesen és egészségben megéljen belőle az ember.