Teljes a megújulás: októberben létrejön hazánk 5. legnagyobb bankja!

HelloVidék   
  Megosztom
Teljes a megújulás: októberben létrejön hazánk 5. legnagyobb bankja!

2019. október 31-én a takarékszövetkezeti szektor átalakításának legjelentősebb állomásaként tizenegy takarékszövetkezet és két bank egyesül a Takarékbank Zrt-ben. Novembertől a Takarék Csoport egyetlen univerzális kereskedelmi bankja több mint 1,1 millió ügyfelet szolgál ki és az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti. A Takarékbank Zrt. mérlegfőösszegét tekintve az ország ötödik legnagyobb pénzintézetévé válik. A jogi egyesüléssel egy időben a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. informatikai rendszerét egyesítik a Takarékbank Zrt. már működő hálózatával, ezért ötnapos informatikai átállás után, 2019. október 31-et követően november 6-án indulnak újra a bank szolgáltatásai, mely az új Takarékbank Zrt. minden fiókját és szolgáltatását érinti.

Üzleti és szervezeti megújuláson, korszakos átalakuláson, megy keresztül a Takarék Csoport. A 2010-es évek elején még több mint 120 kisebb-nagyobb takarékból álló integráció 2017 végére 12 regionális takarékszövetkezetben egyesült. 2018. november 30-án a Csoport központi bankjának közgyűlésén a takarékok úgy döntöttek, hogy egyetlen új, ízig-vérig korszerű, országos lefedettségű kereskedelmi bankban egyesülve folytatják tevékenységüket – olvasható a Takarékbank Zrt. közleményében.

A szektor végső integrációjának meghatározó lépéseként 2019. április 30-án létrejött a Takarékbank Zrt. a Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., és a B3 TAKARÉK Szövetkezet egyesülésével, átvéve a Takarék Csoport irányító szervezete, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. lakossági és vállalati számlaszerződés-, betét- és hitelállományát is.

2019. október 31-én az országos fúzió lezárásaként egyesül tizenegy takarékszövetkezet – a 3A Takarékszövetkezet, a Békés Takarék Szövetkezet, a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet, a Dél TAKARÉK Szövetkezet, a Fókusz Takarékszövetkezet, a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet, az M7 TAKARÉK Szövetkezet, a Nyugat Takarék Szövetkezet, a Pátria Takarékszövetkezet és a TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet –, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt.

Bár már 2019. október 31-én megtörténik a fenti társaságok cégjogi egyesülése, a Takarékbank Zrt. – egy hosszú hétvége és egy kétnapos bankszünnapot követően –2019. november 6-án kezdi meg működését, mely az egyesülésben érintett fenti társaságok teljes fiókhálózatát érinti. Az átállás alatt, 2019. november 1-jétől november 6-áig nem nyitnak ki a bankfiókok, átmenetileg nem fog működni a netbank és a mobilapplikáció, nem lehet utalásokat kezdeményezni és fogadni. 2019. november 6-án, szerdán ismét kinyitnak a fiókok és akkortól működnek majd újra az elektronikus szolgáltatások, illetve aznap könyvelik le a 2019. október 31-e után érkezett megbízásokat.

A bankkártyával rendelkező ügyfelek ebben az időszakban az ATM-ekből a 2019. október 31-i záró fedezetük összege erejéig tudják igénybe venni a bankkártyával igénybe vehető szolgáltatásokat. A bank több körben részletesen tájékoztatta az ügyfeleket az átalakulás technikai részleteiről. A bankszünnapra vonatkozó részletes tájékoztatás itt olvasható.

Számos előnnyel jár az ügyfeleknek a takarékok és bankok egyesülése. Olyan egységesített, versenyképes termékeket vehetnek igénybe, mint bármely nagy kereskedelmi bankban, a jövőben bevezetendő közös, modern informatikai rendszer pedig egyszerűsíti és gyorsítja a kiszolgálást, így az ügyfelek majd az ország bármely Takarékbank fiókjában intézhetik teljes körűen banki ügyeiket.

Az országban messze a legnagyobb fiókhálózata révén az új Takarékbank Zrt. továbbra is biztosítja a fővárosi és vidéki lakosok, vállalkozások és intézmények korszerű pénzügyi termékekkel való ellátását, hozzájárul az esélyegyenlőség megteremtéséhez és a vidék felzárkóztatásához. Optimálisan ötvözi a takarékszövetkezetek másfél évszázados hagyományait a korszerű, innovatív kereskedelmi banki gyakorlattal. A hazai piac, a helyi igények beható ismerete, a személyes kapcsolatok, az ügyfelekhez való családias hozzáállás optimális arányban ötvöződik az olyan korszerű értékekkel, mint a közösségi bank, az innovatív, elhivatott, szakértő hozzáállás és a hatékonyság.

A helyi közösségek és a helyben élő generációk számára a Takarékbank Zrt. pénzügyi és nem pénzügyi szolgáltatások egész sorát nyújtja – támogatja a közösség érdekeit szolgáló vállalkozásokat, speciális hitel- és megtakarítási termékeket kínál a helyi közösségeknek. Pénzügyi edukációt biztosít, fiókjaikban közösségi tereket hoz létre, támogatja a helyi ökoszisztémák szerveződését és működését, vidéki start-upok indulását.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

takarékbank

bank

megújulás

pénz

bankkártya

hitel