Bajban vannak a haltermelők: mélyponton a felvásárlási ár

HelloVidék   
  Megosztom
Bajban vannak a haltermelők: mélyponton a felvásárlási ár

Elkezdték a lehalászást a Tolna megyei halastavakon, sőt van, ahol már be is fejezték. Idén a termelők közepes mennyiségre számítanak. A múlt évi, viszonylag magasabb felvásárlási árak után ismét jelentősen visszaesett a kereslet, annak ellenére, hogy ötszázalékos áfakörbe került a hal - írja a teol.hu.

A lap szerint a Tolna megyei halastavak zömében már befejeződött a lehalászás. A hal felvásárlási ára mélyponton van annak ellenére, hogy tavaly óta már az 5 százalékos áfakörbe tartozik a korábbi 27 százalékos áfa helyett. Tavaly sikeres évet tudhattak maguk mögött a halastavak gazdái, mert a 450 kilogrammonkénti árat 550-re emelték a csökkentett áfa miatt. Idén azonban ismét 450 forintos árra esett vissza a felvásárlás, ez pedig a kisebb termelők szerint alig fedezi az önköltséget.

Tavaly az export segítette a magyar termelőket, idén azonban a cseh és a lengyel haltermelők olcsóbban adják az árut, így ők kedvezőbb helyzetben vannak a külföldi piacokon. A lengyel és a cseh termelők azonban állami támogatást kapnak, ezért könnyen tudják eszközölni az árcsökkentést.

Magyarországon egy átlagos ember évente három kilogramm halat fogyaszt, ezzel szemben az uniós átlag 22 kilogramm. A hazai halfogyasztás nagy részét húsvétkor és karácsonykor fogyasztják el a magyarok, az üzletek a készlet több mint felét ebben az időszakban adják el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

felvásárlás

felvásárlási ár

áfacsökkentés

gazdaság

termelő

halpiac