Itt a bizonyíték: így járul hozzá a biogazdálkodás a fenntarthatósághoz

A közelmúltban több nagy jelentés – legutóbb a a Food and Land Use Coalition (FOLU) nemzetközi kutatási konzorcium „A bolygónk egészséges étrendje” című tanulmánya – is megállapította, hogy a világ mezőgazdasági és élelmezési rendszere fenntarthatatlan. Az ENSZ részvételével is erősített együttműködés arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi termelési- és földhasználati rendszer évente 12 billió forintos rejtett költséget jelent a környezet és az emberi egészség kárára. Mindemellett az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete az ipari mezőgazdaságot teszi felelőssé a globális klímagáz-kibocsátás jó negyedéért.

A több oldalról is bizonyítottan fenntarthatatlan globális élelmiszer-rendszer ellenére a hazai sajtóban az utóbbi időben is sorra jelentek meg az ipari termelési rendszereket erősítő, és a reális fenntartható alternatívákat, így például a szabadtartású állattartást és az ökológiai gazdálkodást negatív színben feltüntető cikkek, amelyek terjesztése a már most tetemes károk mérséklése érdekében elkerülhetetlen agroökológiai változás társadalmi támogatottságát is gyengítheti.

Hazánk egyetlen fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó, független tudományos szervezete, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet hiánypótló, „50 ÉRV A BIOGAZDÁLKODÁS MELLETT” című – kutatási eredményeken, szakcikkeken és vonatkozó rendeleteken alapuló – kiadványa támpontot nyújt a jövő iránt felelősséget érző médiumoknak az ökológiai gazdálkodással, biotermékekkel kapcsolatos tájékoztatáshoz.

Az ÖMKi kiadványa nemcsak az ökológiai termelési modell jelentősége mellett felsorakoztatott, tudományosan megalapozott érveket összegzi, hanem a közvetlen fogyasztói – környezeti- és egészségügyi – előnyöket is számba veszi.

Ezek közül kiemelendő, hogy a biotermékeknek igazoltan magasabb a vitamin- és omega-3 zsírsav-tartalma, gazdagabbak flavonoidokban- és más fontos tápanyagokban, jóval alacsonyabb a nehézfém-, gyógyszer-, gyomírtószer- és növényvédőszer-szennyezettségük, valamint az öko szántóföldek jobban őrzik a talaj szervesanyag-tartalmát, így kevesebb széndioxid kerül belőlük a levegőbe – ez hozzájárul a klíma-stabilitás megőrzéséhez.

Az ökológiai gazdálkodás nagyobb fajgazdagságot, több természetes élőhelyet őriz meg, és a biogazdaságokban 40-64 százalékkal kevesebb nitrát vegyület mosódik a vizekbe, mint a konvencionális gazdaságokban.

A biogazdálkodással és a fenntarthatósággal kapcsolatos téves tájékoztatás alapja általában az a feltételezés, hogy az ökológiai mezőgazdaság – annak tényszerűen 15-20%-kal alacsonyabb terméshozama, és ebből fakadó nagyobb területigénye miatt, a jelenlegi (túl)fogyasztási szokások mellett – önmagában nem elégséges válasz a 2050-re 9 milliárd főt számláló emberiség globális élelmiszerellátásának kihívására.

Arra azonban már rendszerint nem terjed ki a tájékoztatás, hogy amennyiben az emberiség bizonyítottan fenntarthatatlan fogyasztási szokásai – a média által is közvetített társadalmi tudatformálásnak köszönhetően – megváltoztathatóak, 2050-re az emberiség termőföld szükséglete 100 százalékos arányú ökológiai gazdálkodási modell mellett akár 4 százalékkal alacsonyabb is lehetne a jelenleginél.

A kutatások alapján a két legfenntarthatatlanabb fogyasztói szokásunk jelenleg az élelmiszerpazarlás (mintegy 30 százaléka a megtermelt élelmiszernek hulladékként végzi) és az abraktakarmányozáson alapuló állati termékek, elsősorban az ipari állattartásból származó hús, de ugyanígy a nagyüzemi tojás fogyasztása.

Ezek szójabab alapú takarmányozása, illetve a takarmányok kontinenseket átívelő szállítmányozása ugyanis kiterjedt mezőgazdasági területeket igényel, és nagyban hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához.

A jelenlegi átlagos napi (nagyüzemi) hús fogyasztásunk, valamint az élelmiszerpazarlásunk felére csökkentésével ezért már személyes döntéseinkkel is jelentős hatást érhetünk el a klíma és a környezet védelmében. A FOLU tanulmánya ennek megfelelően Észak-Amerikában a vöröshús-fogyasztás 80 százalékkal való csökkentését javasolja. Mivel azonban Magyarországon a – jellemzően ipari állattartó telepekről származó – sertés- és a baromfihús-fogyasztás számít kiemelkedően magasnak (a 60 dkg/hét WHO ajánlás közel duplája), főként ezek fogyasztását kellene csökkenteni, például azzal, hogy csak heti három nap fogyasztunk lehetőleg helyi, extenzív/szabadtartású állattartásból származó húst.