Hivatalos: ennyi lesz 2020-ban a minimálbér

MTI   
  Megosztom
Hivatalos: ennyi lesz 2020-ban a minimálbér

Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be sajtótájékoztatón, hogy a minimálbér a garantált bérminimummal együtt 8-8 százalékban növekszik. A GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben, ezt a növekedést a kétszámjegyű béremelkedés is nagyban támogatja a fogyasztás erősödésén keresztül, mondta.

Jövő év január elsejétől

a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos - jelentette be Varga Mihály hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszter közölte: a magyar gazdaság idén kimagasló mértékű növekedést produkált, a GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben. Ezt a növekedést a kétszámjegyű béremelkedés is nagyban támogatja a fogyasztás erősödésén keresztül.

A minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

minimálbér

varga mihály

garantált bérminimum