Hatalmas pénzekre pályázhatnak: újdonságok is megjelentek a programban
A Magyar Falu Program idei pályázati forrásaiból újabb jelentős beruházások valósulhatnak meg. Idén a program részeként eddig kilenc pályázatot hirdettek meg, de még további két kiírás jelenik meg 2020-ban.
A Magyar Falu Program idei pályázati forrásaiból újabb jelentős beruházások segíthetik a vidék népességmegtartó erejének növelését. Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy idén a program részeként eddig kilenc, részben a tavalyi tematikát követő pályázatot hirdettek meg.
Ismét elérhetők az út- és járdafejlesztési, valamint az önkormányzati, vagy egyházi közösségi terek kialakítását, korszerűsítését és az óvodaudvarok fejlesztését célzó források. Új elemként játszóterek fejlesztésére és építésére is nyerhetnek pénzt a kistelepülések.
Jelezte, hogy 2020-ban még két kiírás jelenik meg: hamarosan megnyílik a falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjárműbeszerzését segítő keret és a falusi civil alap, amely az önkormányzatok és egyházközségek mellett a civil szervezeteket is bevonja a támogatottak körébe. Utóbbiak négy tevékenységre pályázhatnak az erre elkülönített 5 milliárd forintból.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)