Romokból készít csodálatos bútorokat ez a vidéki kántor: az IKEA elbújhat...

HelloVidék: Hogyan kezdtél el alkotni?

Markovics Anikó: Pénzügyi irányú iskola elvégzése után egy bankban kezdtem el dolgozni de ebben a szakmában nem találtam meg önmagam, egyre inkább egyértelművé vált,hogy egy másik út van nekem kijelölve. Közben édesanya lettem és az evangélikus gyülekezetünkben kántor. Ezek mellett vagy inkább ezeket kiegészítve még mindig megvolt bennem az a vágy, hogy valamilyen módon nyomot hagyjak magam után. Egy olyan nyomot ami talán jó érzéssel tölthet el másokat is. Nem utolsó sorban pedig megvolt bennem az a vágy, hogy kipróbáljam magam egy olyan területen amiben nincs semmilyen tapasztalatom, tanult tudásom,szerszám ismeretem,mindössze egy elképzelés létezik a fejemben arról,hogy majd egyszer milyen végterméket szeretnék a munkaasztalomon látni.

Először régi bútorokat újitottam fel, ezeken tudtam „tanulmányozni”, hogy a szakemberek egykor hogyan raktak össze egy asztalt egy kis szekrényt,tulipános ládikát, hogy illesztették, rögzítették, csiszolták össze a darabjait.

Ezek a majd 60-70 éves bútorok és valószínűleg már csak néhai készítői voltak az én tanáraim. Először csak az otthonomban lelték meg a helyüket ezek a darabok utána jutottak már a családnak is és meglephettem a barátokat is velük. Ahogy egyre nagyobb tapasztalatra tettem szert, egyre mutatósabbak, precízebbek, izgalmasabbak lettek a kis portékáim jött a következő lépcsőfok,kezdett az foglalkoztatni,hogyan tudok a semmiből már én magam létrehozni valamilyen bútordarabot. Élveztem minden mozzanatát, a gyalulást,vágást,csavarozást és azt,hogy egyszer csak összeállt a megálmodott darab. Közben lámpákat is elkezdtem készíteni a régi paraszti világban használt tárgyakból. Egy régi gyalu,kaptafa, hordócsap,derelyevágó tökéletes lámpaalapnak tüntek a számomra. Izgalmas megoldásnak tünt ezeket a tárgyakat erre használni és így visszahozni az „életbe”. Új funkciót adva nekik kaphattak egy új életet.

Miért pont ilyen tárgyak felújítását választottad?

Paraszti nagyszülőkkel rendelkezem, láttam őket gazdálkodni, erős szeretettel és tisztelettel gondolok vissza rájuk és azokra az emberekre akik ilyen életformát éltek. Arra,hogy milyen megbecsülést volt számukra a munkaeszközük, hogy miként alakították a saját kezükhöz a szerszámokat, hogy adták át generációk egymásnak a jól bevált darabokat, szinte szertartásosan, hasznos örökség gyanánt. Ezeket a tárgyakat nem csak a bolhapiacokon találhatjuk meg, sokunk padlásán, pincéjében, szüleink, nagyszüleink házában is fellelhetjük. Sok esetben már csak kallódnak egy doboz alján, a sarokban egy polc eldugott részén, már csak porfogók.

Jól megmunkált, összerakott darabok voltak ezek így a jelenben csak egy kis felújitást igényelnek és még valami plusszt. Ez a plussz nálam az új funkció. Rendezvényeken, vásárokon, ahol megjelenek ezekkel a lámpáimmal,a látogató,nézelődő emberek nem csak arra csodálkoznak rá,hogy milyen ötlet van elöttük a kiállító asztalon, hanem arra is,hogy az Ő otthonuk is ezek szerint milyen felhasználható kincseket rejt. Számomra a legnagyobb öröm viszont az amikor egy egy tárgyat nézve előtörnek belőlük az emlékek és ezeket lelkesen, néha könnyes szemmel osztják meg velem. Innen a „cégnevem”, a Múltidéző.

Milyen különbözőség van a fővárosi és vidéki vásárlóközönségben?

Valószínű, hogy a termékeim iránt nagyobb a nyitottság vidéken, hiszen azt a múltat idézi, amiben nekik is volt valami részük, ha máshogy nem a családi legendárium történetein keresztül. Sokan viszont „csak” az ötletet értékelik, ami számomra ugyanolyan fontos és örömmel eltöltő dicséret.

Mi a különbség az asztalosok és a Te munkád között?

Az asztalos szakember, ha ránéz egy fa bútoromra tudja, hogy milyen más módon lehetne azt összerakni, tapasztalat és tudás van mögötte. Én, ahogy már említettem autódidakta módon sajátítottam el ezt a tudást. Ezeddig csak pozitív visszajelzést kaptam az asztalos szakmában dolgozóktól illetve sok nagyon hasznos tanácsot. Nem utolsó sorban pedig elismerést, hogy nőként a fa megmunkálásában, ami nem is olyan könnyű feladat, találtam meg önmagam. Számomra nem csak a bútorok, lakásberendezési tárgyak elkészítése az elsődleges, ugyanolyan fontos a díszitése is. A bútoraimat ( komód, asztal, tükör, könyvtartó) úgy igyekszem unikálissá tenni, ahogy tudomásom szerint senki más, sujtással „szegem” körbe bizonyos részeit. Különleges megoldásnak találtam ezt és legnagyobb örömömre mások is ezt igazolták vissza felém.

Mit változtatott a koronahelyzet a működéseden?

Amikor márciusban bezárultak az iskolák, munkahelyek,templomok természetesen elmaradtak a vásárok, rendezvények, amik pont ebben az időszakban indultak volna az évben. Az én „vásározói „ életem egy évvel ezelött indult útjára, éppen csak kezdtem volna minden szépségét és nehézségét átélni, amikor otthonába kényszerült mindenki. Egyértelmű volt,hogy valamerre haladni kell, ez pedig a facebook-on való hirdetési lehetőség lett. Ötleteim voltak, alapanyagok rendelkezésemre álltak és bíztam benne, hogy ezen az úton is eljuthatok az emberekhez.

Rátaláltam a Vegyélhazait, magyar kézművesek termékeit bemutató oldalra, amit kifejezetten olyan emberek néznek,akiknek fontos mind az egyediség mind pedig az, hogy magyar árut vásároljanak.

A koronavírus helyzet, ahogy minden embernél az élet minden területén, nálam is leginkább a személyes kontaktus hiányát hozta magával.Eladóként, készítőként szinte csak írásos formában tudok kommunikálni a vevővel, megrendelővel. A COVID 19 elött, ha egy saját ötletet szeretett volna velem megvalósittatni egy megrendelő, beszélgettünk, láttam a lelkesedést a szemében, egyformán volt mindkét oldalnak valamiféle benyomása a másikról, ami megkönnyítette a közös alkotást. Ez most egy profilképre redukálódik és a levelezésekben való egyeztetésre.

Szerinted a 2. hullám hogyan érintheti a kézművesipart?

Már a tavaszi hullám is megtépázta a kézművesek árusítási lehetőségeit, úgy is,hogy nyár közepétől lehetőségünk nyílt újra rendezvényeken részt venni. Nagy bevételkiesésekkel küzd itt is mindenki de bízom benne, hogy az a készlet, ami felhalmozódott a kézműveseknél amiatt,hogy nem tudtak megjelenni velük a vásárló közönség elött, előbb utóbb gazdára lelnek a kézműves oldalak és természetesen a futárcégek segítségével.

Tervezel esetleg webshopot csinálni?

Nem, bár ahhoz, hogy egyszer elegendő legyen ez a tevékenységem a megélhetéshez talán jó irány lehetne. Amit én tervezgetek az egy álom. Álom egy kis műhelyboltról, ahová majd egyszer, talán már maszk nélkül, bejöhetnek az emberek. Múltat idéznek, megpihennek, feltöltődnek, kedves darabot találnak maguknak vagy egy szeretett ismerősüknek és látják, hogy készül mindaz, ami ott azon a pár négyzetméteren körülveszi őket.

Fotók: Bódogh Gabriella