Győrffy Balázs: Végtelenül rossz döntés volt bezárni a termelői piacokat

HelloVidék: Hogyan érintette, érinti a magyar agráriumot a koronavírus-járvány? Mik voltak az első és a második hullám nehézségei, tapasztalatai?

Győrffy Balázs: Nehéz erről általánosságban beszélni, mert nagyon heterogén az a hatás, ami érintette az agráriumot. Sajnos voltak olyan ágazatok, amik kifejezetten súlyos problémákkal szembesültek szinte egyik napról a másikra: itt érdemes megemlíteni a korai zöldségtermesztést, a díszkertészeket, akik jellemzően a tavaszi időszakban realizálják a bevételeik jelentős részét. A halászati ágazat szintén sajátos piac, hiszen a halfogyasztásunk jelentős része a HoReCa-szektorban történik – az éttermek, halászcsárdák bezárása egy csapásra zárta el ezt az értékesítési lehetőséget. A tej- és juhágazatot, különösen a bárányértékesítéssel foglalkozó gazdákat is létbizonytalanság fenyegette, hiszen a tavaszi időszakban Olaszország volt a vírus gócpontja, ami, különösen húsvét előtt, jelentős exportpiacnak számít. A mai napig több mint 300 javaslatot fogalmaztunk meg a kormányzat számára annak érdekében, hogy a különböző ágazati szereplőknek a lehetőségekhez mérten javuljon a helyzete. Ezek egy jelentős részét egyébként el is fogadták a döntéshozók.

A koronavírus mellett ugyanakkor olyan problémákkal is meg kellett küzdenie az ágazatnak, mint a tavaszi fagykár, majd az aszályok (a jégverésből adódó károkból szerencsére évről évre kevesebb van a jégkármérséklő rendszernek köszönhetően). Az állattenyésztő ágazatok a madárinfluenzával és a sertéspestissel harcoltak. Emellett a kínai exportpiac változó elérhetősége sem teremtett egyszerű helyzetet.

A lakosság szempontjából kulcskérdés volt, főleg a járvány első időszakában, hogy lesz-e elegendő élelmiszer, ami pánikvásárlási hullámokhoz is vezetett, a boltok kiürült polcai pedig csak tovább gerjesztették ezt. Hogyan állta a sarat a magyar élelmiszeripar és az agrárium?

Rég láttunk olyat, hogy Magyarországon üresek a boltok polcai. Az a különös helyzet állt elő, hogy míg az egyik kollégám azon dolgozott, hogyan segítsünk a tejtermelőknek értékesíteni a felesleget, a másik kollégámnak az volt a feladata, hogy kidolgozza, hogyan kommunikáljuk a fogyasztóknak, hogy nincs élelmiszerhiány itthon. Egyszerre volt élelmiszer-túlkereslet és -kínálat a piacon, ami közgazdaságilag is meglehetősen érdekes volt. Fontos volt, hogy a magyar fogyasztók megértsék: a magyar agrárgazdaság képes stabilan biztosítani az ellátást. Az üres polcokról készült fotók alapvetően nem a termékhiányt, hanem a logisztikai képességek határait bizonyították. Képtelenség volt azt a volument egyik pillanatról a másikra a raktárakból, gyárakból a boltok polcaira juttatni, erre a robbanásszerű keresletnövekedésre senki nem volt felkészülve. A karácsonyi időszakot meghaladó felvásárlási dömping indult. Első lépésként tehát megpróbáltuk a fogyasztókat megnyugtatni, hogy Magyarországon az élelmiszer-ellátás biztosított. Ennek fontos része volt a Ne spájzolj! kampányunk.

Amióta tart a pandémiás helyzet, többször is hangsúlyozták, hogy kiemelten fontos a magyar termékek vásárlása. Miért ennyire fontos üzenet ez manapság? Mit lehet tudni arról, hogy változtak-e ilyen irányba a magyarok vásárlási szokásai?

Ez a helyzet tökéletes pillanatot teremtett arra, hogy kiderüljön, egy ország képes-e ellátni saját magát élelmiszerrel. Láthatóvá kellett tenni, hogy igenis van jelentősége annak, hogy békeidőben, amikor van lehetőség választani magyar és importtermék között, akkor miért fontos magyar terméket vásárolni. Egy ilyen kiélezett szituációban ugyanis akkor lesz csak egészen biztosan élelmiszer a boltok polcain, ha a magyar termékek békeidőben is keresettek.

Nyilván ez egyfajta patrióta gondolkodás is, de gazdasági értelemben sem irracionális, ráadásul környezetvédelmi szempontból, az ökológiai lábnyomra gondolva sem mellékes, hogy egy terméket 500 vagy 5000 kilométeren keresztül utaztatnak.

Az elmúlt években folyamatosan emelkedik a magyar termékek aránya a fogyasztáson belül, az élelmiszer-ellátottságunk egyre inkább támaszkodik a hazai termelésre. Ez egy örvendetes tendencia, az áruházak polcain ma már stabilan kétharmad fölött van a magyar élelmiszerek aránya, de ez tovább is emelhető. Ezzel a céllal indítottuk el az Én is hazait vásárolok! kampányunkat, ugyancsak tavasszal. A száz százalék nyilván irreális elvárás, hiszen mondjuk a kakaóbab vagy az olívaolaj termelését nem biztos, hogy Magyarországon erőltetni kellene. A hazai termékek arányának bővítéséhez persze az is kell, hogy az élelmiszeripar és a termelés képes legyen jó ár-érték arányú termékeket kínálni a fogyasztóknak – ez alapozza meg, hogy ne csak érzelmi, hanem racionális döntést tudjanak hozni a fogyasztók, ha magyar terméket vásárolnak.

Az átrendeződés tavaly tavasz óta még nem biztos, hogy mérhető, az viszont már látszik, hogy összességében a vásárlási szokások átalakultak. A fogyasztók kevesebb időt töltenek a kiskereskedelmi hálózatok üzleteiben, ritkábban mennek oda, egyszerre többet vásárolnak, az impulzusvásárlások mértéke pedig visszaesett, nőtt a tudatosság. Emellett sokan egyáltalán nem is akarnak boltba menni, inkább a házhoz szállítást választják, a kiskereskedelmi forgalom is egyre inkább ebbe a szegmensbe tevődik át. Ez nyilván nagy kihívás elé állítja a kereskedelmi hálózatokat, hiszen komoly fejlesztésekre van szükség mind informatikai, mind infrastrukturális szempontból, és a munkaerőt tekintve is, de a világ változására reagálniuk kell.

A járvány miatti szigorú korlátozások a kistermelői értékesítésre is hatással voltak, gondoljunk csak a piacok bezárására vagy a turizmus, vendéglátás megroppanására. Sokan közülük, gyorsan reagálva, ugyancsak áttértek házhoz szállításra a talpon maradásért.

Igaz, ugyanakkor szerintem végtelenül rossz döntés volt sok-sok önkormányzat részéről, hogy a termelői piacokat a járványra hivatkozva bezárták. Egyrészt mert így a zömében szabadtéri elárusítóhelyekről beterelték az embereket a zárt kiskereskedelmi hálózatokba, ami járványügyi szempontból jóval kockázatosabb. Másrészt pedig azokat a kistermelőket, helyi vállalkozásokat hozták elképesztően nehéz helyzetbe, akik az értékesítésük jelentős részét itt bonyolították le. A házhoz szállítás valóban jó megoldás lehet, azonban nem egy általános recept a problémára, és nem mindenki tudja vállalni. Alternatív megoldásokon is lehetne gondolkodni, amik tudják erősíteni a kistermelői rendszer sikerességét, elérhetőségét.

„Magától értetődő, hogy minden ország a kritikus helyzetekben a saját lakosságát fogja élelmiszerrel ellátni, így azok az országok, ahol úgy voltak vele, hogy olcsóbb, egyszerűbb a külföldi termékhez hozzájutni vagy nincs is lehetőség hazai feldolgozásra, termelésre, most joggal izgulhatnak” – mondta még márciusban a HelloVidéknek adott interjúban. Hogy látja, megnőtt-e az önellátás jelentősége a világjárványnak köszönhetően, mind Magyarországon, mind a nemzetközi színtéren?

A nemzeti szintű önellátottság jelentősége minden országban felértékelődött. Ha olyan helyzet adódna, ami zavart okozna az élelmiszer-ellátottságban, biztos, hogy minden ország a saját polgárainak érdekét tartaná szem előtt. Érdemes azt is meggondolni, hogy a termékek előállítását mindenáron a legolcsóbb helyre kell-e kiszervezni, vagy az ellátásbiztonság szempontjából inkább megpróbálunk-e valamiféle stratégiai alapot teremteni, ami garantálja, hogy bármikor képesek leszünk stabilan működni. Ez a fajta gondolkodást biztosan beivódott nemcsak a fogyasztók, de gazdaságpolitika irányítóinak, szereplőinek fejébe is.

Az ellátásbiztonsággal kapcsolatban aktuális téma most a Brexit. Lesz-e hatása, és ha igen, milyen hatása lesz a magyar agrárgazdaságra? Mit fognak ebből érezni a magyar fogyasztók?

Az Egyesült Királyság a 10. legfontosabb exportpiacunk, ha a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket nézzük, így természetesen nem mindegy, hogy ott mi történik. Hála Istennek, még karácsony előtt létrejött a megállapodás, ami a rendezetlen kilépéstől megóvott mindenkit – ha ez nem így történik, az mindenkinek hátrányos lett volna. Az értékesítés oldaláról nyilván nem mellékes, hogy van-e 50 százalékos vám a baromfi- vagy gabonatermékeken. Azt is tudni kell, hogy az állati takarmány adja a legnagyobb szeletét Magyarországnak az Egyesült Királyságba irányuló agrárgazdasági exportjának, mellette például a fagyasztott zöldség, csemegekukorica, napraforgó, bor is kiemelkedő. Fontos változás lesz, hogy fel fog értékelődni a versenyképesség.

Közvetlen hatás kevésbé, közvetett viszont annál inkább befolyásolja majd az EU, azon belül pedig Magyarország agrárgazdaságát is.

Az Egyesült Királyság nem csak az EU-val fog vámmentességre, egyfajta szabadkereskedelmi státuszra törekedni, hanem a világ más országaival, közösségeivel is. Ez egy sokkal élesebb versenyhelyzetet teremthet. A túlkínálat áresést eredményezhet, aminek mindenki érezni fogja a hatását. Fogyasztói oldalról nyilván ez pozitív, de az ellátásbiztonság és a termelés oldaláról kevésbé. Az Egyesült Királyság a brexittel a Közös Agrárpolitika hatálya alól is kikerült – utóbbi olyan szigorú élelmiszerbiztonsági, állatjóléti, termelési elvárásokat fogalmaz meg, ami magával hozza, hogy e kritériumok teljesülése mellett a működési költségek, az elérhető eredmény nem akkora, mint a versenytársaknál. Emiatt drágábban termelünk, és adott esetben kevesebb terméket tudunk előállítani. Abban az esetben, ha nekünk versenyeznünk kell olyan termékekkel, amik kevésbé szabályozottak, az árérzékeny fogyasztó nem biztos, hogy azt nézi, hogy a megvett termék a szigorú uniós előírásoknak megfelelő gazdálkodásból származik-e. Így könnyen kerülhetünk nehéz helyzetbe.

„Az agrárgazdaság szerepe most felértékelődhet emocionálisan is, a lakosság szemében. Fontos, hogy figyeljünk az ágazatra, és azokra is, akik dolgoznak benne – ez például egy olyan lehetőség, amit ki kell használni” – ezt ugyancsak korábbi interjújában nyilatkozta nekünk. Hogy látja, megtörtént ez a felértékelődés az elmúlt majdnem egy év alatt?

Úgy gondolom, történt egyfajta felértékelődés, ha nem is alapjaiban változott a megítélés. Még mindig élnek réges-régi sztereotípiák a társadalomban a gazdálkodókkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy olyan technológiai fejlődés zajlott az ágazatban az elmúlt évtizedekben, ami ezekre már alaposan rácáfol, és ami még más ágazatokkal összehasonlítva is jelentős. Biztos, hogy szemléletváltásra van szükség, de ennél nagyobb problémának tartom, hogy a lakosság jelentős, városban élő része – és egyre többen, egyre régebb óta élnek városban – annyira messze került a mezőgazdaságtól és általában a természettől, annak működési logikájától is, hogy nincs szinte semmilyen háttértudásuk, ami által szűrni tudnák az agráriumról kapott információkat. Manapság gyakori például, hogy az agráriumot valamiféle bűnbakként jelenítik meg, a természeti értékek, talaj, az állatvilág pusztításával kapcsolatba hozva, olyan mondatokat hangoztatva, hogy egy kilónyi marhahús előállításához 15 ezer liter víz kell, holott ez nem igaz. Ezek a sok esetben érzelemvezérelt, nem teljesen racionális nézetek nagyon negatív hatással vannak a mezőgazdaságra, annak megítélésére. Ha van társadalmi réteg, ami nem csak érzelmileg, de gazdaságilag is érdekelt abban, hogy a talajok ne menjenek tönkre, akkor azok éppen a gazdálkodók.

A politikában ugyanakkor mindenképp felértékelődés látható az agrárgazdaságot és általában a vidéket tekintve. Jó példa erre a januárban megszületett döntés, ami szerint több mint 4 ezer milliárd forint – az előző uniós költségvetési ciklus forrásának háromszorosa – áll rendelkezésre a következő hétéves tervezési időszakban a vidékfejlesztési programon belül mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére.

Orbán Viktor miniszterelnök év eleji rádióinterjújában azt mondta, dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer. Utalt a körforgásos gazdaságra is, amire vonatkozóan már EU-s javaslat, cselekvési terv is készült korábban. Mit jelentene ennek bevezetése a magyar agrárium szempontjából?

Tény és való, hogy mint minden ágazat, a mezőgazdaság is még környezetbarátabbá tehető, akár úgy is, hogy a változás ne menjen a versenyképesség rovására. Ebben jelentős szerepe van az erőforrások racionalizálásának, és annak, hogy a melléktermékeket hogyan használjuk fel. Egyébként a Közös Agrárpolitikában például külön célkitűzés van a talajerő-utánpótlásra, a különböző energetikai hasznosításokra, értéknövelt újrahasznosításra. Az átállás nemcsak anyagi támogatást, de innovatív megoldások kitalálását, bevezetését is igényli, illetve fontos a szabályozási környezet újragondolása is. Ha ezek megvannak, úgy gondolom, hogy a gazdálkodók erre nyitottak lesznek, hiszen ez számukra is új lehetőséget nyújt abban, hogy biztonságosabbá tegyék a termelésüket, több lábon állhasson a gazdaságuk. Különösen fontos, hogy mindez a fogyasztói tudatosságban is megjelenjen.

Címkép: Stiller Ákos