Íme a nagy tojástitok: ezért nem eszünk pulyka- és kacsatojást

HelloVidék   
  Megosztom
Íme a nagy tojástitok: ezért nem eszünk pulyka- és kacsatojást

Korábban már írtunk arról, hogy hetek óta drágul a tojás, és a szakemberek szerint további áremelkedés várható. A boltokban, üzletekben már decemberben tizedével többet kértek a tojásokért, mint két évvel korábban. Idén pedig folytatódik az áremelkedés. Ennek kapcsán a HelloVidék most annak járt utána, mennyi tojást fogyasztanak a magyarok és milyen áron vásárolhatjuk meg őket. Illetve az is kiderítettük, miért nem eszünk pulyka vagy épp kacsatojást.

Fél év alatt 25-30 százalékkal megugrott a takarmány ára, ennek áthárítása elkerülhetetlen a termelők szerint. Ez azért rossz hír, mert a tojás előállításában a takarmány a legmeghatározóbb költség. A drágulás milliókat érint, a tojás egyre kedveltebb élelmiszer Magyarországon. Ráadásul a boltok már decemberben tizedével többet kértek a tojásokért, mint két évvel korábban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján tavaly decemberben átlagosan 442 forintba került 10 darab tojás. Ez 10 százalékkal drágább, mint a két évvel ezelőtti ár.

A tojás népszerű terméknek számít a magyarok körében. A KSH adatai szerint a hazai tojásfogyasztás az utóbbi években folyamatosan nő, az egy főre jutó héjas tojásfogyasztás 2015-ben 133 darab volt, amely 2018-ra 158 darabra emelkedett.

A koronavírus-járvány viszont a baromfi- és a tojáspiacon is nagy károkat okozott, gondoljunk csak a vendéglátást, a közétkeztetést, a turizmust ért korlátozásokra, melyek nagy hatással voltak az ágazatra is. Ez a helyzetet megfejelte még a madárinfluenza is, ami szintén nagy csapást mért a magyar gazdaságokra.

A hazai baromfiágazat ilyen körülmények között is képes volt helytállni, és a lakosság számára biztosítani a folyamatos élelmiszer-ellátást. Ehhez hozzájárult az is, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok egyre nagyobb mennyiségben szerezték be hazai termelőktől a baromfihúst és a tojást

- mondta Nagy István agrárminiszter az ágazat helyzetével kapcsolatban.

Tojásbeszerzés - nem mindegy honnan veszed!

A nem előrecsomagolt élelmiszereknél az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyeknél az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál.

A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium 2021. január 1-jétől újabb termékköröknél tette kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni.

Vannak viszont olyan tojásfajták, amelyeket csak gazdaságoktól, vagy piacokon lehet beszerezni. Ekez a tojások ráadásul jóval drágábbak is, mint a tyúktojás, így nagyon ritka, ha az asztalunkra kerülnek. Hogy mi ennek az oka?

Különlegesek, nagyon kevés van belőlük és drágák

Így foglalhatnánk össze arra a kérdésre a választ, hogy miért nem fogyasztunk különlegesebb tojásokat, mondjuk pulyka vagy esetleg kacsa tojást. Pedig nem meglepő, ha a piacokon, termelők, gazdák ezeket is kínálják termékeik között.

Pulykatojás

A pulykatojás teljesen ehető. Sőt, állítólag nem is rossz az íze. Aki tart otthon pulykát, biztosan megkóstolta már a tojását is. A tapasztalatok szerint a pulykatojása kissé nagyobb, pöttyösebb, valamint a héja és a membránja vastagabb, de az íze elvileg ugyanolyan, mint a tyúktojásé.

Több oka is van, amiért a pulykatenyésztők nem akarnak belépni a tojáspiacra. A pulykák sokkal ritkábban raknak tojásokat, mint más szárnyasok: míg a tyúk és a kacsa naponta egy tojást ad, addig a pulyka hetente legfeljebb kétszer tojik. Ez azért van, mert a pulykák sokkal később jutnak el arra az érettségi szintre, hogy tojást adjanak, mivel hosszabb az életciklusuk. Körülbelül 7 hónapos koruk körül kezdenek el tojást rakni, a csirkék esetében ez csak 5 hónap. Bár a különbség nem tűnik soknak, a takarmányozás és a tartástechnológia miatt ez a néhány hónap is sok pluszköltséggel járhat, mivel a pulyka – méreteiből adódóan – több helyet és eledelt igényel. Ráadásul a tartás költségei és a ritka tojáshozam úgy megnyomja az árakat, hogy a gazdaságosság szempontjából legalább 2-3x annyiba kerülne egy pulykatojás, mint egy tyúktojás.

Az ára mellett, egészségügyi hatása sem túl jó, azt is eláruljuk, miért! A pulykatojása körülbelül 90 gramm ezzel szemben a tyúk tojása 50 gramm körül mozog. Emellett a pulykatojás kétszer annyi fehérjét, zsírt, és a koleszterint tartalmaz, mint a tyúk tojása.

Vásárlás szempontjából nehezen beszerezhető termék. Ha eltökélt vagy, akkor mezőgazdasági termelők piacain, vagy helyi gazdaságoktól be tudod szerezni, de a boltok polcain egészen biztos, hogy nem találod meg őket.

Kacsatojás

A kacsatojás szintén nagyobb, mint a tyúktojás. Ez azt jelenti, hogy több benne a zsír, koleszterin, fehérje és a kalória is. Érdekessége, hogy a kacsatojásban sokkal nagyobb részt tesz ki a sárgája, így ez is sokkal nagyobb mint a tyúktojás esetében. Azok, akik koleszterin gondokkal küzdenek, nem érdemes kacsatojást fogyasztani, hiszen egyetlen kacsatojás 660 milligramm koleszterint tartalmaz, ami kétszerese a napi ajánlott bevitel mennyiségének.

Ami a vásárlást illeti, a kacsatojás nem széles körben elérhető, de meg lehet találni őket a termelői piacokon, azzal az előnnyel, hogy itt a termékek többsége rendkívül friss. Ahogy a pulyka, így a kacsatojás is lényegesen drágább, mint a tyúktojástojás, ezért érdemes csak néhány darabot vásárolni, ha csak kóstolás miatt szeretnénk hozzájutni. Áruk akár a tyúktojás kétszerese is lehet.

Ami a tárolást illeti, a kacsatojásnak kissé hosszabb az eltarthatósága a vastagabb héjuk miatt, de általában ugyan úgy kell őket tárolni, mint a tyúktojást: a hűtőben. Valamint szintén fontos, hogy próbáljuk meg őket, egy-két héten belül felhasználni.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tojás

tojásfogyasztás

tojások

tojásár

árak