Ellepték a fordászokat a kuncsaftok: így nyitottak újra a bezárt üzletek
A szolgáltatók fel tudtak készülni az üzletek újranyitására, a távolságtartást elsősorban időpontfoglalással oldják meg, amivel elkerülik az esetleges torlódást.
Az Ipartestületek Országos Szövetségének információi szerint a döntően egyéni vállalkozóként dolgozó szolgáltatók rendben meg tudtak nyitni a járványhelyzet miatti egyhónapos zárvatartás után, igaz, volt, ahol szerda helyett csak csütörtökön.
Az üzleteknek fel kell tüntetniük, hogy hányan tartózkodhatnak egyszerre a helyiségben, és be kell tartani a maszkviselésre vonatkozó szabályt is, valamint a fertőtlenítést a korábbi előírásoknak megfelelően.
Rengeteg vendég jelentkezett be szinte azonnal a szolgáltatókhoz, akik már nagyon várták a nyitást, az ünnepek alatt takarítással készültek - mondta Németh László, az Iposz elnöke. Hozzátette: mivel többségében nem nagy üzletekről van szó, a vállalkozók pontosan ismerik a kuncsaftjaikat, tudják, hogy egy-egy emberre mennyi időt kell szánni, és eszerint ütemezik a munkát, így elkerülhető a torlódás.
Németh László szerint jól működik az új szabályok szerint kialakított nyitvatartási rendszer.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)