Rengeteg cég keresi most őket: félállásban is megkereshetik a havi 320 ezret

Pénzcentrum   
  Megosztom
Rengeteg cég keresi most őket: félállásban is megkereshetik a havi 320 ezret

Habár elsődlegesen a nyár számít a diákmunka fő szezonjának, ősszel sem áll meg az élet, szüksége van a gazdaságnak minden dolgos kézre, és aki dolgozni szeretne felsőfokú tanulmányai mellett, annak szeptembertől is van lehetősége erre. A rendezvények, gyorsétterem hálózatok országosan, kávézóláncok és futárszolgálatok továbbra is tárt karokkal várják a diákmunkaerőt.

A világjárvány kitörését követő hónapokban a cégek elsőként a rugalmas keretek között foglalkoztatott munkavállalóiktól, köztük a diákoktól vettek búcsút, aminek következtében a diákfoglalkoztatás volumene a korábbinak a töredékére zuhant vissza. Ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt, a Trenkwalder közelmúltban elvégzett, diákokat és munkáltató cégeket is megcélzó felméréseiből az derült ki, hogy a diákok 55 százaléka a járvány időszakában egyértelműen kevesebbet dolgozott, mint a járvány előtt, 20 százalékuk körülbelül ugyanannyit, csupán a maradék 25 százalék dolgozott többet ebben az időszakban.

Utóbbiak elsősorban azt tudták kihasználni, hogy a korábban irodai környezetben zajló foglalkoztatás az online térbe költözött, az itteni munkavégzéshez és kapcsolattartáshoz pedig a leggyorsabban a diákok alkalmazkodtak. Az újranyitást követően, nyárra aztán felértékelődnek a rugalmas alkalmazási formák, így a diákmunka is, és az kitart egész évben. Mert habár elsődlegesen még mindig a nyár számít a diákmunka fő szezonjának, ősszel sem áll meg az élet, és aki dolgozni szeretne felsőfokú tanulmányai mellett, annak szeptembertől is van lehetősége erre.

Számos ágazatban komoly munkaerőhiány van, amit az órabérek emelkedése is jelzett a nyár elején

– hangsúlyozta Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója korábbi nyilatkozatában. A Pénzcentrumnak most nyilatkozók is egyetértettek abban, hogy aki szeretne dolgozni, az egészen biztosan ősszel is fog találni lehetőséget erre, főleg a legnagyobb egyetemvárosokban.

Az euDiákok Iskolaszövetkezetnél a rendezvények, gyorsétterem hálózatok országosan, kávézóláncok és futárszolgálatok továbbra is tárt karokkal várják a diákmunkaerőt. Gyakornoki pozíció (IT, bank szektor) akár nagyobb létszámban is elérhető - szeptember első hetében már körvonalazódik a diákok órarendje, ekkor már bátrabban mernek munkát vállalni. Ezenfelül a kiskereskedelemben kiemelt időszak ősszel a kuponnapokon a webshop, raktár és háttér logisztikai diákmunka.

Széles körű és változatos lehetőségekkel várja szeptembertől a diákokat a MADS Iskolaszövetkezet, számos gyakornoki lehetőséggel a pénzügy-, számvitel, HR, értékesítés, logisztika és informatika területén. Ezen felül elérhetőek lesznek kínálatukban ősszel is a gyorséttermi, promóciós, egyszerűbb irodai adminisztratív és alkalmi fizikai munkalehetőségek is azon diákok számára, akik még keresik az útjukat, de időközben szívesen szereznek munkatapasztalatot és pénzt.

Mennyit lehet keresni ma diákként?

Először is fontos minden érdeklődőnek tudnia, hogy a diákmunkára is ugyanúgy írásban kell szerződni, mint bármely más munkavégzés esetén, és nem lehet a minimálbérnél kevesebbet fizetni, amely jelenleg bruttó 963 forint óránként.

A jelenleg a kínált órabérek túlnyomó többsége a bruttó 1200 – 1400 forintos sávban mozog. Egyes, magasabb hozzáadott értéket igénylő pozíciók esetében, mint például az idegen nyelvtudás, pénzügyi-, számviteli-, HR-, logisztikai- vagy informatikai ismeretekkel, tanulmányokkal és munkatapasztalattal elérhető a bruttó 1500 – 4000 Ft/óra a díjazás.

A cikk itt olvasható tovább.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

pénzcentrum

diákmunka

diákmunkások

fizetés

szezon

nyár

ősz

fizetés