Erre számítanak a dolgozók: így emelkedhetnek a munkabérek 2022-ben

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Erre számítanak a dolgozók: így emelkedhetnek a munkabérek 2022-ben

Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít - közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzésében csütörtökön az MTI-vel. Az elemzés az MKIK GVI 2021. októberi konjunktúrafelvételének adatain alapul, amelynek során 2214 hazai vállalkozást kérdeztek meg.

A közleményben rámutatnak arra, hogy tavaly a hazai cégek kétharmada az üzleti stratégiája módosításával kezelte a minimálbér-emelést, elhalasztotta a korábban tervezett beruházásait vagy a tervezett létszámfelvételt, esetleg emelte termékei árát. Az elbocsátás volt a legkevésbé használt eszköz, a cégek 8 százaléka hajtott végre csak leépítést.

Az elemzés szerint 2021 októberében a válaszadók 74 százaléka gondolta úgy, hogy a következő fél évben növekedni fognak belföldi értékesítési áraik, 14 százalékponttal többen, mint 2021 áprilisában és 19 százalékponttal többen, mint egy évvel korábban.

A vállalkozók 38 százaléka számít arra, hogy az inflációval azonos mértékben fognak majd növekedni cége hazai értékesítési árai, 22 százalékuk szerint ez az inflációnál nagyobb mértékű lesz - tájékoztatott az MKIK GVI.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

béremelés

cégek

emelések

elemzés

vállalkozók

munkavállalók