Vége a jó világnak a hazai bankoknál: brutálisan megdrágultak ezek a hitelek

Pénzcentrum   
  Megosztom
Vége a jó világnak a hazai bankoknál: brutálisan megdrágultak ezek a hitelek

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint januárban is folytatódott a magyaroknak folyósított lakossági hitelek havi összegének csökkenése. Bár a 2020-as mélypont miatt éves összevetésben a mostani számok még mindig egész magasnak tűnnek, a pandémia előtti időszakkal összevetve úgy tűnik a magyarok ismét elkezdtek elfordulni a bankjaiktól. A tendencia mögött kétségkívül az elszálló kamatok állnak. De meddig tarthat még a drágulás és hová vezethetnek az MNB kamatdöntései?

A jegybank a múlt hét végén hozta nyilvánosságra a lakossági hitelpiac januári eredményeit. A friss statisztikákból úgy tűnik, az év első hónapján folytatódott a magyarok hitelfelvételi kedvének 2020 végén indult bezuhanása. Ez pedig, hiába a fogyasztóbarátként hirdetett konstrukciók, a személyi kölcsönök területére is komoly kihatással volt, írja a Pénzcentrum. De vajon mi áll a dolog hátterében?

A folyamat még tavaly novemberben indult, de az idei év elő hónapjában is folytatódott. A jegybank statisztikái szerint októberben még 40,59 milliárd forintot folyósítottak, ezzel szemben novemberben már csak 38,33, decemberben csupán 33,30 milliárdos, januárban pedig 32,52 milliárd forint teljes összegű személyi hitelt kaptak kézhez a hazai pénzintézetek ügyfelei. Ez a tavalyi év utolsó hónapjához képest 2,3 az októberi számhoz mérve pedig közel 20 százalékos visszaesést jelent.Tavaly február óta ez a legalacsonyabb összeg, amit ilyen hitelekre utaltak ki.

Az előző évvel való összevetésben az idén januárban kiutalt kölcsönök összege még mindig igen magas. Ennek oka az lehet, hogy 2021 első negyedévében még erősen meglátszottak a 2020-as gazdasági visszaesés hatásai. Két éve ugyanis sokan maradtak állás, vagy biztos anyagi háttér nélkül, így, ha akarták, sem tudták volna egy hitel törlesztését kigazdálkodni.

A 2019 első hónapjában kiutalt hitelösszegtől azonban a mostani is elmaradt. Nem lehet tehát csupán a szezonális hatásokra fogni a mostani gyengébb számokat. Valószínű, hogy mivel a lakosság fizetőképessége javult, a hitelek drágulása lehet a mostani visszaesés hátterében. Tehát magyarok egyszerűen egyre kevésbé érzik úgy, hogy "megérné" kölcsönért folyamodniuk.

Az év első hónapjában a személyi kölcsönökhöz hasonló folyamat zajlott a babaváró hitelek iránti érdeklődést tekintve is. A kifutásához közelítő családtámogatási forma iránti érdeklődés soha nem látott szintre esett vissza. Ennek hátterében viszont a hitelek drágulása mellett a kedvezményezettek körének szűkülése is hozzájárulhatott. A hitelpiacot tehát egyre erősebben a lakáshitelek dominálják, ami vélhetően nem kis részben a kamatstopnak is köszönhető.

Jöhet a tartós visszaesés?

Nyáron a személyi hitelek folyósított összegeit követve még úgy tűnhetett, a lakossági hitelpiac hamarosan felállhat a válságból. Tartósnak tűnt az a tendencia, hogy a korábbi években megszokotthoz közeli szinten teljesít a személyi hitelek szegmense. A szakértők számos biztató jelet láttak, és joggal számítottak rá, hogy tartósan megélénkül a magyarok érdeklődése az ilyen kölcsönök iránt.

A magyarok fizetőképessége ugyanis állandó növekedésben volt. Az Intrum és a GKI második negyedéves lakossági fizetőképességi indexéből kitűnt, hogy igen gyors ütemben javult a magyar háztartások pénzügyi helyzete. A jövedelmeket, megtakarításokat, adósságokat és más mutatókat egyesítő mérőszám 2021 második negyedévében átlagosan 47 pont volt, ami nem sokkal maradt el a koronavírus járvány betörését megelőző két negyedév átlagától.

A második negyedéven belül is növekedő tendenciát mutatott a fizetőképesség: áprilisban 42,2, májusban 46,9, júniusban pedig 51,6 ponton állt az Intrum-GKI indexének értéke. Az idei júniusi érték már magasabb, mint a koronavírus-járvány előtti utolsó, 2019 júniusi index.

Az alapkamat ugyanis az a ráta, amit a bankok kapnak betéteikért a jegybanktól, ha ez nő, akkor a bankok a megszerzett pénzt is drágábban hitelezik tovább ügyfeleinknek, valamint a hazai betétek kamatai is lesznek. Bár ennek hatása elhúzódott, december elején rohamtempóban indultak meg a kamatemelések a hazai hitelintézeteknél.

Vége az olcsó hitelek korának?

Az átlagos kamatok már a tavalyi év első felében visszaugrottak a 2020 eleji szintre. A szakértők pedig a válságból való kilábalás elején is figyelmeztettek arra, hogy a hitelek ára ennél meredekebb felívelésnek indulhat. Ennek ellenére hosszú hónapokon keresztül inkább a stagnálás volt jellemző, szeptemberben pedig még egy enyhébb csökkenés is volt a hitelek kamataiban. A tendencia decemberben fordult meg, januárban pedig a drágulás gyorsabb ütemre kapcsolt.

Annak fényében pedig, hogy a lakosság pénzügyi helyzete javulásnak indult, a bankok költségei pedig hónapról hónapra növekednek, elkerülhetetlen volt a hitelek drágulása, ami a lakáshitelek esetében már olyan drasztikus mértékű, hogy az a kormányt is beavatkozásra késztette.

A személyi kölcsönök esetében mondhatni az elmúlt hónapok késlekedését a bankok igyekeztek egyetlen hónap alatt bepótolni. Decemberben 8 banknál, mostanra pedig szinte az összes pénzintézetnél drágábban lehetett jelenleg személyi hitelt igényelni, mint a megelőző hónapokban. A kamatemelés mértéke pedig igen jelentős.

Márciusban egész pontosan 2,41 százalékponttal emelkedett a legolcsóbb személyi kölcsönök THM értéke. Ez a drágulás egy 3 millió Ft összegű, 7 éves futamidejű kölcsön esetében 3 600 forint törlesztőrészlet emelkedést eredményezne. A Bankmonitor szakértői utánaszámoltak, hogy a megfelelő személyi hitelt februárban még 46 200 forintos havi törlesztővel lehetett igényelni, jelenleg egy ugyanilyen hitel után havonta 49 800 forintot kell fizetni.

Nem minden esetben a kamatok emelkedése eredményezte viszont a drágulást: egyes bankok szigorítottak az akciós feltételeken. Például magasabb jövedelmet, jóváírást várnak el a kamatkedvezményért cserébe. Ez egy meghatározott fizetéssel rendelkező igénylő esetében – a vizsgálat során a Bankmonitor szakértői 300 ezer forintos fizetést feltételeztek - azonban kamatemelésként jelenhet meg.

Az elemzői előrejelzések szerint a közeljövőben jelentősen, 6 százalék körüli értékre emelkednek az új, 10 éves kamatperiódusú lakáshitelek kamata. Az egyetlen dolog ami a drágulást egyelőre visszafogja a félév végéig életben lévő kamatstop. A személyi kölcsönöknél is várható hasonló korrekció, ez pedig hiába valószínű, kisebb mértékű lesz, a kamatstop sem tudja majd visszafogni.

Nagyon nem mindegy, hol bankolunk

2021 egyik hatalmas hitelpiaci újdonsága a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök januári megjelenése. Ezen hitelek egyik legvonzóbb tulajdonsága a futamidő végéig fix törlesztő. A korai hónapok tapasztalati alapján az ilyen minősített hiteleket jellemzően hosszabb futamidőre, magasabb hitelösszeggel és alacsonyabb THM-mel folyósítják. A medián teljes hiteldíj mutató a minősített hitelek esetében 13,1 százalékos, ami közel 2 százalékkal alacsonyabb, mint az összes hiteltermékre vetítve.

A pénzügyi téren óvatosabbak számára ezért kimondottan vonzóak lehetnek az ilyen kölcsönök, kiszámíthatóságuk miatt. A hitelek MSZH minősítésén felül viszont számos egyéb faktor érdemes figyelembe venni a hiteligénylés előtt. A törlesztőrészletek, THM, és visszafizetendő összegek terén is drasztikus méretű különbség lehet, akár fogyasztóbarátnak hirdetett egy ajánlat, akár nem.

Könnyen megvezetheti az ügyfeleket többek között a kezdő törlesztőrészlet, ezért mindig érdemes alaposan körülnézni és minden tényezőt számításba venni mielőtt hitelfelvételre adjuk a fejünket.

Hitelfelvétel előtt érdemes az ajánlatokat a lehető legtöbb szempontból átnézni. Figyelni kell rá, hogy mennyi lesz a futamidő végén visszafizetendő teljes összeg és a THM-et is érdemes megvizsgálni a kezdő törlesztő mellett. Ezek is sokat elárulnak ugyanis arról, hogy mennyire éri meg az adott kölcsön. Ha pedig tudjuk, hogy elő-vagy végtörlesztéssel fizetnénk vissza hitelünket a futamidő vége előtt, akkor már a szerződéskötéskor érdemes ezzel is kalkulálni.

Van olyan hitelkonstrukció, amelynél fix díjat állapítanak meg erre, máshol viszont százalékos rendszer van. Több millió forintnál pedig nem mindegy, hogy 1 vagy 3 százalék ez az összeg.Az is kérdés lehet, hogy jövedelemátutalás nélkül, vagy adott nettó jövedelemmel mit tudnak ajánlani egyes bankok.

Erre ma már hasznos kalkulátorok is elérhetőek. A Pénzcentrumnak is van ilyen alkalmazása, amellyel gyorsan, egyszerűen, és saját igényeidre szabva tudod összevetni a nagyobb bankok legjobb ajánlatait. A legjobb kölcsönök fontosabb ismérveit pedig most ki is gyűjtöttük.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

mnb

kamatok

hitelek

jegybank