Háborúba csöppentünk a pandémia után: hogy bírja ezt bárki ép ésszel?

Egy nagyobb területet érintő, akár országokon is átívelő katasztrófa alkalmával melyek azok a tipikus viselkedési formák, melyekkel az emberek reagálnak - teszi fel a kérdést a Pénzcentrum.

Dr. V. Komlósi Annamária: Azokban a helyzetekben, amikor a katasztrófa jellege miatt veszélyes volna az embereknek a helyszínen maradni, azaz már vannak jelei, hogy előbb-utóbb menekülni kell, például a vulkánkitörés La Palma szigetén, vagy a jelenlegi ukrán-orosz háborús válság, akkor fokról-fokra érzelmi üzemmódra vált át az agy a racionális helyett. Jó esetben van elegendő idő, hogy komolyan vegyék a menekülés esélyét, és esetleg másokkal is megosztva, hogy mit és hogyan tegyenek, értelmes döntéseket is képesek hozni.

Sajnos minél később jönnek rá, hogy kénytelenek menekülni, vagy minél gyorsabban kell lépni, annál inkább pánikszerű, és kevésbé átgondolt lesz az indulás. Amikor már úton vannak, akkor hajlamosak az úgynevezett tömeg-magatartásra, azaz egymáshoz hasonlóan viselkedni. Ez lehet hasznos is, ha vannak optimálisan viselkedők, de lehet káros is, például ha föl akarnak jutni egy vonatra, és egymást nyomják, tapossák, a hozzátartozókat elsodorják egymástól.

A fentiekből következően nagyon nagy segítség, ha szakértők irányítani tudják a menekülőket: kezdve a megfelelő tájékoztatással, tanácsokkal, és folytatva az iránymutatást az útvonalon kitüntetett figyelemmel a gyerekekre, idősekre, betegekre. Amennyire lehet, a védett útvonalon pedig segíteni az alapvető szükségletek kielégítését, mint amilyen többek között a víz, az élelmiszer és a pihenőpontok.

A menekülők tudata beszűkült, érzelmi üzemmódra kapcsolt, szorongással, apátiával, depresszióval küzdenek, és egyre fogy az energiájuk, egyre kimerültebbek.

Még szinte véget sem ért az egyik krízis, a pandémia, máris egy újabb válság kellős közepén találtuk magunkat. Ön hogy látja, egy hozzánk ilyen közeli háború nagyobb trauma most, mint a járvány volt?

A pandémia az elhúzódása és a rengeteg bizonytalansági összetevője miatt nagyon kimerítette az embereket. Nem mondanám, hogy nagyobb traumát jelent a háborús válság ott, ahol ez nem jelent közvetlen fenyegetést.

Ne felejtsük el, hogy ahol a járvány súlyos veszteségekkel járt, haláleset történt, egzisztenciális problémák adódtak, illetve ahol a megbetegedés vagy annak utóhatásai súlyosak voltak, ott a járvány igen nagy trauma volt!

Ettől függetlenül talán azért tűnik a háborús válság nagyobb traumának, mert a járvány alatt átélt szorongásokra egy újabb szorongásforrás jelent meg. Viszont ahol nem közvetlen a fenyegetettség, ott most ez a szorongás a legtöbb embert pozitív cselekvésre ösztönzi, mert végre úgy érzik, hogy a menekültek segítésével valami értelmes dolgot tehetnek. A járvány esetében éppen az altruista megmozdulások tartották fenn sokak lelki egyensúlyát. Mindkét esetben hasonló ugyanis az az alapélmény, hogy a veszély forrását tekintve tehetetlennek érezzük magunkat.

Melyek lehetnek azok a hatásos, mindennapi technikák, amelyekkel a szorongást és a ránk nehezedő nyomást enyhíteni lehet?

A már említett altruista cselekvés szorongás-oldó. De most is alkalmazható az összes olyan technika, amiket a járvány miatt is javasoltunk: légző-gyakorlatok, relaxációs módszerek naponta akár többször is, ha érezzük, hogy emelkedik bennünk a feszültség, és sokat segíthet a rendszeres mozgás, a megfelelő napirend.

Mennyire hasonlít, mennyire különbözik a háború és a pandémia katasztrófapszichológiai szempontból?

Azt tudom mondani, hogy több a hasonlóság, mint a különbség. A pandémia és a mostani helyzet valójában hasonló differenciált figyelmet követelt az életkor, a fizikai állapot, stb. kapcsán. Csakhogy míg itthon elérhetők voltak a sérülékenyebb csoportok, a menekültek követhetetlenül szétszórtan kerülnek Magyarországon a legkülönfélébb településekre, így esetleges, vajon az adott helyen van-e megfelelő pszichológus szakember.

A legnagyobb segítség számukra azonban az a biztonság-tudat, hogy itt támogatást, együttérzést kapnak!

A háborús válság elvileg mindenkire hatással van - ahogy a pandémia is hatással volt és van - azokra is, akik nem állnak be segítőnek. Ez a helyzet mindenki számára rendkívüli stressz-forrás, amivel meg kell birkózni.

Számíthatunk-e az elmúlt 2 év és a mostani helyzet hosszútávú pszichikai következményeire társadalmi szinten?

Sajnos igen. Már a pandémia miatt is sokkal rosszabb állapotban vannak az emberek, mint előtte, és ez a háborús válság csak tovább ront ezen. Katasztrófapszichológiai szempontból nyilván külön kell választanunk a menekültek és a segítők pszichés állapotára vonatkozó lehetőségeket. A menekültek mind fizikai, mind lelki szempontból nagyon rossz állapotban vannak, de nagyon sok szempont mentén kellene differenciáltan figyelni rájuk. A betegek, idősek és gyerekek prioritást kell, hogy élvezzenek az ellátásban. Szerencsére a civil segítők sokféle módon segítenek, van játszó-csarnok a pályaudvaron, de az ELTE PPK Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológiai Tanszéken is vannak segítő foglalkozások két ellátóhelyen is. Másként tudnak nekik segíteni szakemberek, ha csak átutaznak, és másként, ha tudjuk, hogy hosszabb időt töltenek Magyarországon.

A jelenlegi helyzetben azonban a segítőkre is figyelni kell, mert bár pozitív visszacsatolást, feltöltődést jelent számukra, hogy gondoskodást adhatnak, előbb-utóbb ők is kimerülnek, és az úgynevezett. másodlagos traumatizáció is utolérheti őket, vagyis akár ők maguk is traumatizálódhatnak azáltal, hogy sorozatban empátiával követnek rettenetes sorsokat.

A teljes cikk pszichológiai kérdőívvel itt található.

Címlapkép: Getty Images